Nagyon nagyon régen nem írtam már, de most már végre ideje lenne pótolnom ezt a hiányosságot. Ez a blog már elég nagy múltra tekinthet vissza, hisz elég sokat megélt és elég sokat változtam azóta, hogy elkezdtem. Igaz, nem mindig írogattam bele gyakran és nem is hiszem, hogy nagyon sokan olvasnák, de nekem sokat jelent leírni az érzéseimet.
Majdnem egy hónapja történt velem egy csoda, amit eddig átoknak hittem, de most rájöttem, hogy nem csak az lehet, szerelmes lettem. Besétáltál az életembe és elloptad a szívem, csak úgy hirtelen, azt se tudom mikor történt, de a Tied lett és én nem kérem vissza. Vigyázz rá kérlek, mert nagyon sérülékeny és már sokan bántották. Szeretlek^^
Tegnap volt az a nap, amikor valami történt bennem. Koncerten, vagyis már inkább csak a kergessük az embereket rosszullétbe party részen, olyanokat mondtál nekem, amik az egész bensőmet megrengették. Hogy első percben belém szerettél, hogy én vagyok a jó az életedben és, hogy az után a szörnyű 5 hét után én vagyok az aki, úgy ahogy kikapart onnan. Megtudtam szeleteket a múltadból és ne félj, nem fogom itt közzétenni. Csak hiába hiszed magadról azt, hogy szar alak vagy, vagy hiheted azt, hogy azután, hogy többet tudok rólad kevésbé szeretlek, mert nem. Még jobban szeretlek, mint eddig, és nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges, de így van. Te vagy a legeslegjobb dolog az életemben és nekem nem az a megtiszteltetés, hogy elmondtál dolgokat, hanem, hogy szeretsz. Ha olvasod ezt, akkor készülj fel, mert anyunak nagyon jó ötlete volt és ha nem mész bele, morcos leszek:D Na jó, ez fenyegető volt, de én nagyon szeretném^^ Annyi mindent le akartam még írni, de már nem is tudom mit, csak azt tudom, hogy az a szó, hogy Szeretlek! már nem elég arra, hogy kifejezzem, mit érzek, mert ez sokkal több és nem fér bele ebbe a pár betűbe.
Egy életen át^^ Ohh yeah(L)
2010. december 24., péntek
2010. december 1., szerda
Ismétlés..
Mondják, hogy a történelem ismétli magát. Megint megtörtént...megint csak úgy...kilép az életemből. Csak tudnám miért..hogy mit tettem..de nem. ennyit se kaptam, hogy valami ok, legalább valami hazugság, hogy megnyugodjak. Valami!! De nem semmi. csak úgy eltűnik..és észre se veszi, mekkora űrt hagy...Ne tedd ezt velem....te voltál az, aki a barátom volt..és talán több is...de most elmész...mert elmúlt az érzés bennem..benned meg a barátság...ez a vétkem??
2010. november 18., csütörtök
Segreto
Segreto, secret azaz titok. "A titok az a halmazállapot, ami alkoholban oldódik." Mindenkinek vannak titkai, kinek nagyobbak, kinek kisebbek, van akinek nagy sötét, veszélyes és feledni való..van akinek csak apró dolgok. Mindenki más súlyúnak érzi, ez beállítottság függő. Nekem nem sok titkom van, maximum néha az érzéseim azok, amiket nem kötök az emberek orrára, de ez csak az adott pillanatban, vagy esetleg komolyabb esetben több ideig fontos. Az első lehetőségnél nem is számít igazán, de a második az már jobban, de ezek a fajta titkok tudják tönkretenni a barátságokat. Én két nagyon fontos barátságomat tettem tönkre és ez a hibám valószínűleg sokáig bennem fog élni..Két fontos személy, akik másképp segítették az életem..van pár külső szemlélő, aki szerint rontottak, de én örök hálával tartozom nekik és nagyon hiányoznak. Azok a spontán beszélgetések, lelkizések edzés helyett, vagy csak filmezés, partyzás, pasik miatti görcs és ahogy nyugtattuk egymást:) emlékek, amiket sohase fogok elfelejteni, még, ha súlyosan tönkre is tettem azt a csodát amit kaptam. Csajok, ha véletlen olvassátok és magatokra ismertek, hiányoztok! Egy elképesztő barom voltam és nektek hála végre rájöttem arra, hogy nem folytathatom így tovább, meg kell változni. Köszönök szépen mindent és mindig emlékezni fogok rátok!!
2010. október 30., szombat
Remek a részidő, futod a köröket, ha így megy, rekordok dőlnek
Talán tévedek, de végül a saját nagyravágyásod öl meg
Büszke vagy rá, hogy nem vagy annyira rosszul eleresztve
Pedig egy szalmaszálat sem raktál keresztbe
TALÁN NINCSEN MINDEN RENDBEN
TALÁN NEM DŐLNÉK MÉG HÁTRA
VAN, AMIT ÚGYSEM TUDSZ KIJÁTSZANI
MERT MINDENNEK VAN ÁRA
TALÁN TE SEM SZOPNÁL ANNYIT
HOGYHA HAGYNÁL TERET MÁSNAK
TUDOD, NEM CSAK TE ÉLSZ A FÖLDÖN
EZT VEDD JÓTANÁCSNAK
Rúgj hátba, érezzem, hogy itt vagy
Mielőtt a hited sarkonfordul és végleg itthagy
Mosolygok, ha úgy akarod, a falnak szegezve
Egy szánalmasnak örömet szerezve
Bárkivel, csak veled ne
TALÁN NINCSEN MINDEN RENDBEN
TALÁN NEM DŐLNÉK MÉG HÁTRA
VAN, AMIT ÚGYSEM TUDSZ KIJÁTSZANI
MERT MINDENNEK VAN ÁRA
TALÁN TE SEM SZOPNÁL ANNYIT
HOGYHA HAGYNÁL TERET MÁSNAK
TUDOD, NEM CSAK TE ÉLSZ A FÖLDÖN
EZT VEDD JÓTANÁCSNAK
NINCSEN MINDEN RENDBEN
TALÁN NEM DŐLNÉK MÉG HÁTRA
VAN, AMIT ÚGYSEM TUDSZ KIJÁTSZANI
MERT MINDENNEK VAN ÁRA
TALÁN TE SEM SZOPNÁL ANNYIT
HOGYHA HAGYNÁL TERET MÁSNAK
TUDOD, NEM CSAK TE ÉLSZ A FÖLDÖN!
Ez egy nagyon jó szám és az ilyen számok, mindig elgondolkoztatnak. Mai napom a döntések, remények, érzelem száguldások és változások napja volt. Eldöntöttem, hogy ha már mindenki erősnek tart, akkor ideje, hogy tényleg úgy is viselkedjek...és egy kis önbecsülést is kéne szereznem..de a legelső és a legfontosabb, hogy túllépjek a múlton. Értelmetlen régi sérelmeken rágódni.. Talán egyszer kiszabadulok az érzelmek bűvköréből, talán egyszer Ő is az enyém lesz, talán egyszer, talán elérem azt az állapotot amire vágyom. De addig is küzdeni, küzdeni kell!
Ki akartam próbálni új fajta verseket, kevésbé szókimondóakat és jobban titokzatosat. Írtam is egyet, ami nekem személy szerint tetszik, de én értem a lényegét, szavak mögött megbújó jelentést, ezért bemásolom és érdekel bárkinek a véleménye, akár jó akár rossz.
Fújja az ősz elhullajtott levelét kezembe,
kavargó színek, fény hatol a szívembe.
Küzd az árny dacosan, fojtón
sötétben tartson, tüzesen, forrón.
Virág éled a mélység markából,
szikra pattog az ősznek házából.
Fény árad a Nap sugarából,
hajtja a hideget lelkem viharából.
Ki fejti meg ezt a káoszt, Nem tudom,
de övé lesz a szívem, lelkem, csillagom.
Mostanában annyira, de annyira elkapott egy érzés, egy érzés, amikor tudod, hogy neked egy valami kell, de azt is érzed, hogy soha nem kapod meg. Ilyenkor annyira fáj, hogy üvöltenél, kiadnád magadból, de mégis csak belül, csendben tombolsz, vérzel, rázkódsz, szabadulni próbálsz, de hiába, mert fogva tart, nem enged, markába zár. Lehet ezt most kicsit értelmetlenül írtam le, de ezt érzem mostanában, ez kavarog bennem. Emlékképek amik feltörnek, a vágynak a képei, amik bárcsak lennének, egy hang, hogy MINEK SZERETED? MIÉRT NEM SZÁLSZ KI? de te is tudod, hogy úgyse menne..nélküle senki vagy..

2010. október 14., csütörtök
Instabil
Manapság már semmi se biztos, de most jelenleg az érzelmeim száguldanak fel-alá. Sose voltam annyira kiegyensúlyozott amennyire szerettem volna, sőt semennyire se. Mostanában valahogy mindent annyira rosszul veszek, talán a félelem, hogy megint mindent tönkreteszek. Nem akarom elveszíteni, elég jó akarok lenni hozzá, de néha úgy érzem, hogy nekem ez úgyse jön össze. Pillanatok alatt felvidít és szeretem, nagyon, elmondhatatlanul, de néha annyira senkinek érzem magamat. Egy szánalmas liba, aki mindig hiába küzd mások szeretetéért. Megint kijött rajtam a depresszió...de nem akarom, nem kell ez nekem. Küzdenem kell ellene, nem hagyhatom hogy megint eluralkodjon rajtam. Nem, nem és nem!!
Annyira szükségem lenne egy kicsi, csak egy icipici elismerésre. Csak egy kicsit arra, hogy valaki azt mondja nekem, hogy nem vagyok egy szánalmas, semmit se érő ribanc. Tényleg nem kéne sok, de azt se fogom megkapni, mert úgy látom nekem ez nem jár ki. Már semmi se sikerül, még a tanulás se, pedig abban mindig jó voltam, de valahogy még az se jön össze.. kezdek szétesni, de most nem fogom hagyni. KÜZDÖK! Nem esem vissza abba a régi állapotba..nem lehet, mert a végén örökre ott maradok....

2010. szeptember 28., kedd
Change
Durva, hogy mostanában mennyi minden milyen gyorsan változik. Az érzések, a vélemények, minden. Ami még tegnap fontos volt, már semmivé lett és ami máskor semmit se ért, előtérbe kerül, aki még tegnap a szerelmünk volt mára már közömbössé vált és abból lett szívünk értelme, akit tegnap még nem is ismertünk.
Csabi egyre jobban tornázza fel magát a szívemben, és mielőtt a fél humános osztály felhördül CSAK BARÁTKÉNT! Így ezzel most tisztáztam is a dolgot..a barátom, friends... olyan mintha a bátyám lenne..:D szóval örülnék ha abbahagynánk az utálkozást és a féltékenykedést, főleg ha semmi okunk nincs rá. Minden nap újabb és újabb embereket ismerek meg és ma végre sikerült Őt is, akit már annyira régen szerettem volna:$. Láttam többször is suliban és ohh:$ de nem tudtam róla semmit, aztán véletlen láttam facebookon (ezer hálám facebook(L)) és bejelöltem és dumáltunk, sokat és folyamatosan. Annyi mindenben egyetértünk és van amiben meg nem, de hát olyan mindig kell:D szóval igen, megint haladok a szerelem felé, azaz süllyedek a lejtőn. M1 már megint tönkre kell tennem magam, bár ha egy icipicit járhatnék vele, maga lenne a mennyország..na m1:D nem leszek szánalmas liba jah és nyugton fogok ülni a seggemen és VÁROK! mindketten a gyorsan kialakuló kapcsolatok ellen vagyunk, így eszembe se jut siettetni^^. Likeolta a képem (igen manapság ez a nagyszó, nem az ha jaj rámmosolygott, hanem jaj likeolt) és kérdeztem, hogy minek és mondta mer tetszik neki és az a legjobb és dumáltunk a profil képemről, h nekem az a kedvencem és így bújtatottan azt mondta h szép vagyok:$ höhö:D talán végre egyszer nekem is jó lesz és valaki nem csak szórakozásból fogja azt állítani hogy szeret..mert ugyebár erre is láttunk már példát.. nah m1 bizakodó és optimista leszek. hajráááéééén! előre a boldogság útján..:D

