Van 1 barátom akivel nagyon régen beszéltünk. Körübelül 2 hónapja. Majd tegnap végre megint fenvolt msn-en^^. Abban a pillanatban eltűnt minden bánatom és megint boldog vagyok. Mindig így hat rám, nem tom miért, de felpörgök tőle. Vannak közös emlékeink, pl amikor belészerettem, amikor majdnem miattam szakított vele a csaja.
Hátigen.. szerelmes voltam belé, igaz ő is azt állította, h szeret. De nem lett köztünk sm. Talán jobb is így? Nem tudom, de nagyon jó barátom, és nagyon szeretem^^. Igaz nem tom túlvagyok-e rajta, de remélem igen. Hátmajd kiderül. Annak, h mi összejöjjünk vhogy sose volt túl nagy esélye. Szóval lehet megmaradunk jóbarátoknak és ennyi lesz^^.
2009. november 30., hétfő
2009. november 29., vasárnap
Küzdelem a gödör ellen
Megint a gödör legalján vagyok..De eldöntöttem bármi is lesz saját akaratomból fogok kimászni. Rendbe teszem az érzéseimet, másnéven kitörlöm a szívemből azt akinek az ott léte csak fájdalommal jár. Majd rendbeteszem a barátságomat és soha többé nem fogok a gödör aljáig jutni. Ez lesz az én életem sötét oldala amit soha többé nem engedek, h átvegye az irányítást. Elégszer keserítette meg már az életemet.
Hajrá nekem.
Everybody in love put your hands up.^^
Dream as if you will live for ever, live as you will die today.
Sometimes when I say "oh I'm fine", I want someone to look into my eyes and say: "tell the truth"!

Messze szökni..
Ha lehetne egyszerűen elszöknék innen. Messze. Egy másik helyre ahol újra kezdhetném, tiszta lappal indíthanék. Mert én ezt már nem bírom. Tudom, hogy nem szabad feladni és elszökni, de olyan jó lenne. Valahol máshol, új emberekkel, új élet. Lennének emberek akik hiányoznának, de mindent összevetve nem lennék szomorú.
Szeretnék elmenni. Ez minden vágyam=/.
Szeretnék elmenni. Ez minden vágyam=/.
Cserbenhagyni másokat?
Ma versenyem van, de jelenleg alig álok a lábamon. Fejfájás, hányinger:S Gondolkoztam rajta, hogy beteget jelentek, de nem tehetem meg a csapattal, hogy csak úgy cserbenhagyjam őket. Velem már többször ilyen olyan dolgokban előfordult. Ők mondhatnám már szinte a családom és velük jól érzem magam. Nem hagyom cserben őket és ha kell félig betegen is végig csinálom a versenyt és jól. Azt, hogy nyerünk-e nemtudom, de én soha nem adom fel és egy kis rosszullét se tarthat vissza attól amit akarok. Szóval hajrá nekünk^^!!
2009. november 28., szombat
Fájdalom, ami mindig újra rámtalál...
Van egy ember akinek mindig szeretem elolvasni a bejegyzéseit. Ma is elolvastam, de lehet, hogy nem kellett volna. Nem sok közöm van a dologhoz, de a lényeg az, h a legjobb barátja és az exe még most is szeretik egymást. És, hogy a srác már egy éve szereti a barátját. Amikor olvastam eszembe jutottak az emlékek. Olyan képek a múltamból amiket el akartam nyomni magamban és mostanáig sikerült is. Többször voltam hiába szerelmes, a végére már hozzá is szoktam. Volt egyszer még nagyon régen, h viszont szerettek és évekig szerettük egymást. Majd el kellett válnunk. Nem volt komoly kapcsolat hisz még csak óvodás voltam, de nagyon letört. 3 évig sírtam utána és mindig reméltem, hogy viszontláthatom. Egyszer kaptam tőle egy képet amin kutyák woltak. A kép eltört, sőt anyám egyszer kidobta, amin úgy kiakadtam, hogy egy egész estét végig bőgtem. Anyám látta, hogy mennyire szenvedek és visszaszerezte nekem. Azóta is a szekrényemen van. Már nem emlékszem az arcára, a hangjára se és több mint 7 éve láttam utoljára. De ez mindig is kínzott. Az első szenvedésem amit követett a többi.
Amikor úgy éreztem mást is tudok szeretni, megint szerelmes lettem. Az osztálytársamba és az egyik legjobb barátomba. Évekig szerettem, hiába. Soha nem szeretett viszont. Mégis jó barátok voltunk és kibírta az egészett a barátságunk. Majd 3 év kemény szenvedés után kiszerettem belőle. Azt hittem minden rendben lesz, de nem úgy volt. Egy baleset miatt(hanyagoljuk) iskolát kellett váltanom. Azt reméltem ha eddig kitartott a barátságunk most is kifog. Nagyon nagyot tévedtem. szinte az összes barátom elveszítettem, volt akit hamarabb volt akit később. Vannak akiket nagyon szerettem és manapság már szóba se állnak velem. Van aki köszön és van akivel még ha ritkán is látjuk egymást úgy ahogy jó barátok maradtunk. Tudom, hogy nem olvassák ezt és tudom, hogy nincs időm rájuk, de volt köztük akit testvéremként szerettem és olyan sebet hagyott bennem ami még most is vérzik..
És az utolsó egy frissen szerzett seb. Most nem az, hogy a legjobb barátaim kezdenek cserben hagyni.. Nem. Tudom, hogy nem ismerjük egymást. De rájöttem hiába is hajtanék, hogy megismerjük. Olyan dologra vágyom ami már foglalt. Nem a szívére, nemis a legjobb barát címére. Ez egy megfogalmazhatatlan hely lenne a szívében. Egy olyan ember akarok lenni számára akinek néha segít, máskor csak hülyülnek. Valaki kell aki elfeledteti velem, hogy a már szinte testérem utál, ha meglát keresztül néz rajtam. A másik akit testvéremként szeretek, meg próbál jó barátom "testvérem" lenni, de mégis mindig én szorulok háttérbe. Valaki kell aki a magányból kihúz. De hiába, tudom, hogy ez a hely a szívében foglalt. Nem fogok hiába küzdeni, de fel se adom. Keresek valakit aki "befogad" és elvisel. És egyszer megtalálom.

