4. fejezet

4.fejezet

Hetekig feküdhettem a kórházban, nem tudom, mert ezen a szörnyű helyen még az
időérzékemet is elveszítettem. A pszichológusom naponta meglátogatott és beszélgetett velem, nehogy "visszaessek". Hiába mondtam neki, hogy jól vagyok és nem fogok semmit se tenni magammal, nem hitt nekem. Még a pengémet is elkobozta. Kénytelen leszek újat venni, vagy más eszközökhöz folyamodni. Bár ha végre kiengednének, még a kezem vagdosásáról is leszoknék, csak ENGEDJENEK MÁR KI! Teljesen egyedül vagyok, ami nálam eleve lehetetlen,mert mindig itt van Leila. De most nincs. Besértődött? Vagy hova lett? Hiába hívom, eltűnt.

Másnap

Végre kiengedtek, persze Fanni üvöltött velem egy sort, hogy hogy képzelem, hogy kórházba kerülök, mert az sokba kerül és hogy mit akarok én, azt hogy hajléktalanok legyünk? Szóval nem ő mentett meg..Bár gondolom erre mindenki rájött. De akkor ki? Örök rejtély. Persze holnap irány az iskola, mert hogy képzelem én azt, hogy még otthon is maradhassak ilyen viselkedés után. Igen, ezt ő mondta. Valahogy az együttérzés erre fele hiányzik az emberekből. Mindegy a lényeg, hogy holnap látni fogom Nate-et. Miket beszélek? Nem akarom látni. Vagy mégis? Nem tudom, de azt igen, hogy azóta se vertem ki a fejemből azt amit utoljára láttam, a szemét. Vajon mit akar jelenteni? Vagy nincs is semmi jelentése csak én vagyok rákattanva teljesen? Istenem Leila hová tűntél, segíts!
-Itt vagyok, nyugodj meg, de valahogy egyre halványabban-szólalt meg végre.
-Leilaa!-sikoltottam fel-Mi az hogy egyre halványabban?
-Nem tudom, csak hagyj pihenni.
Szóval Leilának bajavan. Vajon egy másik én lehet beteg? Hát nem tudom, de mindenesetre aggódom érte. Aznap este nem bírtam aludni, kísértett a síró szem és ettől annyira kiakadtam, hogy csak ültem a sarokban és néztem magam elé.


Kora hajnalban ébredtem a padlón, úgy látszik valamenyit mégis sikerült aludnom.
Amikor véletlen egy pillanatra megláttam magamat a tükörben, majdnem szívrohamot kaptam.Általában nem érdekel a kinézetem, de most úgy néztem ki mint egy zombi. Krétafehér volt az arcom, a szemem alatt hatalmas karikák voltak, elharaphattam a számat mert alvadt vér foltok voltak a szájam környékén. A hajam mint egy szénakazal állt szerteszéjel a fejemen.
-Úristen-nyögtem fel.
Megpróbáltam rendbeszedni magamat. Lenyúltam Fanni alapozóját, meg pirosítóját lemostam a vért, megfésülködtem, amikor kész lettem, életemben előszőr még tetszettem is magamnak, pedig csak emberien akartam festeni.
-Vagy tetszeni akarsz Nate-nek-gondoltam magamban gúnyosan.
Ezt az ötletet azonnal el is vetettem, hisz kit érdekel egy beképzelt alak? Mert engem nem. Bekóvályogtam a suliba, ahol persze, kaptam pár gúnyos megjegyzést, egyszer ki is gáncsoltak, de egyépként elég jól megúsztam.
Első órám töri volt persze, amilyen mázlista vagyok. Amikor beléptem a terembe Nate már benn volt és a helyünkön ült és engem bámult. De ő nem azzal a gúnnyal az arcán, hanem valami mással, amit nem tudok megmagyarázni. Éppen rajzolt, amikor megszakítottam azzal, hogy beléptem. Kíváncsian mentem oda és pillantottam rá a lapra. Ahogy megláttam a képet, elkerekedtek a szemeim. Ez nem..ez nem lehet..A síró szem volt rajta. De honn...honnan..tudta? Látta, hogy figyelem és kérdő tekintettel fordult felém, mire én megráztam a fejem és leültem. Órán megpróbáltam figyelni, de hiába.
Hirtelen egy levelet láttam meg a padomon.
-Biztos Nate-nek küldték-gondoltam és már automatikusan nyújtottam volna neki,
de valaki hirtelen megfogta a kezemet. Arra fordítottam a fejemet, Nate volt az.
-Tied a levél, olvasd el-mondta
Hitetlenkedve, de kihajtottam és elkezdtem olvasni:
"Neked rajzoltam ezt a képet, remélem tetszik.
Nate"
Mellécsatolva a szemes kép.
-Köszi-súgtam oda neki mert nem bírtam visszautasítani a rajzot.
Válaszképp csak felém fordult és rám mosolygott én meg nem bírtam elfordítani a fejemet, mert megint a hatalmába kerített a szokásos boldogság hullám, de furcsa módon ő is engem nézett.
-Gina mi lenne ha nem a pasimat nézegetnéd, hanem a táblát?-sziszegte oda Lisa
-Ennek mi a baja?-dünnyögtem az orromalatt és kénytelen voltam előre nézni. Azonnal meg is volt a hatása, lezuhantam.
-Féltékeny-mondta Nate.
Erre nem tudtam mit mondani, hisz már mi oka lenne féltékenységre Lisának, aki az osztály, sőt az iskola legnépszerűbb lánya, rám, akinek egy barátja sincs, magán kívűl, szószerint...
Ebben a furcsa hangulatban ültem végig az órákat és bírtam ki a testnevelés órát, ahol kézilabda volt. Persze szokáshoz híven én voltam a kapus a többiek pedig versenyeztek, hogy ki talál el többször. Még szerencse, hogy nem engem használnak labdának. Számomra az egész olyan volt mint egy kidobós meccs, egész órán a labda elöl ugráltam el, amitől persze a tanár kiakadt és leültetett, hála az égnek.

Otthon, bár annyira nem nevezhető otthonnak, inkább egy hely ahol tengetem napjaimat,
nem volt penge, mert elvették tőlem így unatkoztam. Ezért elkezdtem lemásolgatni a Natetől kapott rajzott, majd amikor már jól ment, elövettem a körzőt és belevéstem a kezembe. Sokáig tartott és nagyon fájt, meg égett a kezem, de mégis kibírtam. Miután elkészültem, az eredeti rajzot kiragasztottam az eddig üres falamra, majd befeküdtem az ágyba és egész éjjel sírtam, míg végül el nem sikerült aludnom.