2010. szeptember 26., vasárnap
Mostanság
Kezdem megszokni a sulit, és egyre jobban szeretem. Pénteken rendbe hoztam magamban szinte mindent, Törpikeh lett az én bátyám, Mani csak egy barát, N pedig az akit mindig is szeretni fogok, de sose lesz az enyém, tehát az elérhetetlen szerelem. Egyre több embert próbálok meg megismerni a suliban, hátha találok valakit aki igazán jó barát^^. Majd kiderül mi lesz, de most jelenleg ok nélkül lebegek a boldogságban:D. Nem tudom mi ütött belém, ez emberek körülöttem mind megőrültek, egy csomóan szakítanak, és kevesebben de páran meg összejöttek, én meg itt köztük szingliként, aki egyiket se csinálja lebegek a boldogságban, bár tudom valami úgyis el fogja rontani. Túl szép, hogy igaz legyen:D. Most hogy ezeket leírtam, megyek is és énekelni fogok, mert nemtudom most ehez van kedvem. Énekelek, ha szomorú vagyok, énekelek ha boldog, ha mérges, ha nyugodt, énekelek mert szeretem és a zene az életem.
2010. szeptember 19., vasárnap
Paranormal activity
Húgom látta és mondta, hogy neki nagyon tetszett, tehát úgy gondoltam, hogy én is megnézem. És hát, hogy nektek se legyen rossz, berakom ide az egész filmet^^:D
Jó szórakozást!:D
Jó szórakozást!:D
Szenvedély...
A szenvedély szó, olaszul passione, az ami nagyjából jellemezhet engem. Általában a legtöbb dologban szenvedélyesen tudok viselkedni, érezni. Én érezni is erősebben tudok mint mások általában, szeretni, utálni, de még leszarni valakit is.. Néha úgy érzem ezek irányítják az életemet..sokszor próbálok uralkodni magamon, hogy ne hirtelen felindultságból ordítsam le valaki fejét és hogy néha ne önzőségből legyek képes rávenni valakit arra ami neki rossz...Hiába tudom, hogy hülyeség amit csinálok, annyira, de annyira elveszet vagyok nélküle, hogy az már szörnyű. Szeretem és utálok elbúcsúzni...minden búcsúzásnál elvisz belőlem egy darabot..a végére el fogok fogyni..tudom, hogy ez már kimeríti a szánalmas fogalmát, vagyis a legtöbb ember szerint, de azoknak üzenem, egy napra bújjanak a bőrőmbe és ha megtapasztalták jobban együtt fognak érezni velem;) Szóval csak ennyit akartam most kora reggel kiadni magamból:D
2010. szeptember 17., péntek
teljesen padlón..
megint elértem arra szintre, hogy már semmi sem érdekel, újra kezdek magamba fordulni és újra meg kell válnom valakitől, aki nagyon fontos számomra. Miért ál az életem egyfolytában búcsúzásokból, szenvedésből. Egy ember van, aki fel tud vidítani, de ő se lehet mindig mellettem, sőt alig van..hisz neki is van élete és annak nem sok köze van az enyémhez, az ő szemszögéből legalábbis. Jóban vagyunk, de nem mindig tudunk beszélni. Szeretem és ő az aki amikor totál szét vagyok esve is fel tud vidítani, elég ha látom, ha köszönünk (puszival, ami uhh:D). Van, aki azt szeretné, ha járnánk és őszintén én is szeretném, de ő nem hiszem. és annyira féltek mindent ami most van, még ha nem is ez minden amire vágyom, akkor is több mint a semmi és nem szeretném elveszíteni. Nem rég óta ismerem, sőt igazából, ha úgy vesszük nem is ismerem igazán, de tudom, hogy szeretem és idővel úgyis jobban megismerem. Annyira kétségbeesett vagyok és azt se tudom mivan. Beteg vagyok..lelkileg-fizikailag egyaránt.
2010. szeptember 16., csütörtök
" Ha már nincs tovább, ha nincs már több, egy lap őrzi emlékül mit is rejt a köd"
Mai napon, olyen nem tudom milyen volt. Többször elmentünk egymás mellett N-nel de egyszer se köszönt egyikünk sem..én nem erőltetem magam rá...egyik ilyen után majdnem elsírtam magam, de szerencsére sikerült visszatartani a könnyeket. Nekem szar ez így, de túl leszek rajta..majd..egyszer..hát jó barát voltál..örülök, hogy ismertelek..
C ma uhh:D nagyon elmebuggyant volt:D kaja szünetben leültem oszitársaimhoz, én rajzoltam ők meg ettek:D és elötte 2-szer láttam C-t:D egyszer csak a zöld lábát:D egyszer meg ahogy ment le a lépcsőn:D de mindig felszívódott..:S Ésés rajzközben felnéztem és ő is evett:D és engem nézett és integettem neki, majd folytattam dolgomat:D majd leléptem onnan, mert zavart az a moslék:DD és épp elöttem ment és amikor ment fel a lépcsőn észrevett és bevárt:D letette a cuccát, majd így megkérdezte, hogy felkísérjen-e:D énmeg igent mondtam:D azt fogta magát és leült, de előszőr nem tudtam hova lett:D azt megláttam amint a széken ül 2 cm-re tőlem:D szerencsétlen vagyok:D azt leültem mellé, dumáltunk, odajött az egyik srác:D szal így dumálgattunk, majd becsöngettek:D azt egyszerre végeztünk és így állok és kerestem Manit(nem találtam meg=(), azt jön mellettem és így öklével úgy tett mintha megütne és vmi hülye hangot adott ki:D mondom kösz:D azt elindultam haza fele és láttam h ottvannak:D azt odamentem hozzá meg 1 sráchoz dumáltunk (meg khm:D azér mentem oda, de ez nem publikus:D). Azt elköszöntünk és hazajöttem:D. Föcin meg egyik csaj így odaszól, mi van bejön a Csabi?:D én meg így ránézek:D mondom nem:D erre elkezdi, de helyes ugye?:D mondom igen:D nah abba az apró titokban beavatok mindenkit, hogy nem mondtam igazat:D de segáz:D max nem tudja meg a magánéletem és az érzelmeim apró részleteit:D így járt, de már kezdem úgy érezni, h kerítőnőset játszik:DD
Nah ennyi, nem sokára meek Annával rockyra:D ők megnézik én meg visszaviszem a ruhát:D

2010. szeptember 15., szerda
Szar indulás, jó folytatás:D
Elég szarul kezdődött a napom, szokásos fejfájással és hányingerrel kelltem..mint mostanában mindig. De aztán kiderült, hogy elmarad az utolsó két órám és olaszon se csináltunk semmit, így csak egy matekom, egy tesim és egy infóm volt ma:D és nem sokára megyek haza. N újra hozzámszólt:D igaz, csak annyit, hogy köszönt, de több mint a semmi:D meg C-vel is dumáltunk:D és Bogi fura dolgokat kérdezett, pontosabban h mióta vagyok ilyen jóban C-vel..mondtam h nem rég óta, mondta h ja jó, mert nézte a komikat facebookon és h azt hitte, már régóta ismerjük egymást..azt megkérdezte: "és bejösz neki vagy mi van?" :DD szép is lenne..:D
gázos, h hm finoman szólva kezdek túl sokat érezni..és ez szánalmas..már azon kapom magam h a száját bámulom és azon filózom h mi lenne ha lekapnám..über szánalom..

2010. szeptember 13., hétfő
Szar kedv a köbön...
Mai napom hát úgy rendesen fos volt...Fájt a fejem+hányinger..egyik szünetben már a falat kapartam úgy fájt, de Eszter tűr..mint tudjuk;). Már rettegek, attól hogy két ember egymás szájából kilógva kell-e látnom, attól, hogy N újra becsajozik..igen, tudom kicsit korai lenne, hisz csak tegnap lett szabad, amitől sokkos állapotba is kerültem és majdnem leestem a székről...de már beszélni se tudok vele:S a csajok meg körbe veszik...Juhéé...tanulság: ne a suli legismertebb és leghelyesebb pasija jöjjön be...pff..nah igen, menő..azt végre már elkezdtünk volna beszélni erre a fál osztály odajön, hogy jaj mittomén...uhh majdnem felrúgtam őket...ő meg gondolom azt hitte, hogy felesleges és lelépett...többet nem is volt lehetőségem beszélni vele...kösz csajok..télleg...uhh de kedvem volt felrúgni őket... De C-vel legalább beszéltünk, mer reggel álltam egyik csajjal és jött ő is és odajött beszélni:D meg 3 puszival köszöntem és így néz rám, megszólal: három?:D mondom így jött na:D elkezdi jah, hogy fogyjon, mi?:D Zsófi meg, hogy Manival kavartam-e táborban, ugye?Oo mondom hát fogjuk rá:D nem volt az igazán kavarás:D és megszólal, hogy nem akarom-e folytatni, mer h az oszitársa és szólhat az érdekemben...mondom nem kösz..:D azt ott hagytam:D.
Amikor hazajöttem, meg persze Anna rámhagyta a kutyát...uhh akkor nagyon kiakadtam...de levittem persze...mert én tűrök...de kitudja meddig...
Nah megyek és a leckémmel töltöm a csodás perceimet..Juhééé...-.-:D

2010. szeptember 12., vasárnap
Children Of Distance - Kedves Naplóm [ dalszöveggel ]
Ez a szám nagyon megmozgatott itt belül, nem tudom miért..
Empty...
Sokan azzal jönnek, hogy kiraknák magukra a megtelt táblát, én ezzel ellentétben, azt raknám ki, hogy kiürült. Olyan szinten nem maradt bennem semmi, hogy az hihetetlen, most épp azzal foglalatoskodom, hogy szép sorban visszatöltögessem magamba...
Elmesélem száműzetésem napjait is:
Szerda este, persze szakadó esőben rohangáltunk és egy blúz volt rajtam a kabátomat meg a fejem fölött tartottam, esernyőként. Ennek hála megfáztam, de nagyon aranyosan. Csütörtökön aludtam és mindenféle hülyeséggel szórakoztattam magam, majd pénteken jött ki rajtam igazán a betegség, majd szétrobbant a fejem, meg minden. Szombat elég lassan telt, de este végre gép elé ülhettem és visszatérhettem az életbe..úgyahogy, mert még mindig szarul vagyok.
C szingli, csakhogy ezt így megtudjam 3 nap kihagyással, és h kiakadhassak, xnek meg bejön y és x-t nem utálhatom meg, mer nem, y meg az a személy aki régen a mindent jelentette számomra..nah menőő, mi? Szép lesz, ha ezek összejönnek itt nekem, azt ezt fogom bámulni..uff...
Jó, mondjuk ne siránkozzak, ha én választottam magamnak a szingliséget, de akkoris, miért kell erről nekem tudnom és egyáltalán miért? Persze, már régebben is tudtam, hogy így lesz. M1....mindenki boldog, Eszter tűr...ez a szokás;)
Miért nem maradhatott minden így ahogy volt?
Miért tettem tönkre azt ami jó volt?
Miért jártattam én a számat, minek vallottam szerelmet?
Miért nem tartottam titokban az érzelmeimet?
Miért romlik el minden egy pillanat alatt?
Miért rontom el a pillanataimat?
Miért szeretem én Őt ennyire nagyon?
Hogy az érzés belülről szétrágjon?
Kell nekem ez az átkozott szerelem?
Hogy küzdjek érte míg ő nem?
Hamis illúziókba próbáljam rángatni magam,
hogy lehet egyszer több annál ami most van.
De nem lehet és nem is lesz,
hisz ehez két ember szükséges
hiába szeretem minden porcikámmal
ha ő meg nem érez így irántam.
Szeretlek!Szeretlek!Szeretlek édes!
Nem tudom máshogy mondani, hogy értsed,
nekem nem kell más, csak téged akarlak
hogy ölelj és érezzem ajkad,
hogy egyszer mond énis úgy kellek neked,
ahogy halnak a víz, és te hiányzol nekem.
Ez nagyon régi, de ez emlékeztet arra, hogy miért is maradok szingli, miért is nem leszek szerelmes..eddig megy, bár mostanában kezd egy kicsit a nehezemre esni. m1...
Majd lesz valahogy.