2009. november 26., csütörtök
A töri óra rejtelmei
Mai törin elkezdtük Hitlert és a nácizmust. Aki ismer tudja, h gyűlőlöm Hitlert. Hát, h mért az most maradjon titok, de akiben van 1 kis érzés és tudja mit tett az nem szereti.
Vettük, a fajelméletét ami a Holocausthoz vezetet. Szép dolog volt az tuti..
Hát igazából ennyit vagyok képes írni róla mert félő, h beverem a monitort..

2009. november 25., szerda
jegyzetek
Meséltem, h néha néha írok a telefonomba a jegyzetekhez. Eldöntöttem, hogy most fogom magam és leírom ide az összeset. Így ha ellopják a telefonom vagy bármi történik megmarad.
"Kicsúszik a lábam alól a talaj, de erős leszek és mindent megoldok. Könnycseppek nélkül..."
"Végre megint járunk. Érzem amint a szívem újra épségben a helyére kerül. Nála(L) És tudom, hogy az ő szíve az enyém.^^Remélem ezentúl csak szebb és jobb lesz a kapcsolatunk és jobban egymásra érünk majd. I love you manóm(nyuszi)."
"I need a friend. 1 fiú barát. Nem leszek türelmetlen. Kivárom amíg jóban leszünk és jobban megismerjük egymást. Tudom, hogy ő lesz az aki az űrt kitölti bennem.Remélem nem tévedek. Nagyon remélem, hogy nem. Peace, love, friends for ever. Karcsikax"D."
"New Moon. Holnap nézem meg. Alíg várom. Tuti jó lesz. Délelött meg majd msn meg blog. Egyre jobban megy a blogolás. Sztem. Néha már magától mozog az ujjam. Már tiszta gépfüggő vok."
"Megígértem, h fen maradok, de mindjárt elalszom. Rá gondolok hátha az segít. De álmos vok. Már az ujjam is alig mozog....."
"Utál. Hogy mért azt nem tudom.Azt hittem, hogy ő segíthet, hogy egy picit hasonlítunk De tévedtem. Csalódni valakiben fájdalmas. Minden reményem benne volt. Megint fájdalmat okoztak az álmaim. Mikor találom meg azt akire szükségem van?"
"Evi maga alatt van. Hogy miért? Nem tom.. Nem mondja el. Hát igen jól esik, hogy így megoszt velem dolgokat.Már mindenki utál? Legalább tudnám miért...:'( "
" "Mi az amitől több mint én, mi az ami neked úgy fájt..." Nemtom miért de hirtelen ez jutott eszembe. "Come back, I need you now..." "I tried to be perfect..." De nem sikerült...Q_Q"
"Érzem, hogy végül rendbe hozzuk. Evi anyja mér fogja rám, hogy a lánya depis? Igen én is az vok... De Evi nem miattam, vagy talán Somogyi Szabolcs a nevem?"
"Sosincs olyan, hogy minden tökéletes. Valami mindig elromlik. Most nem a szerelem. Nem. Most a barátság. Rendbe tettem a még csak most kezdődő barátságomat, majd a legjobb barátaim rajtam verik le a hülyeségeiket. Megint egyedül maradtam. Azok akik segíthetnének nincsenek itt. De nekem tökéletes az életem mi?"
Egy kevés darab volt. Aki elolvasta annak köszönöm, de csak magam miatt írtam..
Ma véletlen boldog vagyok. Valamennyire.. Tönkre ment egy barátságom, de már igazán semmi nem érdekel.( Vagy ezt mondom)
Don't worry. Be happy!

