JéééxD

Ezt egy oldalon találtam. Nekem tökre teccik igaz, hogy csak az első három fejezet van eddig meg. Addig is olvassátok.

Bevezetés:

Ma is azzal az érzéssel keltem, mint már annyiszor. De ma más volt, ma tenni akartam
ellene, de közben féltem is. Féltem attól, hogy nem megy, hogy nem tudok mit tenni. Ma is úgy éreztem, hogy vége mindennek, hogy már hiába kelek fel minden reggel mert semmi értelme.
Tudom ez nem normális egy annyi idős lánynál mint én, de ma tenni fogok ellene, ma
sikerülni fog. Mindig ezt mondtam, de nem! Ma télleg megtudom tenni. Jah, be se
mutatkoztam. Gina vagyok, 15 éves és mindennapom a halál szélén kezdődik. Hogy miért?
Mert az életem egy csőd, árva vagyok, a nevelőszüleimet annyira érdeklem, hogy néha elém löknek egy tál kaját aztán annyi. Elmennek dolgozni, hogy legyen miből eltartani engem, mondják ők.
Mindenki másnak gyönyörű ruhái vannak, szép új dolgaik. Nekem semmi ilyen. Kettő fekete nadrág persze, a legolcsóbb és pár semmilyen szintúgy fekete felső.
Én vagyok a suliban a csóró fekete lány. Barátaim nincsenek, csak én vagyok magamnak meg én. Ilyenkor kérdezitek meg, Ketten vagy? Igen, skizofrén vagyok és hetente egyszer pszichológushoz kell járnom. Azt mondják azért, hogy elvehessék tőlem Őt, Leilát.
De én nem akarok tőle megszabadulni, hisz ő az én egyetlen barátnőm, az aki segít,
hogy mint mindig ezen a reggelen is felkelhessek.

Az iskolában nem beszélhetek vele, hisz már így is bántanak. De nem csak ők, én is
magamat. Ha jobban megnézünk a kezem tele van vágásokkal, elég mélyekkel. Mindig mélyebbre és mélyebbre vágom, míg nem egyszer sikerül teljesen elvágnom az ütőeremet.
Igen, a pszichológus ezt is el akarja venni tőlem, Leilával együtt. De nem hagyhatom, hisz akkor mi marad?
Semmi, azaz egy valami mégis, Ő.

1. fejezet

Ma reggel sötétségre keltem a szokásos napfény helyett. Az eget felhők borítják és minden olyan mintha éjjszaka lenne. Ez a nekem való időjárás.
Reggel szerencsére nem kell sokat készülődnöm, felveszem a fekete ruháimat, a kapucnit a fejemre, ami alól kilóg az egyenes fekete hajam
bele a szemembe, eltakarva azt. Sokan azt hiszik emo vagyok, vagy esetleg goth, de persze tévednek. Én csakis én vagyok jah meg persze Leila,
de róla ők nem tudnak. Amikor beérek a suliba felhangosítom a zenét, hogy még véletlenül se halljam a gúnyos megjegyzéseket. Persze a
fizikai bántalmazástól nem tudom így megvédeni magam, de ez is több mint a semmi. Levetem magamat a leghátsó padba és várom a szokásos borzalmakat
mint mindig. Hirtelen nyílik az ajtó belép a tanár és mögötte egy vadonatúj ruhákba
öltözött srác.
- Ő is olyan lesz mint a többi- gondolom magamban és előre felkészülök a gúnyos tekintetére.