2010. szeptember 5., vasárnap
....=/már megint én vagyok a hülye...
Mert végül mindennek ez lesz a vége, hisz ki más hibás mindenért, ha nem én. Miért is fontos számomra egy barátság? Ja télleg bocsi, hogy megpróbáltam, hogy azt hittem számíthat az egész bármit, de látom megint csak az álmaimat kergettem. Mert ilyenkor látom, hogy nem maradt senkim, mert örüljek, hogy csak néha beszélünk azt annyi..Hát köszönöm tényleg. Nikivel mondjuk még most is meg tudunk mindent beszélni, de vele meg kevés időnk van egymásra, túl kevés. Zitával nem tudom mi lett, egyszerűen leszar engem... Norbi is el van havazva mindennel, azt ennyi, vége nincs senkim. Maradhatok egyedül és már barátaim sincsenek, egy ember nincs akinek ideje lenne rám. Vágom, mindenkinek fontos a jövője, mert nekem is, de azért tényleg elég rosszul esik, hogy már megint ennyit érek. Lehet, hogy Evelinnel csúfos kudarcba fulladt a barátságunk, de akkoriban legalább úgy éreztem, hogy van valakim, nagyon sok időt töltöttünk ketten, meg hármasban Nikivel és akkor sose volt hiányom. Sose éreztem úgy, hogy egy barátom se maradt. Most meg mindenkivel eltávolodtunk és még így is hogy fuldoklom az ismerősökben, még így sincs senki, aki kitöltené ezt az űrt. Szóval megint magamra maradok, hogy egyedül oldhassak meg mindent, egyedül kell kimásznom ebből is.
2010. szeptember 2., csütörtök
2010. augusztus 26., csütörtök
Nah már megint én vagyok a hülye....
Tegnap volt Dürer és hát kicsit furán alakultak a dolgok. Amikor Fannival buliztam az a rész jó volt, de a többi...pff..Végül ott volt Evelin, aki néha oltogatot, de annyira nem érdekelt, hisz számítottam rá..ismerem-.-" Aztán meg szegény Sanyit kellett feltámasztani, és olyanokat mondot h meghalna azért a ribancértOo jaj szegény srác..nagyon sajnálom..=/ Nah és még ottvan robi-.- tök kedves voltam meg minden, de télleg nem oltottam erre meg nekiáll kötözködni, aztán meglepődik ha nem tűröm szótlanul...Mindig kiprovokálja h bunkó legyek....és ha neki ennyit érek mint barát h nyilvánosan oltson és égessen, vagy saját örömére vagy Evelin kedvére nemtom, akkor bekaphatja. meg is írtam neki h ezentúl nekem is ennyit fog érni a barátságunk, tehát semmit...persze fogadjunk emiatt is én leszek a hülye, de már nem érdekel....végeztem ezzel a barátsággal is.
Am gázos volt mert mindenki N-re hasonlítottOo és annyira rossz volt, hogy mindig azt hittem ott van, persze az agyam egy része tudta h biztos nincs..=( 2 napja nem beszéltem vele és hiányzik..szánalmas mi?-.-

2010. augusztus 24., kedd
Zavar és egyéb bajok
Hát most a legelső porblémám az, hogy nem tudok járni. Valószínűleg meghúzodott a lábam, csak az a baj, hogy mindkét térdhajlatom és a jobb lábfejem is, és így nehézkes a járás. Mondjuk tegnap 5 és fél órát sétáltunk Nikivel és mindent kidumáltunk aztán én hülye fájó lábbal táncoltam itthon, szóval magamra vethetek.
Egy visszatérő témánk, mint az ilyenkorú lányok 99%-nak a pasik voltak. Én megmondtam, hogy nekem jelenleg se időm, se kedvem nincs párkapcsolathoz, ő meg mondta, hogy nem tudja. Mindkettőnknek van olyan aki bejön nekünk, aki Nikinek jön be, mondjuk kap valami állnevet, hmm, K(találóxD) szóval neki is bejön a drága. Tehát, még egy kis ismerkedés és ki tudja, lehet megtaláljuk a következő nagy szerelmespárunkat. Niki jelenleg azzal zaklat, hogy ő már látja, hogy összejövünk N-nel(ne szóljatok le jobb ötletem reggel 10kor nincs). Hát nem tudom, első baj mondjuk, hogy barátnője van, szóval így kicsit vesztet az ügy, de a legrosszabb, hogy nem tudom mit érzek. Mondtam tegnap, hogy már semmit, de aztán este beszéltünk, kisebb nagyobb szünetekkel mer én pörögtem itt ő meg nemtom mit művelt. És visszatért belé az a kezdeti flörtölgetés, ami amikor barátnőjével összejöt, egy darabig szünetelt. Nem értem a dolgot.. Beszéltünk róla, hogy majd mehetünk együtt partyzni, persze ezt úgy adta elő, hogy legyek szemfüles különben nem mehetek vele. Kapja bexD. Meg ígérte, hogy mutat pár jó helyet a suli közelében, kocsmákat főleg és elkezdte h mindenhol innom kell egy felest amit én választok és egyet amit ő és hogy nem tudja, hogy fog hazavinni. Mondom az nekem m1 csak ne hagyjon ott és erre mondta, hogy akkor majd magához köt. AranyosOo. Meg egy számra mondtam hogy meg kell szereznem erre eltűnt és azthittem le vagyok szarva és mondtam is neki, erre kiderült h csak nekem töltögette le amit szerettem volna. Irtó aranyosOo. Niki elkezdi, nem rossz és hogy gratulál hozzáxD jó hogy nem járunk, nem vágom mihez gratulálOo. A barátnőjéről meg együttes erővel kijelentettük hogy ribaaancxD. Lehet gonoszak vagyunk, de akkoris, nagyon nem szimpi feje van...van a csajban valami, még képen nézve is ami idegel. Uff. Jah és érdeklődtem anyunál, hogy mehetek-e Dürerbe és azt mondta megbeszélik apuval. Szurkolni, de nagyon. Rámfér egy nagyon nagy party.
Szóval akit érdekel:
augusztus 25(Bernim szülinapja wááxD): Dürer Szupernem
augusztus 31: Zp(gyengébbek kedvéért Zöld Pardon), Alvin és a mókusok
szeptember 15: Budapest Sportaréna Placebo
ezekből Alvinon tuti megtalálható leszek és 50% hogy dürerben is és tuti hogy placebon nem-.-=(

2010. augusztus 22., vasárnap
A másik önbizalmának földbe döngölése
Nah nem mondom, hogy nekem ez a kedvenc elfoglaltságom, sőt nem is szoktam csinálni. Viszont van olyan aki előszeretettel teszi tönkre a növekvő önbizalmam, szóval már megint a nullával egyenlő. Igazából az egészben csak az a szép, hogy mindig a barátaim teszik ezt velem. Mindig gondolkozom, hogy minek is olyan barát aki csak elrontja a másik kedvét, a földbe döngöli minden hitét, majd kijelenti, hogy a másik a hülye. Ezt élvezed? Unatkozol és nincs jobb dolgod? Vagy miért kell mindig tönkre tenni???
Sose értettem, hogy ebben mi a jó, az utálkozásban, a másik lehordásában. Azt mondják bunkó vagyok, lehet, de inkább csak mérhetetlenül őszinte. Viszont az, hogy ha valaki minden igazság nélkül állít dolgokat, vagy netalántán ő hisz abban amit mond, de mégis százszor elismétli, az mér jó? Ő több lesz ettől? Vagy ilyenkor jobbanérzi magát? Nem tudom és kezdem azt hinni, hogy sohase fogom én ezt már érteni.

2010. augusztus 15., vasárnap
Koncert, koncert, konceeert
Szeptember 15-én érkezik Magyarországra a Placebo és koncertet fog tartani. Mindenkinek ajánlom, mert egy nagyon nagyon jó együttesről van szó. Sajnos a koncert szerdára esik, így nem biztos, hogy ott lehetek, de azért mert lehet hogy tőlem megvonják, ti még nyugodtan elmehettek.
Könyvajánló: Battle Royale
Még nem olvastam el ezt a könyvet, de hallottam már róla és csak jókat. Kicsit véres a történet, hiszen egy diktatórikus Japánról szól, ahol a gyerekeket elküldik nyolcadik osztály után egy szigetre, hogy öljék meg egymást és csak egy maradhat életben. Remélhetőleg ma megkapom és akkor majd el tudom mesélni, hogy nekem mennyire tetszett, de az én véleményem nélkül is olvassa el mindenki.
2010. augusztus 14., szombat
miért kell mindig csak kötözködni????
Miért van az, hogy soha senkinek nem jó semmi? Ha kedves vagyok az a baj, ha bunkó köcsög állat akkor meg az, ha épp leszarok mindent azon vannak kiakadva. Nem vagyok robot és basszus nekem is vannak érzéseim...nem csak minden másik embernek..és néha igenis elvárom, hogy velem is foglalkozzanak. Szerintem elég toleráns és megértő ember vagyok én legalábbis így gondolom, de néha szeretném, ha lenne valaki aki engem is meghallgatna és ha szar kedvemben vagyok megvígasztalna és nem csak kötözködne.. Szerintem ezt nyugodt szívvel elvárhatom...................
2010. augusztus 13., péntek
Nah ez nagyon hosszú lesz, remélem érthető is.
Utoljára még Balatonról írtam és hát az a bejegyzés nem lett valami összeszedett és érthető, mert csak úgy amit épp gondoltam azt írtam le. Most megpróbálom kicsit jobban összeszedni a gondolataimat. Voltam Velencén egy hétig, edzőtáborban, nagyon jó volt, Bimbike hiányozni fog, meg a csajok is. Ígérem, néha majd meglátogatlak titeket. Utána, 2 hétig Szarvason voltam. Kicsit unalmasnak indult az ez évi tábor, de végül, nagyon jó lett, egy csomó embert megismertem és vannak olyanok, akik nagyon nagyon fognak hiányozni. Volt olyan akitől úgy váltam el, hogy jövőre újra látjuk egymást, valakitől nagyon szomorúan és ő is nagyon szomorúnak tűnt, mert alig beszélhettünk, mert így igazán utolsó este ismerkedtünk meg. Voltak ingyen ölelések dögivel, amik nagyon jók arra hogy az ember pasizzon.;) Legjobban Alex, Natan, Viola, Sonja és Vyvy fognak hiányozni. De a kis fogadott öcsim Benjamin is meg Itay is, de őt tuti biztos, hogy látom jövőre. Vasárnap megyek Balatonra Gergőékhez. Remélem sokat tudok velük lenni és nem fognak fogságban tartani nagynénémék. Utána gólyatábor, az nagyon jó lesz^^ főleg a sok Norbi zaklatás^^. Pasi téren jelenleg nem tudom mit érzek, szóval ezt a témát annyira nem erőltetem, barátkozom, azt majd meglátjuk mi lesz. Amúgy táborban megtörtem a csókhiányom^^ csak sajna nem úgy végződőtt ahogy akartam volna=(..Nem szeretek búcsúzni, fáj, hogy annyi embert otthagytam. Remélem jövőre újra együtt lehetünk<3
2010. július 18., vasárnap
Jó dolgok, rossz dolgok
Ma volt minden vegyesen. Tegnap lejöttek anyuék, mert úgy volt, hogy apu a Balaton körül fog bringázni. Reggel szakadt az eső, így apu nem tudott elmenni. Végül délelött elmentek, így addig itthon zene listát csináltam az mp4re. Egy csomó album címet kellett kikeresnem a netről. Amikor Anonim Mc volt soron találtam egy oldalt ahol elvileg fen van az e-mail címe és miután nagyon bírom a zenéjét és tök szívesen megismerném, írtam neki. Remélem jó az az e-mail cím és visszaír, mer nagyon jólenne:$ Holnap jön le Zita, úúú tökjóó leeesz^^ 3 nap pörgés és egy hét múlva vén leszek, vagymi^^ mmint betöltöm a 15öt, uhh tök sok ajándékot kapok.
Délután megkínoztak, de nagyon durván. Anyum szépségszalont nyitott és szépítésnek vetett alá, azaz ő így nevezte. Hát nekem ez kb egy akasztással ért fel, de hát na, hadd legyenek illúziói arról, h én lehetek szépis, nem világosítom fel.
Hiányzik Norbi, de egész jól bírom már. Elhitettem magammal h neki így a jó és nekem ez a fontos és én most oldog vagyok, önbizalommal teli és épp magamon és ezen a hülyeségen röhögök. Nah mindegy szerintem nem zaklatok senkit a hülyeségeimmel. Jah és lehet, h a BNFesek átjönnek ide, kitudja, nemtom mi lesz belőle, de poén lenne. Zita elvileg bevásárolt, meg így megszólal: Te cigizel??xD mondom ééén nemO.O
Kitört a lázadás h gépezni merek, újúj. Szörnyű bűnt követtem el, télleg, Anna meg velem izél, h de köcsög vagyok, háh azt hiszi még érdekel is. Sokra tartja magát, levan szarva magasról^^xD
Ennyi gyerekek, elég összevissza lett, de most épp értelmes gondolatom sincs.