2009. november 24., kedd
Kezd minden a helyére kerülni..
Végre kezdem úgy érezni minden a helyére kerül. Szerelmes vagyok és viszont szeretnek, vannak barátaim akiket bár ki kell rángatni a depiből mégis a barátaim. És akire azt hittem nem fog összejönni a barátság lehet, hogy mégis. Bízom benne. Csak ne értené félre a szándékaimat. Én nem a legjobb barátja akarok lenni, egyszerűen kell egy fiú aki néha megmondja mit teszek. Csak szeretném ha elrugdosna a helyes irányba, aztán, h mennyire leszünk haverok kialakul. De elöbb meg akarok ismerni alaposan, mert nem akarok megint csalódni.
Új mániámmá vált, h éjjszakánként elalvás elött a telefonomba a jegyzetekhez írok egy kevesett. Már elég sok van, de ami elalvás elött foglalkoztat megmarad. Csak senki ne találja meg és olvassa el.
Van aki szerint rámenős vagyok. Nem. Nem vagyok az max kurwa perverz. Msn-en vagy amikor írok szabadabb vagyok... Letudom írni amit érzek. Szóban nem állok oda és sírom el a bánatom..Inkább magamba fojtom. Azt mondják ez nem jó. De van aki szerint a magadban tartott köny nélküli fájdalom nagyobb mint amit elsírsz.
Hát nem tudom. Van amikor és van akinek kedvem van elsírni mert megért, de van akinek nincs köze hozzá van amikor nem akarom és van akinél félek elmondani mert félek, h elrontom a nagyon kezdeti barátságunkat.

2009. november 23., hétfő
Miért vagy ennyire ellenséges velem?
Ma végre feljöttél és azt hittem, h végre helyre tesszük ami a nem létező barátságunkban tönkre ment. De megint pofára estem.. Azt mondtad, még rég, ismerjük meg egymást..De te meg se akarsz ismerni.. Vmiért és bár tudnám miért egyszerűen elítélsz és ellenséges vagy velem. Hol marad a tolerancia amit úgy szeretsz. Ha nem akarsz megismerni mond a szemembe.. Én értem ha nincs kedved msn-ezni.. akk ne gyere fel.. ha meg már fenvagy, miért löksz még jobban a gödör aljára? Mért kínzol? Ez neked jó?
2009. november 22., vasárnap
Csalódás
Szörnyű érzés csalódni valakiben. Főleg ha azt hitted ő lesz az aki aki segít és amikor már csak pár méter választ el attól, h kimász a gödörből, kihúz. De nem.. Ismeretlen okokból hirtelen megutál, amikor sm-t nem tettél és hagy visszazuhanni. Megint hiába kergettem az álmaimat. Azt hittem megtaláltam azt aki az utolsó darabka lesz ami hiányzik belőlem és végre megint a régi, boldog énem lehetek. De kiderült, hogy megint az álmaim fognak összetörni. Megint elkezdtem hiába hajszolni egy álmot.
Lehet, hogy nem ő az? De akkor ki? Ki lesz az aki végre megment és végre segít?
Sírva könyörgöm az égnek, hogy hozza el nekem azt az embert!!

A szerelem..
A szerelem csodája( vagy esetleg fekete felhője) mindenki körül ott lebeg. Életében legalább egyszer nem kerülheted el ezt a varázslatos, megrázó, vágyakkal teli érzést.
De mi is a szerelem? szerintem a szerelmet nem lehet meghatározni. A szerelem lehet csoda, boldogság ha visszonozzák, viszont ha nem kínlódás, szenvedés. Olyan emberbe beleszeretni saját akaratodból aki szeret szinte lehetetlen. A szerelmet nem lehet irányítani max megpróbálni elnyomni magadban. Vannak olyanok akiknek ez sikerül de van aki egyszerűen beleőrül. Ha szereted mond meg neki, kivéve ha tudod sm esélyed nincs. Vannak akik az álmodozásba menekülnek. Elképzelik, h összejön a dolog, de sajnos ha túlságosan beleéled magad, ez balul sülhet el. Az álmokkal vigyázni kell mert hiába, h olykor ezek tartják az emberben a lelket néha mégis ezek törnek össze.
Ha minden összejön, amíg tart ez lesz az életedben a legszebb dolog. De sajnos sok a szakítás, a csalódás. Szörnyű érzés észrevenni, h vége. Ilyenkor támaszkodj a barátaidra.
A szerelem múlandó, a barátság örökk.

Inna-Love
Come back and set me free
Now from infinity
Love is a mistery
Distance is killing me
Come back I need you now
You are the love I found
I feel above the ground
You take me round and round
Am I dreaming?
What I feel tonight about you and I.
Am I dreaming?
I can feel your love when I hold you tight.
I just wanna love you
And you're the one
I need you.
And I just wanna give all my love I have.
With my lips I'm feeling
And then I say I mean it
Cause you're the only one that I feel tonight.
Refren:
Come back and set me free
Now from infinity
Love is a mistery
Distance is killïng me
Come back I need you now
You are the love I found
I feel above the ground
You take me round and round
Ezt a számot előszőr depisen az éjjszaka közepén hallottam és nem tom mért de megfogott. Azóta szeretem.

