teljesen padlón..

megint elértem arra szintre, hogy már semmi sem érdekel, újra kezdek magamba fordulni és újra meg kell válnom valakitől, aki nagyon fontos számomra. Miért ál az életem egyfolytában búcsúzásokból, szenvedésből. Egy ember van, aki fel tud vidítani, de ő se lehet mindig mellettem, sőt alig van..hisz neki is van élete és annak nem sok köze van az enyémhez, az ő szemszögéből legalábbis. Jóban vagyunk, de nem mindig tudunk beszélni. Szeretem és ő az aki amikor totál szét vagyok esve is fel tud vidítani, elég ha látom, ha köszönünk (puszival, ami uhh:D). Van, aki azt szeretné, ha járnánk és őszintén én is szeretném, de ő nem hiszem. és annyira féltek mindent ami most van, még ha nem is ez minden amire vágyom, akkor is több mint a semmi és nem szeretném elveszíteni. Nem rég óta ismerem, sőt igazából, ha úgy vesszük nem is ismerem igazán, de tudom, hogy szeretem és idővel úgyis jobban megismerem. Annyira kétségbeesett vagyok és azt se tudom mivan. Beteg vagyok..lelkileg-fizikailag egyaránt.