2010. július 17., szombat
Minden egybe=/
Most minden gondolatomat egybe sűrítem és gyorsan kiadom. Olvastam nemrég egy könyvet, aminek az a címe, hogy A csíkos pizsamás fiú. Ez a könyv a Holocaust alatt játszódik, egy kisfiúról szól, aki 9 éves és az apja az Aushwitz-i haláltábor vezetője. A kisfiú jóban lesz egy zsidó kisfiúval és ennek a barátságnak lesz tragikus vége. Elég megrázó, de ajánlom bárkinek, mert nem sok ilyen szemszögből nézett könyv van a Holocaustról.
Van egy mondás: "Ha valakit igazán szeretsz, tudnod kell elengedni" Igazán, teljes szívemből szeretem, ezért is fújtam visszavonulót, és ezét is lépek ki az életéből. Remélem boldog lesz, és remélem nem most követem el életem legnagyobb hibáját. Azóta mindenki úgynéz ki mint ő és tök szerencsétlen vagyok, de túlteszem magam rajta, hisz érzem h még azt is megbánta h ismer engem. Tom, most izélne, h fogjam már be és ne marcangoljam önmagam. Befejezem a javulásom, ezt is érte, még ha ő nem is tudja és észre se fogja venni, én leszek a legboldogabb és önmagával legjobban megelégedett lány.
Szeretlek=/ Örülök, h ismertelek és sajnálom h így végződőtt.

2010. július 14., szerda
Ohh véégree
Végree betudtam jelentkezni, mert eddig nem jött össze. Itt ülök Balatonon és dögmeleg van. Ufff meghalok. Szerelmi bánatom van, ami nem meglepő, ha megnézzük az élettörténetemet. Végülis ahogy egy Road szám szövegében van: Ami nem pusztít el az megerősít. Hát rem inkább a második, persze ha rajtam múlik akkor úgy lesz.
Hát igazából nincs sm extra..szóval most nem nagyon tudok miről írni, de ha majd lesz akkor ígérem megírom.

2010. június 23., szerda
Fura érzések+ soha nem adom fel;)
Beszéltem Norbival és igazából senkinek nem volt igaza, se nekem, se Zitának. Egyszerűen nem tudja még, szóval van is esélyem meg nincs is. De meg mondtam neki, hogy soha nem adom fel^^ Komolyan is gondoltam, itt egy új feladat, megszerezni Őt^^. Egyszer meglesz, persze nem nyomulok túlságosan, az nem azén műfajom. Mondjuk szerinte az egész korai, meg h egyszer taliztunk élőben, talán ha többet lógunk együtt, majd jobban megismerjük egymást. Kicsit téll korai az egész, de már fojtogatott az egész, szal muszály volt elmondanom, de szeretni fogom 2 hónap múlva is, szóval én aztán tudok várni, amíg elmondja, hogy milyen irányba változott minden. Persze az gáz, hogy már csak egy évet jár a BDG-be. Megvan a telószámax"D Jól nyomomxD Ma este csak 11 körül lesz, lehet fen kéne maradni, hnap úgyse megyünk korán, meg max alszom a kocsiban, régi jó szokásxD. Hnap Olasz meccs^^ Rem átérünk oda a világvégére addigra.
Kezdődik a nyár. Hmm izgiii leeeszxD
Kezdődik a nyár. Hmm izgiii leeeszxD
Depresszió koncertŁŁ
Végre valami jó is történik mostanában, tegnap este volt Depi koncert a ZP-ben. Útközben felvettük a Vikit és együtt mentünk, a kezdeti bénázás, meg azután h arról a szarról a pólómba esett a víz, bejutottunk. Nem is ellenőrízték, hogy van-e valaki velem, szal poén volt. Bent megálltunk, Viki köszönt minden ismerősének majd egy kisebb csapattal elindultunk a színpad felé. Az elején bementek pogózni, amihez nekem baszottul nem volt kedvem, meg eleve nem pogózom, szal én voltam a ruhatár. Elején anyu szerzett magának sört, én meg így szakadok rajta, mondom nem arról volt szó, hogy te vezetsz? Erre megkínált vele, és azon röhögtünk, hogy ez tuti vízO.o de kayakra fel volt vizezve. Pff. Nam1xD. Azt útközben Viki berángatott magukhoz amikor már nem pogóztak, és ugráltunk, tomboltunk, meg minden és mindezt szakadó esőben. Amikor a Lásd című szám jött ordítottam, Viki elvolt a malacfasszalxD. A végén a hajamnak(amit elötte 1 óráig vasaltam-.-) ilyen Step Up 2 style-ja volt. Mint a filmben a végén amikor a csajnak az arcára ragad a vizes haja, hát énis kb így néztem kixD. Csak kicsit voltam vizes. Amikor vége lett anyu mondta, hogy na most húzzunk haza, mert megver ha beteg leszek a nyaralásraxD. Szóval hazajöttünk, túl korán=( de nem baj azért jó volt^^. Kár, hogy nem leszek itthon Alvin koncerten. M1, majd legközelebb meek arra is^^. Itthon bevetettem magam a kádba forró zuhanyra, meg hajatszárítottam, meg msn-eztem még egy kicsit.
Hááát ennyi vooolt. Szuper volt, mihamarabbi ismétlést^^
Jah és anyu, elkezdi, hogy leheljek rá..-.- mondom anya, nem ittamxD. Ami igaz is volt, csak a sört ittam, szal ez egy józan koncert voltxD Bár volt egy csaj aki még elötte kidobta elöttem a taccsot, nyamiO.o

2010. június 22., kedd
MaO_O
Megírtam a 9. fejezet felét, de annyira se a 8., se a 9. nem tetszik. Valami nagyon hiányzik belőlük. Majd felrakom.
Szerelmet vallottam, na ez is megvolt. Igaz, mondtam, hogy nem érdekel, hogy ő mit érez, na de ezt ki a fasz hiszi el? Mert aki ismer engem az tuti nem...teljesen meg vagyok őrülve, hogy vajon mit gondol rólam, meg ilyenek. 4 órája volt fen facebookon, annyit írt, hogy Ő, ami nem igazán vágom mit jelent, de m1, az a lényeg, hogy lehet látta, amit írtam. Istenem.
Ma volt itt Robi, megint. Jóvolt, de túlságosan akarta, hogy ölelgessem, amit én nem tettem, mert egész végig csak Norbi(na igen neve is van) járt az eszembe. Ajh egy idióta zakkant tyúk vagyokxD.
Este Depi, úgy tűnik lesz társaságom, szóval nem leszek anyuval kettesben^^
Na hát igazából ennyi, a mai napom csak arról szólt, hogy görcsöltem.
Jah és búcsúzóul itt a versem amit ma írtam.
Miért nem maradhatott minden így ahogy volt?
Miért tettem tönkre azt ami jó volt?
Miért jártattam én a számat, minek vallottam szerelmet?
Miért nem tartottam titokban az érzelmeimet?
Miért romlik el minden egy pillanat alatt?
Miért rontom el a pillanataimat?
Miért szeretem én Őt ennyire nagyon?
Hogy az érzés belülről szétrágjon?
Kell nekem ez az átkozott szerelem?
Hogy küzdjek érte míg ő nem?
Hamis illúziókba próbáljam rángatni magam,
hogy lehet egyszer több annál ami most van.
De nem lehet és nem is lesz,
hisz ehez két ember szükséges
hiába szeretem minden porcikámmal
ha ő meg nem érez így irántam.
Szeretlek!Szeretlek!Szeretlek édes!
Nem tudom máshogy mondani, hogy értsed,
nekem nem kell más, csak téged akarlak
hogy ölelj és érezzem ajkad,
hogy egyszer mond énis úgy kellek neked,
ahogy halnak a víz, és te hiányzol nekem.
Szeretlek!!!=/
Ennyi, pápuxx.

Szükségállapot - Lehetnék (Hivatalos videoklip)
Ez egy kurwa jószám, és soksok lelkierőt ad..Rámfér...
Szükségállapot - Csak egy toll... (Album version) HD
Nagyon szép szám, egyfolytában ezt hallgatom. Megtettem, megmondtam neki. Még nem olvasta el, mert msn-en küldtem el és nincs fen. Úgy rettegek..Zita szerint nem lesz baj, hisz ő is biztos így érez, de én tudom, hogy nem. Pedig olyan jól ment, most meg mindent pár perc alatt elbaszok. Csúúcs...(N)
Összezavarodva
Minden kezd összekavarodni. Robi tegnap itt volt és nagyon jó volt meg minden, kicsit olyan mint régen, de mégis más. Én már nem szeretem, vagyis nem úgy, nekem olyan mint egy bátyó. Nem akarom, hogy ebből félreértés legyen, úgyhogy kénytelen leszek normálisan viselkedni, majd kitalálok programot, hogy még véletlen se legyen félreérthető dolog. Bár én nem szántam annak=/. Tegnap sms-ben írta, hogy neki hiányzik ez az egész egy kicsit és ezen megijedtem, nem fogom kihasználni, ez biztos, csak nem akarom, hogy még véletlenül is szar legyen neki miattam.
Be kell vallanom neki, hogy szeretem(nem Robiról van most szó..), muszály, mert megzakkanok, nem érdekel, mit mond, nem izgat, hogy ő nem, de egyszerűen kikivánkozik belőlem, mielött felrobbanok tőle. Szeretlek!!=(=(