New Moon^^(L)
Ma nézem meg New MoontxD hát igen már alig várom^^ igaz nem wok olyan nagy fan, de azért érdekel, h milyen lett^^ rem jó^^
2009. november 21., szombat
SzeretleeekxD(L)
Mennyi volt? 2 nap? sokáig bírtuk egymás nélkül mi? De nem baj^^ szeretemxD visszakaptam azt a fura de annál jobb érzést a gyomromba és a boldogságom^^. Mégis igaz, h soha se szabad feladni^^
Muszály volt ezt leírnomxD
Nem lett vmi hoszzúxD
But I'm happy and I'm in love^^(L)
Muszály volt ezt leírnomxD
Nem lett vmi hoszzúxD
But I'm happy and I'm in love^^(L)
Feladjam?
Sok emberben megfordul ez a kérdés egy nehézség, egy akadály miatt. Mindig úgy éltem és azt hallottam, h nem szabad feladni, hanem küzdeni kell. Talán a nép múltja amihez tartozom vagy a családom miatt? De ez mindig megmaradt bennem. Küzdeni! A mai napig, amikor rájöttem, h már csak a semmiért küzdök. Egy életért ami mindig csak szenvedés lesz és sose lesz jobb. Én rontottam el a boldogságom, az én döntésem wolt minden. Most el kell viselnem a következményeket. De úgy érzem nem megy. Úgy érzem életemben előszőr fel fogom adni, és ez lesz az utolsó amit teszek. Feladom és vége mindennek. Jobb lesz így? elhagyni ezt a fájdalommal teli mégis néha boldog életet? Az ismeretlen semmiért?
Nem tudom..
Nem tudom..
Miért?Q_Q By: én
És most jöjjön egy saját vers...
Kérdőn nézek az égre
mért van máris vége?
Nem volt még elég
szeretném még enni a boldogság kenyerét.
Szeretnék szeretni,de nem merek,
az érzelmek közt elveszek.
Szeretném hinni, hogy lehet még folytatás
de egyre csak halványodik a remény
a boldogság szivárványos egén.
Félek, a holnap sötét felhőjétől
az elmúlás ködös levegőjétől
nem bírom kimondani, hogy vége
minden este csak sírva nézek az égre
és kérdem magamtól, a csendtől a magánytól
hogy romolhatott meg valami ami boldog és bátor
mi nem érzett szomorúságott
csak a szerelemtől teljes boldogságot.
Kívánom neked teljes szívemből
még ha nem is velem,
legyél boldog újra a szerelemtől.
Találd meg azt a lányt
aki feloldozza a magányt
ki meg teszi azt amit én nem tudtam
jobban szeret mint én, boldoggá tesz
és egy elszakíthatatlan lánc mi köztetek lesz.
Ha nem látjuk egymást, szerelemtől csillogó szemmel
a szívem tiéd és magába zárt sok sok könnyel.
Kiabálja neked örökké, hogy szeretlek
és kérdi, hogy mért lett vége ennek.

