Szeretném ha a perc örökké tartana, ha a szerelmed sose el nem múlna

Szeretném ha a perc örökké tartana
ha a szerelmed sose el nem múlna
Veled teljes vagyok
nélküled az élet üres lapok,
lapok melyekre nincs boldogság írwa
és a depresszió szagát hordozza.
Ilyen élet kell bárkinek is?
Választanád az üres monoton életet?
Ha már egy ember szeretete éltet?

Imádj örökké szíwed teljes dobbanásáwal
mi egy dallamot jáccik teljes odaadással,
egy soha el nem múló szerelem hangjai ezek
melyet nem jáccanak le a hangszerek.

By: Én
Na igen lebuktamxD Szoktam verseket írni. De néha szükségem van rá, h leírjam mit is érzek. Szerintem ez mindenkivel így van, hogy úgy érzi megőrül a sok felgyülemlet feszültségtől, sérelmektől, szomorúságtól vagy éppen olyan boldog, hogy muszály elüvöltenie az egész világnak.
Most következzen pár vers amiket szeretek:

Egy szomorú lány,
a vonat ablakán
nézz nézz a messzeségbe
és könnyes a két szeme.
Haját fújja a szél
miközben szíve valahol földet ér,
de nem csak úgy megtér
hanem könyörög egy csókért.

"Csak egy csókot kérek,
ami felébreszt végre
csak egyszer mond, hogy szeretsz
és szárnyalunk együtt a felhők felett".

Amíg szerelmét keresi a távolban
meglátt egy családot a megállóban
látja rajtuk, hogy boldogok
mert a szeretet az ami itt lobog
olyan mint egy parfüm illatfelhője
körbe lengi azokat kiket befújtak vele.

Gondolja magában szomorúan mosolyogva
bárcsak szeretnének még valaha.
Lenne ki a könnycseppet a szemeből kitörli
kire ha rá nézek a szíwem vidáman üdvözli.

Mindig erre a fiúra várt egész testével
és közben a depresszió marcangolja szerteszéjjel
érzi nem jön el érte a megmentője
csak a halál lehet az ő szeretője.

Egynap sétál a hídon
és eltöpreng a magányon
majd rájön mi az ő végzete
és utána megy annak aki szerette
végül a boldogságra vágyó lányka
leugrik a hídról a folyó sodrásába
az ugrás pillanatában
könny folyik az arcán
és utolsó erejével
azt kiabálja szembe a széllel
hogy nem adtál szerelmet nékem
eddig csendben haldokoltam
most meghaltam, végleg.





Félek a magánytól,
a csendes haldoklástól
rettegek a holnaptól
és már semmyt nem wárok a mától.

Szeretnék boldogan élni weled
csókodat érezni
mosolyod látni
sohase feledni,
örökké szeretni
TÉGED!

Félek a naptól
a soha nem érzett fájdalomtól
ha arra gondolok,
h nem tudom meddig leszek boldog
a sírás fojtogat
de ha kimondod a varázsszavakat
h szeretsz
h soha el nem engedsz
a könnyeket elfújja a szél
és arcomon mosoly terül szét
szívem szállni, szállni kezd feléd
h elmondhassa rád gondol örökké.

Tudom, h te is félsz
te se wárod a wégét
küzdjünk ellene
legyen az élet egy gyönyörű zene
és ne a rettegés legyen a napok lételeme
hanem a szerelem gyönyörű szele. (Ł)



Szeretlek és imádlak
álmaimban is téged wárlak
de nem jössz...
Mért közeledik az az eső felhő?
mért leszünk olyanok mint minden felnőtt?
mért rontjuk el a boldogságunk?
hogy megint lehessen pár depis napunk...
Muszály elmondanom amit érzek
különben megöl mint walami méreg,
Szeretlek, szeretlek, szeretlek
kiabálja szíwem neked
és kéri imádd wiszont
és ne legyen szürke a horizont!!!


Na ennyi mára ízelítőnek belőlem..
Ha teccetek a versek örülök ha meg nem akkor így jártam.

Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak, Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak, Szeress egy napig, míg csókolni tudlak, Szeress egy életen át, és én is szeretni foglak.

Ha valami bánt üvöltsd ki a világba! Ne tartsd magadban mert felemészt!