2010. június 21., hétfő
Uncsiii vaaanO_O
Nagyon unatkozom, már poénból befestettem a körmöm, szal aki ismer, az tudja, hogy mostanában nem vok az a nagy körömfestegetős szal látszik, hogy valami nincs rendben^^xD. Aki ismer, azt is tudja, hogy idézet mániás vagyok, szóval most kaptok egy csomóóóidézetet, amelyikhez kell ahoz magyar fordítást is.
I didn't come here to tell you that I can't live without you. Actually, I can. I just don't want to..
~ Nem azért jöttem, hogy azt mondjam neked, nem tudok nélküled élni. Mert tudok. Csak nem akarok.. !
Love is like water: you can fall into it, you can drown in it.. but you can't live without it
~ A szerelem olyan, mint a víz. Beleeshetsz, akár bele is fulladhatsz.. mégsem tudsz élni nélküle! :)
He caught my glance & smiled back. Does he know he caught my heart as well? :)
~ Elkapta a pillantásomat és visszamosolygott.. de vajon tudja hogy a szívemet is megkapta ezzel?
Love me when I least deserve it because that's when I need it the most!
~ Szeress mikor a legkevésbé érdemlem meg, hiszen épp akkor van a legnagyobb szükségem rá
If life is the song, then love is the lyrics
~ Ha az élet a dal, akkor a szerelem a dalszöveg ^^
A life without love is like a year without summer
~ Az élet szerelem nélkül olyan, mint egy év nyár nélkül!
If you're looking for reasons not to love someone, you are probably going to find them; but sometimes, we need to give in, and let out hearts get what they deserve ..
~ Ha arra keresel okokat, hogy ne szeress valakit, valószínűleg meg is találod azokat; viszont néha meg kell adnunk magunkat és engedni, hogy a szívünk azt kapja amit megérdemel
Tell her that you love her! You've got nothing to lose but you'll always regret it if you don't...
~ Mondd meg neki hogy szereted, hiszen nincs mit veszítened, de mindig bánni fogod, ha nem teszed meg.. (kár h ezt olyan nehéz megtenni...=/)
To the world you are just 1 person, but to one person you can mean the whole world :)
~ Te a világnak csak egy ember vagy, de valakinek te jelentheted az egész világot!
If you love someone, put there name in a circle & not a heart because a heart breaks BUT the circle goes on .. :)
~ Ha szeretsz valakit, a nevét egy körbe írd és Ne egy szívbe, mert a szív összetörhet, de a kör gurul tovább :))
Life isn't measured by the number of breaths we take, but by the moments that take our breath away
~ Életünket nem a lélegzetvételeink száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzetünk ^^
When our eyes meet this feeling inside me is more than I can take :)
~ Amikor a tekintetünk találkozik ez az érzés bennem több, mint amit el tudok viselni
There's a girl who lives, laughs, but most of all, knows how to love
~ Itt egy lány, aki él, nevet, de leginkább tudja, hogy kell szeretni <3
I won't ever be too far away to feel you
~ Sosem leszek túl messze ahhoz, hogy ne érezzelek
Have you ever found someone you just knew you were meant for?
~ Találtál valaha valakit, akiről rögtön tudtad, hogy téged neki szántak?
There's nothing that compares to the way you make me feel inside
~ Semmi sem hasonlítható ahhoz ahogy irántad érzek <3
Hey Boys!
When you fall in love with a girl ... Tell her how you admire her.
When she upset - hold her tight. Pick her over all the other gurls you hang out with.
Play with her hair. Bring her flowers - without a reason.
Let her fall asleep in your arms. Sing to her - no matter how awful your sound.
Dance with her - even there's no music. Kiss her on her forehead.
Look into her eyes & smile. Tell her she looks beautiful.
~ Fiúk! Mikor beleszerettek egy lányba ...
Mondd el neki hogy mennyire imádod Őt. Ha szomorú, öleld át szorosan.
Legyen Ő az első a többi lánnyal szemben, akikkel együtt lógsz.
Játssz a hajával. =) Adj neki virágot - ok nélkül.
Hagyd hogy a karjaidban aludjon el. Énekelj neki - nem számít hogy mennyire rossz a hangod. :D
Táncolj vele - még akkor is ha nem szól a zene. Puszild meg a homlokát :)
Nézz a szemébe & mosolyogj. :) Mondd el neki hogy mennyire gyönyörű. [ez nagyon cukiii]
I've found a reason for me to change what i used to be, a reason to start over new and the reason is you :)
~ Megtaláltam az okot arra hogy megváltozzam, az okot egy úgy kezdetre.. és ez az ok Te vagy :)
Kissing is like drinking sugared water: the more you drink the more you feel thirsty
~ Csókolózni olyan, mint cukros vizet inni: iszol, és egyre csak szomjasabb leszel :)
It's not your face what I like but your expressions. Not your voice but what you're saying. Not how you looking but what are you doing. You yourself is beautiful
~ Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel, hanem amit cselekszel. Te magad vagy csodálatos [Ez a Burokból vanŁŁ]
Love is when you not just love to sleep with a guy, but you love to wake up next to him
~ Szerelem, mikor nem csak aludni szeretsz egy sráccal, hanem mellette felébredni is :)
When you love someone, you give everything you can, and experct nothing in return
~ Amikor igazán szeretsz valakit, próbálsz neki megadni mindent - és cserében nem vársz el tőle semmit
If you want a kiss, I'll give you three, if you want my love, baby it's yours for free
~ Ha egy csókot akarsz tőlem, adok neked hármat, ha a szerelmem akarod, tudd, hogy az már ingyen a Tiéd
The worst moments with you are still much better than the best moments with someone else
~ A legrosszabb perc is jobb veled, mint a legjobb perc valaki mással <3
Love is the seventh sense which destroy all other six senses :P
~ A szerelem az a hetedik érzék, ami romba dönti a másik hatot
Those who say the best place in the world is Disneyland never ever been in your arms
~ Azok, akik azt mondják, hogy Disneyland a legjobb hely a világon, még nem voltak a karjaid között :P
Trying to explain why do I love you is like trying to explain how water tastes.. impossible
~ Elmagyarázni, hogy miért szeretlek téged, olyan lenne, mint elmondani, milyen izű a víz.. lehetetlen :P
If you'd ask me how many times you ran through my mind, I'l say: only once - but since you haven't left yet <3
~ Ha megkérdeznéd tőlem, hányszor gondolok rád, azt mondanám: csak egyszer történt ilyesmi - de azóta ki sem tudlak verni a fejemből
When we met.. i was so in pieces; but now he makes me feel like I'm whole again
~ Mikor találkoztunk, darabokban voltam, de most miatta úgy érzem, újra teljessé lettem
Everyone says love hurts. That's not true.. Loneliness hurts. Losing someone hurts. Envy hurts. Everyone get these things confused with love, but in reality, love is the only thing in this world that covers up all pain and helps someone feel wonderful again
~ Azt mondják, a szerelem fáj.. de ez nem igaz. A magány az, ami fáj. Valaki elvesztése fáj. A féltékenység fáj. Ezeket a dolgokat mindenki összekeveri a szerelemmel, de valójában maga a szerelem az, ami képes az összes fájdalmat elfedni, és segít abban, hogy újra csodálatosan érezd magad[:O]
Time goes by a lot slower when you miss the one you love
~ Az idő sokkal lassabban megy, mikor hiányzik az, akit a legjobban szeretsz
Girl, always remember: not to be cheerless, because I know someone who's in love with your smile <3
~ Kislány, mindig emlékezz erre: soha ne legyél szomorú, mert én éppenséggel ismerek valakit, aki szerelmes a mosolyodba [Bárcsak..=(]
We can't control love.. love controls people
~ Nem tudjuk irányítani a szerelmet, hiszen a szerelem irányít minket
The best love is the kind that awakens the soul and makes us reach for more, that plants a fire in our hearts and brings peace to our minds.. That's what you've given me. And that's what I hope to give to you!
~ "Az igaz szerelem felemel, és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket, és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem.. remélem, én is ezt tettem veled "
Every moment I spend with you make me wish time would stop
~ Minden pillanatban, amit veled töltök, azt kívánom: bárcsak megállna az idő
You're for me like the ace in poker; the most valuable and everyone wishes they have it ;)
~ Olyan vagy nekem, mint a pókerben az ász: a legértékesebb, amit mindenki a sajátjának akar tudni :P
Falling in love is the thing you can't hurry. It's gonna happen when it's supposed to happen..
~ A szerelmet nem lehet siettetni, akkor jön amikor eljön az ideje :)
The only thing better than the kiss itself is the moment right before it when the look in your love's eyes leaves you breathless
~ Csak egy jobb dolog van a csóknál: az a pillanat, mikor közvetlenül előtte a szerelmed szemébe nézel és eláll a lélegzeted is
We were both so young when we first met.. but I never get enough of you. That's why I want to grew old with you <3
~ Mindketten fiatalok voltunk, mikor először találkoztunk de 'belőled sosem elég'.. ezért akarok veled megöregedni :)
Love is maybe when you could listen to him all night and never get tired of hearing his voice
~ Talán a szerelem az, mikor egész éjjel hallgatnád a hangját, és nem fáradnál bele ebbe a hallgatásba
Everybody's got somebody that they sing about, cry about, laugh about. It's true! For me it's you :)
~ Minden ember számára van egy olyan személy, aki miatt énekel, miatta sír vagy nevet.. ez igaz. Nekem ez az ember te vagy
You can't be old & wise if you were NeVeR young and crazy :)
~ Nem lehetsz öreg és bölcs anélkül, hogy valaha ne lettél volna fiatal és őrült
It feels like.. everything just disappears. No past, no future: just the moment.
~ Olyan mintha minden eltűnne. Nincs múlt, nincs jövő, csak a pillanat :)
Say what you wanna say, do what you wanna do, regret nothing & don't let people to bring you down! :)
~ Mondd ki amit ki akarsz mondani, tedd azt amihez kedved van, ne bánj meg semmit és ne hagyd hogy az emberek elgyengítsenek! :)
Smile! It's easier than explaining why you're crying
~ Mosolyogj! Ez sokkal egyszerűbb, mint elmagyarázni azt h miért sírsz
Live life how you want & not how the others want you to!
~ Úgy éld az életed, ahogyan te akarod, és ne úgy, ahogy mások akarják!
Always forgive, but never forget! Learn from mistakes, but never regret,
People change, things go wrong, Just remember: life goes on...
~ Mindig bocsáss meg, de shoase felejts, tanulj a hibákból, de sose bánj meg semmit,
Az emberek változnak, a dolgok elromlanak.. csak emlékezz: az élet megy tovább ..
Fools live to regret their words, wise men to regret their silence
~ A bolondok megbánják a szavakat, amit kimondtak, de a bölcsek azt bánják meg, amit nem mondtak ki
That it's the best to disregard their talk and judge people only their actions.
~ Legjobb, ha az embereket a tetteik és nem a szavaik alapján ítéled meg!
It's better to regret something you have done than to regret something you haven't done!!
~ Jobb megbánni valamit, amit megtettél, mint megbánni azt, amit nem tettél meg .. !
Without music life is like a journey through the desert
~ Az élet zene nélkül olyan, mint egy utazás a sivatagon keresztül
Only when the last tree has died, the last river has been poisoned and the last fish has been cought will we realize that we can't eat money!
~ Ha majd kivágtuk az utolsó fát, megszennyeztük az utolsó folyót és kifogtuk az utolsó halat is, akkor majd rájövünk, hogy a pénz nem ehető...
The meaning of life is giving life a meaning!
~ Az élet értelme az, hogy értelmet adj az életednek :)
Everyone deserves a second chance :)
~ Mindenki megérdemel egy második esélyt!
Some mistakes are too good to make only once
~ Néhány hiba túl jó ahhoz hogy csak egyszer kövessük el ;)
To be cool isn't having the latest fashion's shoes, having the perfect hair or the best boyfriend.. to be cool is being yourself & liking it! ;)
~ Nem attól leszel menő, ha a legújabb cipőket hordod, és nem is attól, ha neked van a legdivatosabb hajad és a legjobb pasid... menőnek lenni annyi, hogy önmagad vagy, és ezt még szereted is !
Never apologize for saying what you feel, it's like apologizing being you
~ Soha ne kérj bocsánatot azért, amiért kimondod azt amit érzel, ez olyan mintha saját magad miatt kérnél bocsánatot
You got to put the past behind you before you can move on.
~ Magad mögött kell hagynod a múltat mielőtt továbbindulsz
Nobody deserves your tears, but whoever deserves them will not make you cry.
~ Senki sem érdemli meg a könnyeid, aki pedig megérdemeli, az úgysem fog sírásra kényszeríteni..
Keep smiling, because every 60 seconds of frowning is a minute of happiness that you will never get back.
~ Mosolyogj, hiszen 60 másodperc amit bosszankodással töltesz valójában egy perc boldogság, amit sohasem kaphatsz vissza! :)
In 3 words I can explain what I've learned about life: it goes on.
~ Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább...
Heaven isn't a place that you go when you die - it's that moment in life when you actually feel alive. (L)
~ A mennyország nem egy hely, ahová a halálod után kerülsz.. ez egy pillanat az életben, mikor úgy érzed, hogy tényleg élsz :)
Learn from yesterday, Live for today & Hope for tomorrow
~ Tanulj a tegnapból, élj a mának, reménykedj a holnapban
Do you ever wonder if we make the moments in our life or if the moments make our life?
~ Elgondolkodtál már azon, hogy vajon az életünkben mi alakítjuk a pillanatokat, vagy a pillanatok alakítják az életünket?
You cannot run away from a weakness; you must sometimes fight it out or perish
~ Nem futhatsz el a gyengeséged elől; vagy küzdesz ellene, vagy elpusztulsz...!
Every song has an ending, but is that any reason not to enjoy the music ?
~ Egyszer minden dal véget ér, de ez tényleg ok arra hogy ne élvezzük a zenét ?
" No-one learns from their mistakes. Everybody repeats the same mistakes! just in their own way... "
~ Senki sem tanul a hibáiból. Mindenki ugyanazokat a hibákat ismételgeti, csak a maga módján...
The walls we build around us to keep out the sadness also keep out the joy.
~ A falak, amiket azért építünk, hogy távol tartsák a szomorúságot, egyúttal az örömöt is kizárják..
In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow
~ Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod..
If he was stupid enough to walk away, then be smart enough to not to care ;)
~ Ha ő elég hülye volt ahhoz hogy elsétáljon, te legyél elég okos ahhoz, hogy ez ne érdekeljen
People always say: when one door closes, an other one opens.
~ Az emberek mindig azt mondják, mikor egy ajtó bezárul, egy másik ajtó kitárul
Once in your life, you will find someone, who will bring you up when you're feelin' down...:)
~ Egyszer majd az életedben találni fogsz valakit aki felemel, mikor nagyon magad alatt vagy[megtaláltam..ŁŁ=/]
Life is about trusting your feelings. Taking chances. Dare to be yourself. Learning from the past. Appreciating the memories. And realizing that life goes on..
~ Az élet arról szól, hogy bízz az érzéseidben. Kockáztass! Merj önmagad lenni! Tanulj a múltból. Becsüld meg az emlékeket. És vedd észre; az élet mindig megy tovább
We spend our whole life waiting for what we don't have and never actually taking time to stop and see what we have...
~ Azzal töltjük az életünket, hogy olyan dolgokra várunk amiket nem birtolkolunk - sohasem szakítunk időt és látjuk meg azt amink valójában van..
Moving on is simple it's what you leave behind that makes it hard!
~ Továbblépni egyszerű; csak megnehezítik azok a dolgok, amiket magad mögött hagysz
525 600 minutes... how do you measure a year? In days? In hours? In kisses?
~ 525 600 perc. Te hogyan mérsz egy évet? Napokban? Órákban? Csókokban?
Being happy doesn't mean everything is totally perfect
~ Boldognak lenni nem azt jelenti hogy minden tökéletes..
You've got to fight for your every dream, because who's to know, which one you let go would've made you complete
~ Minden álmodért harcolnod kell, hiszen ki tudja: lehet, hogy amelyiket elengeded, éppen az tenne teljessé!!
The choices you make today affect your tomorrow, so choose carefully, because you can't go back to yesterday to change it
~ A döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni hogy megváltoztasd ezt
Sometimes the things we can't change changing us! :)
~ Néha azok a dolgok változtatnak meg minket, amiken mi magunk nem tudunk változtatni
Life isn't about waiting for the storm to pass, it's about learning to dance in the rain
~ Az élet nem arról szól, hogy a vihar elmúlását várjuk.. sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben
You can waste your life drawing lines, or you can live your life crossing them
~ Elpazarolhatod az életed arra, hogy határokat szabsz magadnak, de élhetsz úgy is, hogy átléped őket
The matter isn't how many times we falling down, but how many times we can rise
~ Nem az számít, hogy hányszor bukunk el, hanem az, hogy hányszor tudunk újra talpra állni
She once said: "There's nothing wrong with believing in fairytales, because in the end we'll all live a happily-ever-after.." However, she forgot one important detail: not everyone fall in love with means it's a happily-ever-after story, most of the time, it's just once upon a time
~ A lány egyszer azt mondta: "Nincs semmi baj azzal, ha hiszel a tündérmesékben, mert a végén mind boldogan élünk majd, amíg meg nem halunk.." Azonban a lány elfelejtett egy fontos részletet: nem mindenki a 'boldogan élünk, míg meg nem halunk'-szándékkal lesz szerelmes: a legtöbb esetben az egész csak egy egyszer volt, hol nem volt..
You're never really living until you have found someone to die for
~ Addig nem is éltél igazán, míg nem találsz valakit, akiért meghalnál
Words like bees: they've got their own honey & stings, too
~ A szavak olyanok, mint a méhek: van mézük, de fullánkjuk is
"You ever look at a picture of yourself and see a stranger in the background? It makes you wonder how many strangers have pictures of you? How many moments of other peoples lives have we been in? Just think, you could be a big part of someone else's life, and not even know it!"
~ Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Elgondolkoztál már, vajon hány idegennek vannak képei rólad..? Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Csak gondolj bele. Lehet hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla!
Now you can grow flowers from where dirt used to be so i won't regret anything
~ Ott, ahol valaha sár volt, most virágok is nőhetnek, úgyhogy én sem bánok meg semmit amit tettem
Everyone is going to hurt you sooner or later; you just have to decide whose worth the pain
~ Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta
Our lives are defined by opportunities - even the ones we miss
~ Életünket a lehetőségeink határozzák meg; azok is, amiket elszalasztottunk
In life there are going to be some things that make it hard to smile. But whatever comes, through all the pain, you got to keep your sense of humor
~ Az életben lesznek olyan dolgok, amik miatt nehéz lesz mosolyognod.. de bármi is jön, az összes fájdalom ellenére, meg kell őrizned a humorérzéked!
It's a funny thing about comin' home. Looks the same, smells the same, feels the same. You'll realize what's changed is you. (Benjamin Button különös élete)
~ Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki, ugyanolyan az illata, ugyanúgy érzel. Aztán rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te vagy.
Many people die with their silent music still in their soul, because they are always getting ready to live - and before they know it, time runs out.
~ Számtalan ember hal meg úgy, hogy lelkükben némán szól a zene, mert egyfolytában az életre készülődnek, de mire ráéreznének a saját dallamukra, kifutnak az időből.
"Life's like a box of chocolates: you never know what you're gonna get."
~ Az élet olyan mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod, mit veszel ki belőle
Life is just like an elevator: we go up then we go down, we touch the sky and touch the ground
~ Az élet olyan, mint egy lift: fent vagyuk, majd aztán lent, megérintjük az eget, utána a földet..
Being grown-up isn't half as fun as growing up
~ Felnőttnek lenni fele annyira sem mókás mint maga a felnőttéválás :P
Always the forbidden fruit tastes the sweetest
~ Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb
I'm the author of my life but i'm writing with pen and unfortunately i can't erase my mistakes
~ A saját életemet én írom, de sajnos tollal, így nem tudom kiradírozni a hibáimat!
"Seasons change, so do cities. People come into our life and go, but it's comforting to know that the ones we love are always in our heart - or if we're lucky, just a plane ride away"
~ Az évszakok változnak, akárcsak a városok. Emberek jönnek és mennek, de megnyugtató tudni azt, hogy akiket szeretünk, mindig a szívünkben lesznek - vagy ha nagyon szerencséses vagyunk, csak egy pár órányi repülőútra
At every moment of our lives, we all have one foot in a fairy tale and the other in the abyss.
~ Életünk minden pillanatában egyik lábunk a tündérmesék földjén, másik lábunk pedig a mélységes szakadék szélén áll.
It takes a great deal of courage to stand up to your enemies, but even more to stand up to your friends.
~ Nagy bátorságot igényel, hogy szembeszállj az ellenségeiddel, de még több kell ahhoz hogy a barátaiddal tedd ezt
The past can hurt. You can run from it or learn from it. It's your choice
~ A múlt fájhat; elfuthatsz - vagy tanulhatsz belőle. A döntés a tiéd :)
Sometimes we tend to be in despair when the person we careabout leaves.. but the truth is it's not our loss! It's theirs bec ause they left the only person in the world who would never give up on them.
~ Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert aki soha nem mondott volna le róla..
I'm not in this world to live up to your expectations, and you are not here to live up mine.
~ Nem azért jöttem a világra, hogy az elvárásaid szerint éljek, ahogy te sem azért születtél, hogy megfelelj az én elvárásaimnak
The sweet is never as sweet without the sour, and I know the sour.
~ A keserű nélkül az édes sem olyan édes.. és én ismerem a keserűt.
Life's can push pretty hard sometimes; like when you fall in love with someone but they forget to love you back, like when your best friend leave you alone.. As I said, the rule is: 'stepping up'
~ "Néha nagyon nyomasztó az élet. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza, vagy mint amikor a legjobb barátod magadra hagy.. Ahogy már mondtam, a szabály így hangzik: Pörgesd fel magad!"
"I haven't failed! I've just found 10 000 ways that didn't work"
~ "Nem buktam el, csak találtam 10 000 utat, ami nem járható (nem működik)"
I have learned that goodbyes are always hurt; memories - good or bad- will forever bring tears in my eyes.. and sometimes, words can never replace feelings
~ Megtanultam, hogy az elköszönések mindig fájnak, az emlékek -jók vagy rosszak- mindig könnyeket csalnak a szemembe.. és hogy néha a szavak nem pótolhatják az érzelmeket
Something as small as the flutter of a butterfly's wing can ultimately cause a typhoon halfway around the world.
~ Egy olyan apróság, mint a pillangó szárnyának a rezdülése képes akár tájfunt is okozni a világ másik felén
The best things in life are unseen: that's why we close our eyes when we dream - or kiss
~ Az életben a legjobb dolgok láthatatlanok, épp ezért csukjuk be a szemünket amikor álmodunk vagy csókolózunk :D
Live for the moments you just can't put into words :)
~ Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni
Everybody's lookig for something. Something, that makes it all complete. You"ll find it in the strangest places; in your lover's eyes, in the deepest friendship, in the words of others.. a simple word can make you smile or cry. But when you have found that special thing, you'll fly without wings
~ Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találod meg; a szerelmed szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban.. egy egyszerű szó képes megnevettetni vagy megríkatni. Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz-szárnyak nélkül
You were born and that was a good day. Someday you'll die and that is a shame, but somewhere in the between was your life what nothing and no one take away
~ Megszülettél; az egy jó nap volt. Egy nap majd meghalsz, ami kár.. viszont a kettő között ott van az életed, amit semmi és senki nem vehet el tőled
The greatest mistake you can make in your life is continually fearing that you'll make one
~ A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet.
I won't apologize for not being what you wanted because i know there's someone, somewhere still waiting & that person will love me for myself
~ Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem az vagyok, akit te akarsz.. mert tudom, hogy valaki valahol vár rám, aki önmagamért fog szeretni
Te hogy gondolod ezt Én nagyon bonyolult és problémás csaj vagyok…meg hisztis, féltékeny, és lökött. De nagyon tudok szeretni, és ha valakit szeretek, azt örökké szeretem. Csak van,akinek nem elég, ami én vagyok… de ez van, magamnál nem tudok, és nem is akarok se több, se kevesebb lenni. Én így gondolom, innentől rád van bízva, hogy megéri-e..
- Bonyolult? megfejtelek. Problémás? megoldjuk majd együtt. Hisztis? felvidítalak! Féltékeny? rám nem kell.. Lökött? sose árt. Tudsz szeretni? legjobb. És sokáig? akkor még jobb! Nem vagy elég? nekem totálisan elég vagy és nem kell több mert te megadsz mindent! Rám van bízva? akkor összejövünk előbb utóbb... megteszi ez egy válasznak?
Veled boldog vagyok, veled szelíd vagyok. Veled erős vagyok, veled nyugodt vagyok. Veled mindig mosolygok, veled én önmagam vagyok. Nincs többé olyan, hogy nélküled, tervem és jövőm van veled!:$
Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
Nem tudom, meddig élek még, de meg kell tanulnom, milyen az mikor az az ember ölel magához, akinél ott hagytam a lelkemet..
A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével.. felnőtté tesz!
Sok tárgyat, mi hitvány, nemtelen, naggyá és dicsővé tesz a szerelem,
mert nem szeme lát, csak szíve, s ez okon festik Cupido-t szárnnyal, de vakon: elméje van, s balul ítél vele, szárny szem nélkül: ez a hóbortság jele.. :)
"Nyüzsgő, s áradó vagy bennem, mint a lét - és néha meg olyan, oly biztos és örök mint kőben a megkövesült csigaház"
A távolság olyan a szerelemnek, mint szél a tűznek: a kis lángot kialtatja a nagyot még jobban feléleszti..
Szeretlek. Nem vagyok tökéletes, de bármire képes lennék azért, hogy boldoggá tegyelek.Valószínűleg nem veszed észre. Azt hiszed nem érzel semmit, és elhagysz. Hiszen te nem is akartál engem. Nem érdeked, hogy én boldog legyek. Viszont ha már csak a múlt köt össze minket, és eszedbe jutok, rájössz, hogy hiányzom neked, és legbelül, mélyen te is szeretsz.
A világon senki se tökéletes. Én meg végképp nem, de úgy szeretem őt, ahogy más nem tudná, és végül is csak ez számít. Vele van esélyem másra, valami jobbra, és ezt nem hagyom elveszni!
- Hiszed, hogy kell a szabadság? - Igen.
- Az igazság..? - Igen, persze!
- A szépség? - Igen!
- A szerelem? - Szerelem.. abban mindenek felett hiszek. A szerelem éltet.
Egyetlen lélegzet aranyfürtje illatából, a szája egyetlen csókja, kezének érintése többet ér, mint az egész öröklét enélkül..
- Akkor felejts el emlékezni rá!
- De hogy felejtsek emlékezni, kérlek?
- Úgy, hogy tekints a többi nő felé, hisz annyi szép van még..
- De akkor én még szebbnek érzem őt, még tökéletesbnek. Ki megvakul, az nem feleheti szemevilága régi, drága kincsét. Egy nőt mutass, kinél nincs szebb a Földön, s arcáról én azt olvasom ki majd, hogy nála is különb, százszorta szebb.. nem tanítasz hát feledni engemet!
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
"Futunk a kedveshez, mint kisdiák, ki könyveit vidáman sutba vágja; s úgy válunk tőle, mint kisdiák, ki szontyolodva ballag iskolába"
Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tud megtartani, azért, hogy elnyerje azt, amit nem tud elveszíteni!
"Ha én valakit szeretek, akkor biztos, hogy nem fogom őt megszégyeníteni. Mert a szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak."
"A szeretet türelmes, jóságos; nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örvend az igazsággal. Mindent felfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik."
"Azt hiszem, én többet gondolok a szerelemre, mint az embernek általában kellene. Folyamatosan lenyűgöz a puszta ereje, amellyel megváltoztatja és meghatározza életünket."
Hogy mit tesz velünk a szerelem? Egyik nap úgy mész haza, hogy a mennyekben érzed magad, máskor meg elbújnál egy sötét sarokba bőgni...
Ha meggyújtunk egy gyertyát, majd eloltjuk, sötétebb lesz, mint azelőtt volt.
Ha az ember magányra vágyik, akkor nem az egyedüllét, hanem csak a megfelelő ember közelsége kell neki!
"Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér."
"Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, a fél szárnyát odaadja."
"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy olyan lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, és annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van ránk, mint nekünk őrá."
" Mindenki álmodozik a nagy szerelemről, csak én jobban beleéltem magam ... "
" A szerelem erő, amely jobbá teszi a világlelket, mert amikor szeretünk, mindig jobbak akarunk lenni. "
"Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem."
Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.
A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat!
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak..
Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, a szerelmes ember olyasmiket lát imádottján, amiket más nem vesz észre.
Férfi és nő hogyan érthetné meg egymást; hisz mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit."
A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül.
A szerelem előbb sóhaj, aztán óhaj, és végül ... ó, jajj
"A szerelem egy természetellenes érzés, amely arra ítél két ismeretlen embert, hogy szánalmas és egészségtelen módon függjenek egymástól"
Ezen a Földön mkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne feledd: csak az talál igazi kincset aki a szívére hallgat...
A szerelem olyan lövedék, ami a szívet találja el, de az agyat roncsolja szét.
Akkor érzed igazán, hogy valakit elvesztettél, ha tudod, hogy már sosem kapod vissza.
"A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk."
"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted."
"Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni."
"Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével."
"A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján."
"Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkal.
Lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben.. te ezt tetted velem"
"A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... bármikor becsaphat a villám.”
:: spanyol ::
La peor forma de extraar a alguien es estar sentado a su lado y saber que nunca lo podrás tener
~ Egy másik ember hiánya akkor a legelviselhetetlenebb, ha melletted ül, de te tudod, hogy sosem lehet a tiéd..
Amores, dolores y dineros, no pueden estar secretos
~ A szerelem, a fájdalom és a pénz sose marad titokban
Sonrie porque el mañana será peor que hoy!
~ Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál..
Eres lo que falta en mi, canción dentro de mi
~ Te vagy minden, ami belőlem hiányzik.. te vagy a dal bennem
El terror vence la persona, pero la persona vence el miedo
~ A rettegés legyőz, de az ember legyőzi a félelmet
Si tienes que explicar quien eres, entonces no eres nadie
~ Ha el kell magyaráznod, hogy ki vagy, akkor valójában nem vagy senki sem
Yo creo en milagros, en ángeles y en hadas..
Creo en ese sueńo de un mundo distinto que llegue el mańana
~ Hiszek a csodákban. Az angyalokban, a tündérekben..
Hiszek ebben az álomban, egy másik világban - ami majd holnap jön el
"Todo es mentira, la verdad"
~ Az az igazság, hogy minden hazugság
Ayer es historia. Hoy un misterio. Manana es un regalo!
~ A tegnap történelem. A ma titok /rejtély/. A holnap ajándék!
Todas las noches pensando: ''?Porque esto me pasa a mi?''
"Porque todos los momentos han de ser tan duros?"
~ Minden éjjel, azon gondolkodom: "Miért történik ez velem?"
"Miért kell minden percnek ilyen nehéznek lennie?"
Durante la juventud creemos amar, pero solo cuando hemos envejecido en companía de otro, conocemos la fuerza del amor.
~ Amíg fiatalok vagyunk, hiszünk a szerelemben, de az erejét csak akkor ismerjük meg, mikor már megöregedtünk valaki mellett!
El más difícil no es el primer beso, sino el último.
~ Nem az első csók a legnehezebb, hanem a legutolsó!
Piensa, cree, suena y atrévete.
~ Gondolkodj, higyj, álmodj, és merj!
Si lloras porque se ha puesto el sol, los lagrimas no te dejaran ver la estrellas!
~ Ha azért sírsz, mert lement a nap, a könnyeid miatt nem fogod látni a csillagokat!
No puede irmele de la memoria porque lo quiero.
~ Nem tudom elfelejteni... mert szeretem.
Nunca dejes de sonreír, ni siquiera cuando estés triste, porque nunca sabes quien se puede enamorar de tu sonrisa
~ Sose felejts el mosolyogni - még akkor sem, amikor szomorú vagy ... lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba!
Puedes ser solamente una persona para el mundo, pero para una persona tú eres el mundo.
~ Lehet hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted az egész világot!
Sólo porque alguien no te ame como tú quieres, no significa que no te ame con todo su ser.
~ Csakmert valaki nem úgy szeret téged ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti azt, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével!
Ninguna persona merece tus lágrimas, y quien se las merezca no te hará llorar!
~ Senki sem érdemli meg a könnyeidet - aki pedig megérdemelné, az nem fog sírásra késztetni :)
No llores porque ya se termino, sonría porque sucedió
~ Ne sírj mert vége lett - mosolyogj, mert megtörtént :)
Somos ángeles que caímos desde el cielo
~ Angyalok vagyunk, akik lepottyantak az égből
Un verdadero amigo es quien te toma de la mano y te toca el corazón.
~ Az igaz barát a kezedet foga és a szívedet simítja ^^
:: olasz ::
Chi trova un amico, trova un tesoro *ÚJ*
~ Aki barátra lel, az igazából kincset talál
Come un raggio di sole hai illuminatio la mia vita
~ Olyan vagy, mint a napsugár: derűsebbé teszed az életem
Ho scritto una storia d'amore senza inizio e senza fine.. per scriverla con te
~ Írtam egy szerelmes történetet, de nincs se eleje, se vége.. veled talán teljessé tehetném
Non vi ci nessun altro piú attento per le popolazioni loro educatore, che l'amore
~ Nincs az embereknek egy nevelőjük sem, aki gondosabb lenne, mint maga a szerelem
Puň essere, che l'amore puň modificare qualcuno, ma la delusione ancora piú rapidamente puň convertire da noi la strada, su cui siamo stati
~ Lehet hogy a szerelem megváltoztathat valakit, de a csalódás még gyorsabban letéríthet minket arról az útról, amelyen járunk
Tutte le stesse, che hai vinto da un centimetro, si sono dotate di un miglio. Si vince se hai vinto.
~ Mindegy, hogy egy centivel nyersz, vagy egy mérfölddel. Ha nyersz, nyersz!
Non c'è peggiore che una vita senza amici: l'amicizia moltiplica i beni e ripartisce i mali
~ Nincs rosszabb, mint egy élet barátok nélkül, hiszen a barátság megsokszorozza az örömünket, és megfelezi a fájdalmunkat
Non posso vivere senza di te
~ Nem tudok nélküled élni
Un giorno meglio da leone come la vita cento da pecora
~ Jobb egy napig oroszlánként élni, mint birkaként száz éven át
(nem teljesen szó szerint de ezt jelenti :)
Non ci ricordiamo dei giorni, noi ci ricordiamo dei momenti
~ Nem napokra emlékezünk, hanem csak pillanatokra :)
E' dolce quello che tu mi dici, ma piu dolce e il bacio che ho rubato alla tua bocca.
~ A szavaid hozzám édesek, de a csók amit loptam tőled még édesebb :P
Non lasciare che paure inutili, nascondano la luce in te..sei la speranza dentro me
~ Ne hagyd, hogy jelentéktelen dolgok elrejtsék benned a fényt.. nekem te vagy a remény!
Fu il tuo bacio a rendermi immortale.
~ A csókod volt az, ami halhatatlanná tett
Il bacio e la musica, il solo linguaggio universale.
~ A csók és a zene - ez a kettő a világ közös nyelve
Siano i baci le parole d'amore che non ti dico.
~ A csókok a szerelem kimondatlan szavai ^^

