Radnóti Miklós: Levél a hitveshez

Csütörtökön versmondó verseny, a suliban. Ezzel a verssel indulok:

A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiálltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háboruba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom, -
s szivemben nappal ujra megtalálom, -
hát hallgatok, mig zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor látlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetit az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, -remélem ujra
s az éber lét utjára visszahulva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szermed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát, -

s országok utjait; bíbor parázson,
ha kell zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell szivós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2x2 józansága hull rám.

Ezt a verset Radnóti nem sokkal halála elött írta, 1944-ben. Zsidó származása miatt, munkatáborba vitték, messze szerelmétől, feleségétől, Gyarmati Fannitól. A költőt csak a szeretet tartotta életben, a szerelem amit érzett, és a remény, hogy szerelme is így érez.
Sokáig nem tudtam azonosulni, ezzel a verssel, de már megy. Tudom mi az, hogy igazán szeretni és milyen az amikor reméled, hogy a másik is ugyanúgy szeret. Egyik nap szóba került, hogy vajon milyen ember lehetett, és erre én azt mondtam, hogy aki ilyen verseket tudd írni és így tudd szeretni, az rossz ember nem lehet.
Sokszor voltam szerelmes hiába, sokszor szenvedtem, de még mindig tudok szeretni, igazán teljes szívből. Ha kell küzdök azért akit szeretek, és soha nem adom oda harc nélkül senkinek. Ebben hasonlítunk egymásra, tudunk szeretni.
Ha szeretsz, rossz ember nem lehetsz.