Szeress, hogy szerethesselek
Ez egy haverom dalszövege. Szerintem nagyon szép és kifejezi a hangulatomat. Megkereshetitek myvipen és kérhettek tőle még;)
Szeress,hogy szerethesselek:
Kiköpött szív,
küzdelmekbe torkolt,bánatos álszavak..
hazug törekvések,
mik az arcodon látszanak
csak egy könnycsepp,
ami kicsordult,
csak egy kés,
ami kicsorbult,
te is döfjél hátba,
már megszoktam,
törjél össze,
hisz rád nem szóltam..
mert neked engedtem,
kérlek csókolj újra,
nélküled napokat szenvedtem,
órákat sírtam
heteket vártam,
perceket bírtam,
éveket bántam...
Csak nekem fáj,egy szó,
mit kimondtál sokszor.
egy dallamba égett,
arcon vert ostor,
kértelek,ne csapj be,
de nem csak te..
én maradni szeretnék,
de menj csak te..
elbujok,
ahol senki nem lát,
sírni akarok,
hisz engem is bánt.
mert én is vérzek!
mikor te vérzel,
én is nézlek,
mikor te nézel!
szívedbe én érkeznék,
de belőlem te mész el..
Refr.:
Homályba torkolt,
végtelen álmok,
a ködben is látom
nem gyullad fel lángod
elszállsz tőlem,
messzire menekülsz,
meg fulladok benned,
addj levegőt ha lemerülsz.
Elvágott sorsban
te vagy a mennyben,
én ott a porban.
szavakba formált,
szív dobbanások
érzéstelen lelkek,
láng torzulások..
elcsábított végzet,
még szeretni késztet
egy angyali mosoly,
őrdögbe bújva,
szánalmas próbák,
csalásba súlytva.
talán ha átkarolnál,
úgy mint egy kés,
szívemen is áthatolnál.
kérlek a szemeddel láss!
mondd én kellek neked
vagy talán más?
a döntés a tied,
inkább meghalni akarok,
ha nem engem szeretsz
darabokra szakadok.
szeretném,
ha szeretnél,
nem találtam szebbet,
a szemednél.
By: Faceless Mc (Gaeben) /Tokár Gábor/
Szeress,hogy szerethesselek:
Kiköpött szív,
küzdelmekbe torkolt,bánatos álszavak..
hazug törekvések,
mik az arcodon látszanak
csak egy könnycsepp,
ami kicsordult,
csak egy kés,
ami kicsorbult,
te is döfjél hátba,
már megszoktam,
törjél össze,
hisz rád nem szóltam..
mert neked engedtem,
kérlek csókolj újra,
nélküled napokat szenvedtem,
órákat sírtam
heteket vártam,
perceket bírtam,
éveket bántam...
Csak nekem fáj,egy szó,
mit kimondtál sokszor.
egy dallamba égett,
arcon vert ostor,
kértelek,ne csapj be,
de nem csak te..
én maradni szeretnék,
de menj csak te..
elbujok,
ahol senki nem lát,
sírni akarok,
hisz engem is bánt.
mert én is vérzek!
mikor te vérzel,
én is nézlek,
mikor te nézel!
szívedbe én érkeznék,
de belőlem te mész el..
Refr.:
Homályba torkolt,
végtelen álmok,
a ködben is látom
nem gyullad fel lángod
elszállsz tőlem,
messzire menekülsz,
meg fulladok benned,
addj levegőt ha lemerülsz.
Elvágott sorsban
te vagy a mennyben,
én ott a porban.
szavakba formált,
szív dobbanások
érzéstelen lelkek,
láng torzulások..
elcsábított végzet,
még szeretni késztet
egy angyali mosoly,
őrdögbe bújva,
szánalmas próbák,
csalásba súlytva.
talán ha átkarolnál,
úgy mint egy kés,
szívemen is áthatolnál.
kérlek a szemeddel láss!
mondd én kellek neked
vagy talán más?
a döntés a tied,
inkább meghalni akarok,
ha nem engem szeretsz
darabokra szakadok.
szeretném,
ha szeretnél,
nem találtam szebbet,
a szemednél.
By: Faceless Mc (Gaeben) /Tokár Gábor/
A barátság.. azonos vagy ellentétes neműek között?
Olvastam egy bejegyzést arról, h a barátság ellentétes neműek között működik igazán.
Vannak bizonyos dolgok amiket 1 fiú nem érthet meg. Azt, hogy elhagytad valamiért a pasydat mégse száguldasz tovább hanem gondolkozol azon, hogy adsz neki még egy esélyt. De van előnye is ha fiúkkal barátkozol. A fiúk el tudják mondani, azt amit a lányok nem. A dolgokat az ő szemszögükből. 1 lány csak találgat, hogy mit érezhet egy srác, de a fiúk tudnak pasy módon is gondolkozni. Megismerheted a "működésüket".
Azonban egy lánnyal tudsz bohóckodni( pl egy kádban fürdeni), ha felhívod magadhoz a szüleid rosszra se gondolnak;).
Az, hogy nincs érzelem pl lány-lány között? Fiúknál nem tudom, hogy van de nálam( és én lány wok;) ) úgy működik, hogy ha valaki igazán megérdemli a barátságomat, akkor azt szívből szeretem( nem félreérteni). Testvéremként tekintek rá és mindent megosztok vele(majdnem).
Én azon a véleményen vagyok, h kellenek azonos és ellentétes nemű barátok is, max más lesz a véleményük az adott témáról.
Vigyázzat! A fiúk többséget nem szeret az érzéseiről beszélni.. Szal ne nagyon erőltesd me lehet megromlik a barátság.
Ha viszont beszél róluk, akkor hajrá^^
Nem olyan rég felmerült a lélektestvér, lelkitárs, alterego téma is. Ez a dolog általában ellentétes neműek között alakul ki és ilyenből csak 1 van. Nincs olyan, h jaj nekem 300 alteregom van. Nem. Miután belőled is egy van, valószínűleg a fiú változatodból is. Vannak akik nem hisznek benne, én wiszont igen. Sőt van egy gyanúm, hogy megtaláltam. Van olyan (igen Niki te) aki ezt az alterego dolgot az Eclipse bevésődéséhez hasonlítja. Szerintem nem ugyanolyan. Attól mert olyanok vagytok egymásnak mint pl a Jin Jang fekete és fehér oldala. Teljesen egyformák csak más színűek(azaz neműek) attól még nem biztos, h ő lesz életed szerelme. Elégszer mondták fizikán, hogy az ellentétek vonzák egymást szóval ha nagyon hasonlítotok valószínűleg megmaradtok egymás barátainak, alteregojának, támaszának, de semmi több.
Ha valaki boldog kapcsolatban él örökké az alteregojával annak gratulálok! Kivételek mindig vannak.