2010. június 18., péntek
Egy megfogadott tanács
Kaptam egy tanácsot és most megfogadom, igaz nem papírra írom, hanem ide, de hát na.
Szóval első lépés leírni, hogy mit szeretnék elérni. Hmm.
Ösztöndíjat kapni Amerikába vagy Olaszországba egy egyetemre, ahol fejleszthetném a rajztudásomat és minden művészi vonalamat. Be akarom fejezni a könyvemet és ha jóra sikerül akár elérni, hogy kiadják, a verseimmel nincs ilyen célom, hisz azok nem elég jók. El szeretném érni azt, hogy a családomat is kivihessem külföldre.
Most hogy mit szeretnék.
Jól védeni, jobban rajzolni, kevésbé bunkó lenni, elérni, hogy Ő, akit szeretek szeressen, önmagam feladása nélkül boldog emberré válni
És hogy mi van most
Túl sokat veszekszem Robival és ez kezd zavarni, sokszor hiányzik a vele töltött idő, de már mégse érzek iránta szerelmet, talán csak az okoz hiányérzetet, hogy nincs senki akivel boldog lennék és biztonságban. Szerelmes vagyok, talán hiába, talán nem, fogalmam sincs, csak egyet akarok, mégpedig hogy ez a tudatlanság változzon, de közben ne kelljen csalódnom ami nehéz. Készülök a nyárra, a változásra. Átlépek a fájdalmakon, képes vagyok rá, tudok én boldog lenni és képes vagyok az egyensúly megteremtésére, ezt mondom magamnak és elhiszem, hogy ez igaz is.
Hát köszönöm annak, aki a tanácsot adta, már most segített egy kicsit és nem adom fel, amíg nem teljesülnek azok, amiket szeretnék és el nem érem őket.