Persze, eközben a tanár bemutatta az osztálynak őt, Nate-et és a helyére küldte, az
egyetlen szabad helyre, mellém.
Ahogy leült mellém rögtön valami furcsát éreztem, mintha hirtelen egy percig boldogság áradt volna szét a testemben majd hirtelen, ahogy nem néztem rá, lezuhantam.
Sose éreztem még ilyet és úgy döntöttem, hogy soha többet nem is akarok, ezért eldöntöttem, hogy nem nézek rá ezentúl.
Nagy mázlimra a történelem órán kívűl egyik órán se ült mellettem, mindig valaki menő
mellett ült. Úgy tűnt furcsán érzi magát velük, de lehet ezt is csak beképzeltem magamnak, mint annyi mindent eddig.
-Vald be, hogy tetszik-szólalt meg hirtelen Leila.
Nem válaszoltam neki, hisz nem bukhatok le, de mégis nagyon ideges lettem és így trappoltam végig a folyosón az utolsó óra után.
Hirtelen mintha falnak mentem volna, de tudtam, hogy ez lehetetlen, hisz hacsak nem
raktak ide, eddig itt nem volt semmi.
Elestem és csak kókadtan bámultam a földet, mert nem tudtam, hogy mi is történhetet.
- Nézz fel!- segítet ki Leila.
Hallgattam rá, de abban a pillanatban tudtam, hogy nem kellett volna. Hát, ki bámult
le rám fura tekintettel?
Nate, az álom pasi. Miket beszélsz Gina? Olyan leszel mint azok a libák, azonnal verd
ki a fejedből. Ő is csak egy a többi közül. Megrettentett ez a fura gondolatmenet, ezért inkább gyorsan felkeltem és elrohantam onnan, mielött beszélgetnem kéne vele. Hátra se néztem, hazáig meg sem álltam.
Otthon ledőltem az ágyamra és órákig csak a plafont bámultam. Majd elővettem a rég
megszokott pengét, de ahogy a kezemhez közelítettem életemben előszőr úgy éreztem, hogy most nem, most nem fogom megtenni.
Ezzel a fura késztetéssel tettem vissza a pengét a helyére, de nem elég gyorsan, Fanni a nevelőanyám benyitott.
-Gina!-ordította- Mit keress ott az a penge? Csak nem elloptad tőlünk??
Persze arra sohasem gondolt, vagy nem érdekelte, hogy kárt tehetek magamban. Az viszont, hogy "elloptam" tőle bármit is, az mindig kiakasztotta. Vagy két órát üvöltözött velem, de semmit nem hallottam, láttam ahogy mozog a szája, ahogy lüktet az ér a homlokán, de hangot nem hallottam. Majd amikor végre, egyedül hagyott ledőltem az ágyamra és elaludtam, furcsa módon még a szokásos bőgés és beszélgetés Leilával is elmaradt.

2. fejezet

Másnap életemben előszőr vidáman keltem. Vidám? Sose hittem volna, hogy ez a szó valaha igaz lesz rám. Vidám. Szép szó. Vajon tényleg az vagyok vagy bemesélem magamnak és amilyen naív vagyok még el is hiszem?
-Ne töprengj már ennyit ezen, vidám vagy, örülj neki-szakította meg Leila a
gondolataim összevisszaságát.
-Te könnyen beszélsz, te mindig vidám vagy, te tudod milyen az.
-Én, te vagyok, ne felejtsd el, csak te csináltál magadból két személyt.
Ezen elgondolkodtam, lehet hogy igaza van? Nem is vagyok skizofrén, ahogy mindig is hittem, csak annyira egyedül vagyok, hogy megalkottam a másik ént? Azt aki mindig vidám és én aki mindig komor és szomorú.
De egyben Leilának igaza van, ki kell élvezni, ki tudja meddig tart.