Az ellentétes érzések, amik kavarognak bennem
Volt egy kapcsolatom, amit lezártam..vagyis látszólag. Mégis ha beszélünk úgy érzem szükségem van rá még mindig, nélküle nem vagyok teljes. Van aki azt mondja nézzem a jó oldalát, h "megszabadultam" tőle, de nem megy.
Amikor tegnap beszéltünk és mondta, h az apja megint vissza akarja baszni az árvaházba és emiatt el akar menni az igazi uncsijához 1 vagy másfél évre vmi mégjobban összetört bennem. H mi wolt ez? a remény. A remény utolsó kis darabja, ami még hitte, h rendbe tudjuk hozni, de ha elmegy nem fog menni. Ígérte, h tartjuk vhogy a kapcsolatot, de nem ért meg. Ebben nem. Nem azért szakítottam mert átvert( ez volt az utolsó lökés) hanem mert nem wolt időnk egymásra, pedig nekem(és azt állítja, hogy neki is) szükségünk van a másikra és nem csak úgy, h van és néha beszélünk. Nem azt mondom, h naponta találkozzunk, mert abba már mindketten beleőrülnénk.. Nem. Nekem csak az kell, h kicsit több időnk legyen egymásra. Hisz ahogy Anne Frank is megjegyezte a szerelem fizikai vágy is. Nem csak az, hogy érzed, hogy szereted és nélküle egy üres héj vagy. Nem. Az is, hogy ha találkozol vele és esetleg nem csak dumáltok;) akkor érzed, h lelkileg és fizikailag is szereted és ő is téged.
Nekem ez kell és nem azért, h minél elöbb megszabaduljak a szüzességemtől, hanem mert kell valaki aki biztonságot nyújt és erőt ad a nehéz napokon.
Mondhatjuk szabad vagyok, mondhatjuk eltűntek a korlátok és azzal csinálok azt amit akarok. De én nem vagyok ilyen.. Mindig a szabályok betartására neveltek és igaz, h az évek során mindig ezeket akartam megszegni mégis tudom, h a kapcsolatokban nem lehet, mert olyat veszítesz el amit nem lehet pótolni. A szivedet.
Mondhatjuk előnye is van ennek a dolognak. Ma annyit tanultam mint még eddig soha. Nevezhettek strébernek vagy bárminek.. Nekem fontos a jövőm és a legfontosabb évben nem akarom elrontani és jobbat nem találtam a fájdalom és a kétségbe esés enyhítésére.
Nem csak a szívemet, a támpontot veszítettem el az életemből, hanem a barátnőmet akit már testvéremként szerettem. Tudom, h mi mindig kibékülünk, mint ahogy a tesóimmal is. Szeretem és nem tudunk haragot tartani, de ez fájt. Tudom segíteni akart, de a segítség és a hajtsunk rá a másik exére 1 nappal a szakításuk után kicsit más. Már nem vagyok rá dühös. Csak szomorú. De adok neki még egy esélyt. Hogy miért? Mert miatta élek. Ha ő akkor nincs velem ma már nem élnék. Tartozom neki egy eséllyel.
Kicsit hosszúra sikerült, de valamennyit kiadtam a bennem kavargó érzésekből. És így könnyebb. Azt mondják a papír jól tudd hallgatni. Ha nem is papír, de hallgatni tud.

2009. november 19., csütörtök
Miért hiszi mindenki, h a szívem csak egy tárgy amit össze lehet törni
Köxx..törd darabokra a szívemet.. H mért élek még? Jó kérdés.. mert van aki szeret és lefogott.. Köxx Evi, h velem voltál..
Nincs több bocsánat.. szeretlek, de a szívemet nem lehet büntetlenül apró szilánkokra törni..
Végső kiáltás ütött az óra
állj meg egy szóra
várj, hasztalan az imdáság
ha nem lesz holnap hiába szóltam
mindegy már,
megfordíthatnánk
csak rajtunk áll...

2009. november 18., szerda
A barátság
Ez a téma mindenkit foglalkoztat. Hogy legyek jó barát? Kik a barátaim és kik nem?
A barátság a bizalmon, a megértésen alapul. Az a jó barát kire ha szükség van számíthatsz, aki mindig melletted áll, ha szomorú vagy felvidít. A barátságot nem éri meg eldobni magadtól, mert csak megbánod. A barátság nem nemhez kötött. Én hiszek a fiú-lány barátságban még ha néha az egyik beleszeret a másikba, de ha jó barátok megoldják. Volt és most is vannak fiú barátaim. Volt akivel nagyon szoros volt a kapcsolatunk mégis magamra hagyott és van akivel döcögősen indult és nem olyan szoros mégis megvan még. Szeretnék valakit, aki megért és segít ha baj van. Vannak barátnőim, de néha egy fiú barátra is szükség lenne, olyanra akivel nem csak örülni tudunk együtt, hanem a problémákat is megtudjuk oldani. Tudom, h a barátságot nem lehet megvásárolni mégis hiszek abban, h egyszer megtalálom azt a fiút aki betömi a bennem lévő űrt és hátha akkor végre teljes leszek.
A szerelem mulandó a jó barátság örökre megmarad.