Tegnap és ma(L)
Tegnap délelött így félig meddig aludtam, meg gépeztem, de nagyon senki nem volt fen. Még szerdán filmeztünk Nikivel(A dobozt és Az árvát néztük megx"D) és megbeszéltük, hogy csütörtökön is filmezünk. Negyed kettőkor meg is jelent és rá 10 perccel beállított a Viki is^^. Szenvedtünk azzal h hol nézzük a Zombieland-et végül Nász-ajánlat lett belőle és a poén az h nem isnéztük igazán hanem játszottunk, karaokeztunk, felittunk 6 doboz energiaitalt, szal elvoltunk. Aztán fél hatkor megjött Enikő(Anna barátnője) és elkezdtünk készülődni, én tetőtől talpig feketében voltam és nem igazán szenvedtem sokat a ruhámmalxD. Hajam fel lett tupírozva és 2 copfba fogva. Sztem kurwa jól nézett ki. Majd elmentünk a Symához, ahol felszedtük Brigit, akinek nem volt jegye. Viszont megoldottuk és belógott velünk. Nem szakadtunk nagyon. Ilyen kb negyedóra verekedés után egész előre kerültünk, ahol tomboltunk, de hirtelen Enikő mondta h el fog ájulni, mi barmok nem hittünk neki és összeesett. Hugom teljesen bepánikolt, azt hitte, ott helyben meghalt és velem üvöltözött h mit csináljon én meg vissza, hogy kaparja fel a földről. Majd fogtuk magunkat és hátra mentünk, nehogy valaki megint elájuljon..O.o Volt nálam 2 üveg pia és az elsőnek a maradékát lehúztuk Brigivel, mer kellett bele vízxD Poén volt. Meg állunk, várunk Annára és erre jön egy ilyen emo kinézetű csávó, sztem totál részeg volt, vagy nem tom, és elkezdi fogdosni a karom, meg az Enikőét is. Így nézek utána, mondom mi vagyok én? Korlát bazzmeg? Nem belém kell kapaszkodni..-.-chh.. Aztán hátul tomboltunk és osztogattak autogramot szal szereztem 9-et, meg amikor SP adott majdnem megöltek engem, azt hittem megfulladokO.o Nick meg bazzeg majdnem rámlépett én meg felnézek, mondom hello bazzeg, de nagy vagyx"D Nem hallotta, vagy nem reagált, nemtom. Aztán végén a maradék fél liter(!!!!) piát majdnem egyedül húztam le, háát őszintén érdekesen ment utána a járásxD. Kimentünk, mer vége volt, azt állok, nézek, azt kit látok megx"D Karcsi drágaxD Sztem nem ismert felxD Hugom, Brigit megkérve szerzett tőle autogramot, és szegény megszólal: "Ugye tudod, hogy nem én vagyok az igaz?" Meg hugom fotózkodott velexD Majd elküldöm nekix"D Én nem voltam abban az állapotban, hogy szóljak neki, hahó itt állok mellettedx"D Azt megyünk ki, apuhoz, azt sm-t nem hallottam a telefonban, szószerint gecc és alig találtuk meg. Itthon meg lépcsőházban neki mentem a falnakx"D De senkinek nem tűnt fel, hogy nem tok járni. Bezuhantam az ágyba azt ma olyan hányingerrel kelltem basszusxD Bevánszorogtam a suliba, ahol taliztam Nikivel, Lívia lebaszott h mi az már h az évzáróra szürke csőgatyában és fehér pólóban megyek, mondom jöhettem volna lilában isx"D erre úgy nézett rám, mint aki helyben kinyírxD Szekrényben meg megtaláltam a lila sapim és felvettemxD de levetette velem=(. Megkaptam a bizit, persze kitünő, de így hozza oda nézz rám, mondom maradjak csendben mi?xD Olyan arcot vágott, és elkezdi hát nem ártanaxD Meg puszilkodni kellett, mondom gecc lerohad az arcomxD Meg h jöjjünk vissza hozzá nyugodtan, mondom soha nem akarom többet látnix"D Majd Marcival a zuhogó esőben bementünk a CBA-baxD Vettem Hell-t. Azt hazamásztam és megajándékoztam a drága hugomat^^. Most meg itt ülök és lerohad a karomxD és mindjárt kidobom a taccsotx"D Inni kéne egy kis tejetx"D.
Jah am Somcsinak kék van a hajábanx"D a szőkével jó, a barnával geccy szarxD és mondom, jó a kék színe erre megszólal, tudom, azaz, köszixD Mondom bazzmeg, meg Livícka elkezdi, ne beszéljünk az ünnepség alatt, mer elöl vagyunk, erre Lili olyat szól, menyj hátrax"D. Meg lefejeltem Norbi válátxD Marci mondta h majd ír e-mailtxD mondom oksxD
Jó nyaram leszxD
Puxxxx