Ilyen furcsa, már-már boldognak nevezhető állapotban szökdécseltem, azaz mentem be
az iskolába. Elmentem Lisa és Nate mellett akik épp egy szekrénynek dőlve csókolóztak. Várjunk csak. Mit csináltaak??
Most nem éreztem azt a fura boldogságrohamot mint máskor, ha ránéztem. Talán mert most épp Lisa szájáról lógott le. Nem tudom, de azt az érzést ami elöntött, már jól tudtam, hogy mi. Szomorúság, csalódottság fájdalom. Ismerős érzések, na ennyit a boldogságról. Ebben a pillanatban, amikor épp két sírásroham között, lebegtem fél úton, Nate lemászott Lisáról és egy pillanatra rám nézett. Egyenesen a szemembe nézett, amitől majdnem megint elestem, mint múltkor amikor neki mentem.
Azok a szemek, a kék és a zöld keveredése és én elvesztem bennük. Hahó, Gina ébresztő! Gyorsan megráztam a fejem hogy kitisztuljon majd elindultam a terem felé.
-Várj!-kiáltott utánam valaki. Meglepődve, de megálltam és hátrafordultam megnézni,
hogy ki szólt. Nem kellett volna. Nate volt az, persze Lisa még mindig nem akadt le róla.
-Tűnjőn már el ez a liba- könyörögtem.
-Várj, még be se mutatkoztam neked, pedig melletted ülök törin- mondta Nate,
valami egészen fura tekintettel,amit nem tudok leírni.
-Tudom, mi a neved, szóval ne erőltesd meg magad- válaszoltam neki, hát nem pont
valami kedvesen.
-De én nem tudom a te nevedet-mosolyogott rám.
Rám mosolygott?? Biztos mindenkire szokott. Najó gyorsan tudjuk le, mert már érzem,
hogy szédülök. Gina, mióta érdekelnek a pasik?
-Hahó, Gina bemutatkozhatnál végre- szólt rám Leila.
-Jaaam..öööm...Gina vagyok.
-Szia, Gina örülök, hogy....
A végét már nem hallottam mert elájultam. Istenem, csak én lehetek ennyire béna.
Egyszer neki megyek,és a földön kötök ki, most meg elájulok csak mert hozzám szólt.
Nem miatta van, csak beteg vagyok, nem lehet miatta. Az képtelenség. Nem és nem!
Felkéne kellni. Ááá, mégse, jó itt a földön fekve, csukott szemmel. Higyjék azt, hogy
nagy a baj.. Viszont..kit érdekelne ez itt? Még belém is rúgnának kettőt. Inkább fel
kéne kellni. De úgyis elmaradt tegnap az érvágás, talán ha belém rúgnak azzal pótolhatom. Najó Gina, ideje felkelned. Vagy mégse?
-Kellj már fel!-ordított rám Leila.
Sohasem hallottam még ilyen dühösnek, szóval inkább kinyitottam a szememet,
de azonnal be is csuktam amikor megláttam azt a két kékeszöldes szempárat.
Ez meg mit akar itt? Hagyjon már békén.
-Ááá látom felkeltél. Jól vagy?
-Persze, de ha leszálnál rólam mégjobban lennék.
-Látom gúnyolódni már tudsz, tehát semmi bajod sincs- mosolygott rám.
Nane! Már megint mosolyog. Ideje lenne, hogy abbahagyja.
-Azt hiszem én inkább hazamegyek.
-Lehet azt kéne. Hazakísérlek.
-Már mért kísérnél haza?
-Mert miattam ájultál el- mondta egyre szélesebb mosollyal.
-Csak beteg vagyok, semmi köze nincs hozzád-mondtam és elkezdtem szaladni.
Én voltam a legjobb futó errefelé, bár ennek eddig nem sok hasznát láttam, most viszont jól jött, mert mire feleszmélt volna, már rég messze jártam.
-Várj!-kiáltotta, de én ezt már csak hallkan, és messziről hallottam. Messze...tőle...

3. fejezet

Otthon feküdtem és csak sírtam és sírtam. Már azt sem tudtam mióta sírok, amikor egyszer csak belémcsapott egy érzés. Nem akarok élni! Máskor is volt már ilyen, de most erősebb volt. Még Leila ordibálásánál is,mindennél. Kómásan felkeltem, majd elmentem a fiókhoz, és elővettem a pengét. Azután már csak arra emlékszem
hogy a kezemhez tartom és vágok, mélyebre és mélyebre, majd hirtelen sikítok egyet és a földön kötök ki. Utána a követekező emlék az, ahogy Fanni beront és üvölt velem. Utána semmi, csak sötétség. Csak lebegtem és csak egy valamit
láttam. Egy szempárt, amiből könnycsepp csordult ki. Sohasem tudnám elfelejteni azt a szemet, főleg mert Nate szeme volt.
Nate! Még a halál szélén is csak ő jár a fejemben. Nate! Te, ki ide jutattál. Eddig egy gödör szélén sétáltam, most pedig zuhanok, zuhanok a gödörbe és te ott álsz és örülsz, hisz te löktél le. Miért?? Mit ártottam neked?? Szeretlek. Szerelem? Nem vagyok normális..Nem is szeretem. Megőrültem.. Csak legyen már vége.. Miért nem halltam még meg??


Pár nappal később

Kinyitottam a szemem, sötét volt. Ez a halál? De akkor miért látom a holdat?
-Nem haltál meg-Segített Leila.
-Nem?? Hogyhogy??
-Nem tudom.
Ebben a pillanatban egy fehérbe öltözött nő lépett be az ismeretlen szobába, ahol feküdtem. Nem ismertemse a nőt, se a szobát.
-Ez egy a nővér-állapította meg Leila.
Nővér? De, hisz, akkor ez egy kórház. Valaki megtalálhatott. Csak Fannira emlékszem, de ő csak ordított velem, vagy mégis érek neki annyit, hogy megmentsen? Nem, az lehetetlen. De, akkor meg mi történt?
Sok kérdés és túl kevés a válasz..