I live in my dreams
Vannak emberek akik sose álmodnak és vannak akik már szinte az álmaikban élnek. Én kiskorom óta szeretek álmodozni. Mindig is arról álmodtam, h boldog lehessek(nem nagyon vált valóra). Vannak pillanatok amikor az álmaim tartanak életben és van amikor miattuk haldoklom.
Sokszor kergettem már hiába álmokat..és volt, h annyira hinni kezdtem benne, h amikor nem vált valóra összetörtem és majdnem belehaltam.
Sokszor kerültem gödörbe és még mindig nem kerültem ki belőle. Mászom mászom kifele, de mielött kiérnék, visszazuhanok. A boldogságom mindig elszál, végre boldog vagyok majd jön valami és tönkre teszi. Már nem remélek, már nem hiszek abban, h boldog lehetek. Mert mi az értelme? Tönkre tesznek az álmaim mégis harcolok értük. Tönkre tesz az élet mégis élek. Mi értelme van hát mindennek?
Élj az álmaidnak, valósítsd meg őket, ne add fel, küzdj amíg tudsz!

Bevésődés
A bevésődés olyan dolog amikor találkozol 1 sráccal( vagy lánnyal) és egyszerűen tudod, h ő lesz életed szerelme, bevésődik a szívedbe. Én igazából nem hiszek ebben vagy még nem találkoztam azzal az emberrel=/ Niki szerint viszont megtaláltam, csak szerinte nem a pasym az(:O) és én még nem vettem észre...Hát én nem hiszem, de majd kiderül ha igaza van..
Nem élek a múltban se a jövőben! A döntéseim hirtelenek, nem gondolok a jövőre, úgyis eljön.

Létezik olyan, h lélektestvér?
A lélektestvér másnéven alterego egy olyan dolog amikor 1 fiú és 1 lány hasonlítanak(nem teljesen de nagyon sok mindenben) és nem külsőben leginkább, hanem a belsőjükben..A gondolkodásukban, a véleményükben az életről, a viselkedésükben.
Én egyszer már úgy éreztem megtaláltam ezt a srácot. Akkoriban tényleg nagyon hasonlítottunk, de hirtelen mindketten megváltoztunk majd már sm közös nem volt a múlton kívűl. Végül magamra hagyott.. Azóta is keresem azt a srácot aki az én fiú változatom^^. Tegnapelött találtam 1 blogot és olvasása közben úgy éreztem megtaláltam, de mivan ha megint tévedek? Ha megint szomorú vége lesz a kapcsolatunknak, barátságunknak és nem marad más csak a közös múlt.
Remélem most nem tévedek.
Mint a testvérek,
de nem ikrek,
szeretlek,
de nem félek
nem tartok tőle, h beléd szeretek
és megint darabokban találom a szívemet.
Nem félek álmodni, de félek csalódni. Nem félek szeretni, de félek szenvedni!

2009. november 15., vasárnap
Néha jobban örülnél, ha nem tudnál dolgokról, de mégis jobb ha tudod
Ma megtudtam egy olyan dolgot amit bár ne tudnék.. Hugom mondta el mert a drága szüleim nem voltak hajlandóak beavatni. Nincs jogom tudni? Nekem is sokat jelent. Legalább tudom és addig is jobbá teszem a kapcsolatunkat..
Remélem nem lesz sm baj=/
Nagyon félek..
Remélem nem lesz sm baj=/
Nagyon félek..
Nyílt napokxD és csak én vok olyan szerencsés, h minden helyes pasynak majdnem neki megyek?xD
2 nyílt napon woltam eddig^^ a Szent Lászlóban és a Berzsenyiben^^
A László rohadt jó volt^^ de ténylegxD nagyon teccik a suli, tök jó felszereléseik vannak és mindenki tök kedves^^. a Berzsenyi kicsit lefárasztott, de ott meg jót bámultam a focizó pasykat^^
Nem tom mért van de ha vki focizik azt nekem néznem kellxD főleg ha helyes félmeztelen pasyk;)xD
A másikxD h mindig neki akarok menni vkinekxD Berzsenyiben isxD bár rohadt helyes wolt a srácxD de nem örült wolna ha lezuhanunk a lépcsőnxD megkeresem és megerőszakolomxDD na jó nemxD
Versenyt hirdetekxD ki lesz a leghelyesebb srác akinek majdnem sikeresen neki megyek?xD
Várom a jelentkezőket;)

If i had choose between you and breathing, I would use my last breath to say: i love you
Végre elkezdtem az Eclipse-t^^ Hát igen fél éjjszaka olvastam^^.
És történt 1 furcsa dolog:O Ennél a résznél: "Aludj, drágám! Álmodj szépeket! Te vagy az egyetlen nő, aki valaha is megérintette a szívemet. És az mindig a tiéd lesz. Aludj, egyetlen szerelmem!" Nah itt fogtam magam és sírva fakadtam. Nem tudom mi történt..Így olvastam majd éles fájdalom hasított a szívembe és sírva aludtam el.
Az utolsó gondolatom( amitől még jobban sírva fakadtam) az volt, h: szeretlek Kristóf! Mindennél jobban és örökre, és szükségem van rád, minden porcikám téged akar! Majd elaludtam..=/ Érdekes hatást kellt bennem egyetlen könyv.
Megőrültem vagy mi?
Merj álmodozni! Az álmok nem fogynak el..

2009. november 7., szombat
Barátnők és más állatfajták...
Amikor az ember csalódik valakiben akire azt hitte, h fontos neki, akiben megbízott kicsit letör..de mint tudjuk az igazi barátságok megmaradnak..Ami meg nem igazi azért meg nem éri meg bánkódni.
De azért ez a találjunk ki hülye kifogásokat és rázzuk le a másikat meg ne meséljünk el neki semmyt kicsit megbántott.. és akkor az, h mindig a szememre kell hányni ha segíteni kell? az ilyen igaz barátnak hiszi magát? Mert az igaz barát önzetlenül segít és nem nyavajog miatta. Ez a véleményem..

Tehetségesnek kell lenni ahoz, hogy rajzolhass?
Szerintem rajzolni tehetség nélkül is lehet. Nekem például nincs és mégis imádok rajzolni. Szóval ha szeretsz rajzolni de úgy érzed nincs tehetséged ne add fel. Tehetség nélkül is alkothatsz szépeket csak gyakorlás kérdése. 1 kis gyakorlás sokat segít.
Ha valamit szeretsz ne add fel! Soha ne mond, h te ezt nem tudod megcsinálni! Soha ne mond, hogy soha!

Mi a szart csináljak holnap?
Miután a kedves barátnőim cserbenhagytak van 1 rohadt nagy kérdés. Mi a szart csináljak holnap? Lehet beülök egyedül a moziba..vagy elmenyjek a Sláger koncertre anyámékkal? Nem valami csábító..vagy üljek egésznap itthon és gépezzek? Nem mintha nem msn-eznék szíwesen Kristóffal de a bezártságtól má megkattanok. Mozogni akarok. Akkor wégig sétáljam a délutánt? Nah egyre izgibb.
Segítség!! Prgi ötleteeeetO.o!!
Segítség!! Prgi ötleteeeetO.o!!
2009. november 1., vasárnap
Valami Amerika 2

Gondolom mindenkinek ismerős ez a magyar film. A második részben van 1 színdarab amiben 2 fiatal szerelméről van szó. Ebből a színdarabból az egyik dal megfogott:
Maradnék, de érzem, hogy mennem kell,
Mert vár valahol egy másik út.
Hogyha most is úgy szeretsz engedj el, ma már
Nem köt ide csak a múlt.
A kezed fogom ma is ugyanúgy, mint régen.
A képen ott vagy te is velem, és nem értem
Miért szakad el a kép, hova tűnik a sok emlék?
Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk.
A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk.
Az első és az utolsó lépés téged bánt és ez nekem is fáj.
A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Egyedül csak védtelen gyermek vagy. Ha kell
Én vigyázok rád.
Ne akard, hogy mindenre választ kapj!
Egyszer tied lehet a világ.
Ha itt maradok összetörik majd a szívem.
A képen ott leszel mindig ahogyan régen.
Soha nem fakul a kép, amíg összeköt az emlék.
Leperegnek az utolsó könnyek elfelejtjük, hogy van egy álmunk.
A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk.
Az első és az utolsó lépés neked fáj, és ez nekem is fáj.
A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Ha itt maradok összetörik majd a szívem.
A képen ott leszel mindig, ahogyan régen.
Soha nem fakul a kép, amíg összeköt az emlék.
Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk.
A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk.
Az első és az utolsó lépés neked fáj és ez nekem is fáj.
A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Valami Amerika 2-Leperegnek a könnyek.
Ajánlom mindenkinek.
Ábrahám emlékezete
Ezt a könyvet Marek Halter írta egy lengyelországi zsidó, aki több évig kutatta a családja történelmét. Egyik őse Ábrahám, 70 környékén élt Jeruzsálemben. Egy Titus nevű pasy leégette a második Szentélyt aminek következtében Ábrahám és a családja elhagyta Jeruzsálemet. A feleségét megerőszakolták majd meggyilkoltál és rá egy évvel ő is meghalt. Halála elött fiaira hagyott egy tekercset. Meghagyta, hogy a tekercsre minden utód( egyenesági) írja rá nevét felesége nevét majd a gyerekeiét és pár gondolatot, eseményt.
Ez a tekercs vagy 80 generáción át örökíti meg a család megpróbáltatásait harcait.
Van benne szerelem, harc és mindenegyéb. Igaz történetek.
Nekem nagyon teccik aki akarja olwassa el.
Halottak napja

Ma van november 1, halottak napja. Ilyenkor mindenki temetőbe megy..kivéve akik irtóznak a temetőktől. Nikit valamiért kirázza a hideg a temetőktől..és nem mondja meg, h miért csak annyit mondott, h elvesztett 1 számára fontos embert. Úgy látszik lesz egy titok az életében amit nem mond el nekem? Mindenkinek van titok az életében.
Én egyszerűen nem bírom a temetőket. Amikor sétálok egyben( nem gyakran teszem) olyan mintha a halotakon lépkednék..
Én nem szeretem aelfogadni a halál gondolatát.. amikor elveszítesz valakit és mindig reméled, h csak egy rossz álom volt, h mingyárt belép az ajtón. Szörnyű érzés.. Éltet a remény de hiába. Soha többet nem jön vissza.
Élj szívből mert kitudja meddig élhetsz!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)