2010. június 16., szerda
Stílus váltás a blogomon, változás bennem
Mint gondolom mindenki észrevette, kicsit megváltozott a blogom kinézete. Untam már a régit, kellett egy kis változatosság. Remélem, teccik^^.
Kezdek megváltozni és most előszőr érzem úgy, hogy pozitív irányba, ebben pár embernek szerepe van, tanácsaikkal és azzal, hogy léteznek és vannak nekem és még nem lett elegük belőlem. Köszönöm szépen neki, persze a fő változtatást magamban, nekem kell véghez vinnem, de ha van aki lökdös efelé, az csak jó^^.
Ahogy Niki már lebuktatott, a könyv amit felraktam az enyém és hát készülődik a 8. fejezet, csak nincs elég ihlet, mert mostanában boldog dolgokról és a szerelemről kéne írnom, csak hát igaz, szerelmesnek szerelmes vagyok, de nálam nem viszonozzák. Valószínűleg. Persze, hogy megtudjam, ahoz nincs elég bátorságom, de talán jobb is hogy ha nem tudom a választ. Mostanában jól vagyok és ezt így is akarom hagyni. Van, aki szerint szarjam le a fájdalmat, de rájöttem én nem ilyen vagyok, nem így működöm. Én nem szarok le, semmit, én küzdök, a végsőkig. Általában sikerül mindent leküzdeni, de ki tudja, lehet egyszer a sok küzdelembe fogok belefáradni. Még az is lehet, hogy egyszer megfogadom ezt a tanácsot. Ki tudja.
Tegnap sikeresen elballagtam. Nagyon jó volt, köszönöm mindenkinek aki eljött és Viki, te meg tartozol egy talival és éléssel, ahogy te mondanád.xD Kaptam egy pengetőt Zitától, színes virágot és könyvet anyuéktól és pénzt az Irénéktől. Meg persze egy tonna virágot. Jó érzés volt lezárni életemnek ezt a szakaszát és most tiszta lappal kezdhetek egy új életbe^^.
Ma orvoshoz megyek, amitől picit parázom, na persze nem attól, hogy fájna, mert nem fog, csak attól hogy mit mondanak, van-e bajom vagysem. Nem akarok semmi komoly problémát, persze a gyomorfekély lehetőségétől már mentes vagyok, aminek örülök, mert azt kihagytam volna.
Ma Spanyolország-Svájc meccs lesz 16:00-kor. Hajrá Spanyolország^^
Nah ennyi mára.
PuszxD

2010. június 14., hétfő
Non posso vivere senza di te
Ez az egy mondat jár a fejemben, azt jelenti "nem tudok nélküled élni". Ez igaz, úgy érzem már megint olyan mélyre estem a szerelemben, hogy, ha ő se fog szeretni akkor kész vége. Megkérdezni persze úgyse merem, hisz hát miért is tenném?Ha visszautasítana beledöglenék. Nem igazán tudom, hogy mit tegyek, de azt hiszem várok. Türelmes leszek, hisz nem is ismerjük egymást túl régóta, ezért elöbb meg akarom ismerni mielött bármit elhamarkodok. Bár lehet, hogy nálam ez már késő..
Mostanában úgy érzem komolyodok..régen egy csomó hülyeségben azonnal benne lettem volna, most már egyre kevesebben vagyok benne. Talán csak a hangulat hiányzik, vagy kezd benőni a fejem lágya. Nem tom. Lehet 14 évesen még tombolni kéne? Hát, egy tuti, én sose voltam olyan mint mások.
És, hogy egy picit vidám is legyek, íme egy jó hír. Holnap ballagoook^^. 8.a ŁŁ viszonylag jó volt az a 2 év^^ Isten veletek! Van, aki hiányozni fog és van aki nem, de egy biztos valamilyen nyomott mindenki hagyott bennem.
Rákattantam a Papa Roach-raŁŁ Igaz, eddig is imádtam, de most egyre jobbanx"D.
Van, aki szerint én mindent megoldok, de ez nem igaz. A szerelmi életemet pl sose sikerül, nemtom elérni hogy szeressenek. Valszeg azér mert egy kicsit negatívan viszonyulok magamhoz. Talán elő kéne szedni az önbizalmamat a béka feneke alól és egy kicsit használni, legalább egy egészséges adagot belőle. Hát rámférne, az tuti. A nyár a nagy változásoké. Kigyógyulok a bunkóságomból, vagy ha nem megy akkor minimumra szorítom és megszeretem magamat. Vagyis hát szerethető állapotra fejlesztem önmagam. Persze a nagyját magamnak meghagyom, hisz teljesen nem fogok megváltozni. Csak kedvesebb leszek az emberekkel^^. És nem annyira negatív, nem fogok kételkedni bennük. Annyira;)
Ti amo. Szeretlek. Szeress te is, úgy ahogy én téged és rendbe jön az életem=(

2010. június 9., szerda
Unalom, unalom és unalooom
Itt ülök infón és mindjárt a fejemet fogom a falba verni unalmamban-.-" Fingom sincs, hogy mit csináljak magammal, szal leírom a mostanában történteket, azzal el leszek egy darabig^^.
Mostanában a hangulatom ingadozó, mert hát egyre jobban hiányzik egy személy és az a durva, hogy ki kell bírnom 2 hónapot nélküle...azt lesz egy évünk azt pápá elhúz a faszba(Y). Kurva jó és persze ha szerencsém van összejön azzal a ribanccal. Van valami abban a csajban ami nagyon nem tetszik...-.- Már ez a kép lebeg elöttem egyfolytában..pff...megfogok kattani..legyen már szünet.. Robi egyfolytában letagadja, hogy barátok vagyunk..kapjabe^^.
Lehet, elengednek Nikivel Depi koncertre, kurwa jó lenne, bulizni egyet még a nyaralás elött, azt nyári szünetben pihizek, meg feltöltődöm energiával, ami már nagyon hiányzik. Meg bulin agyalokx"D Meg görcsel a gyomromban fogom várni a gólyatábort:$ Hisz ott lesz ő is és lehet úszni a Balatonban és wáá kurwa jó lesz, csak addig kell kibírni, de majd megpróbálok nem gondolni ráO.o ami nehéz lesz..de menni fog^^
Szilárd behozta a kupát és ma nálam lesz^^ tök jól fog kinézni a szekrényenxD csak el ne felejtsem behozni hnap a Briginek. Elöbb Gábor bá Hooliganst hallgatot(ŁŁŁŁ)
Nem sokára ballagunk, alig várom márxD
Jah am..ma kihagytam az első kettő órát...mert orvosnál voltam..csodás volt. így odamentünk és beálltunk vmi 2 kilométer hosszú sorba, azt anyám előre ment megnézni hogy mivan, azt elkezdi ül ott vmi 90 és halál közötti nő és kérdezi, hogy: "anyja neve?" erre mondják h mittomén mi és erre az, hogy: "tessék?" és ezt így húszszorxD
Azt sikerült bejutni és fújni kellett egy zacsit és szegény csaj, majdnem szívbajt kapott mer majdnem kidurrant már az a szar, annyit fújtam bele, de hát ő mondta, hogy vegyek nagy levegőtx"D aztán megitatott velem gyógyszeres narancslevet, majd kiültünk anyuval egy lépcsőre fél órára, majd vissza kellett menni és fújni még egy olyan szartxD Aztán jöttem a suliba-.-" Edit néni beszólt, hogy későn jöttemxD És most meg itt ülök és megöl az unalomxD

2010. június 2., szerda
MSN bejelentkezésxD
Nah ennek nemtom mennyi értelme van, de itt van mindenkinek msn^^ Szóval innen is be lehet jelentkezni.^^
2010. május 28., péntek
5-7. fejezet
5. fejezet
Így, egyformán teltek a napok. Nate néha hozzám szólt, néha pedig levegőnek nézett. Egynap amikor szokásos reggeli rituálém után, ami csak az alap dolgokat tartalmazta, beértem a suliba. Ott furcsa ünneplésbe ütköztem. Nem igazán értettem, hogy mi folyik, de elindultam matekórára. Amikor beértem a terembe épp nagy tömegben nyomorogtak egy ember körül. A tömeg közepén megláttam Nate-et, akin persze Lisa csüngött, szokásos pióca módján. Szótlanul leültem a helyemre és vártam, hogy elkezdődjön az óra. Útközben rájöttem, hogy Nate-nek születésnapja van, most lett 17. Persze bulit tart a hétvégén, hogy ezt megünnepelhesse és most mindenki el akarja érni, hogy meghívja.
-Hát nekem olyan mindegy, hogy meghív-e-dünnyögtem.
-Tényleg?-kötözködött velem Leila- Nekem nem úgy tűnik, hogy nem érdekelne Nate
-Ez nem igaz-gondoltam magamban, de hangosan nem mondtam ki, nem akartam még egy okot adni arra, hogy bánthassanak.
Miután túléltem a matek órát a sok ünneplő embertől, átverekedtem magamat történelemre.
-A rémálmaim színtere-gondoltam
-Vagy inkább mondjunk vágyálmokat-szólt bele Leila a gondolataimba.
Mostanában egyre morcosabb volt, csak nem tudtam, hogy miért. Hirtelen hallottam, hogy leülnek mellém és hogy valamit az orrom alá csúsztatnak.
-Tessék, ez a tied-szólalt meg egy ismerős hang.
-Ez meg mi?-kérdeztem, de nem néztem rá.
-Meghívó a bulimra.
-Nekem?-néztem rá csodálkozva.
-Igen, neked mosolygott rám és viszonozta a pillantásomat.
Elpirultam és gyorsan elfordítottam a fejemet. Persze a szokásos zuhanás sem maradhatott el, de most nem ez zavart. Mi ez a melegség az arcomban? Miért váltja ki belőlem ezt? Miért nem tudok úgy tekinteni rá, mint a többi fiúra?
Ezek a kérdések marcangoltak a buli estéiig. Nekem szerencsére nem volt bajom azzal, hogy mit vegyek fel, mert úgy sincs túl sok választási lehetőségem. Gondoltam, hogy ha már buli és normális ruhám úgysincs, akkor legalább a fejemet megcsinálom. Lenyúltam Fanni sminkjeit és bár nem volt túl sok tapasztalatom, de elég jót alkottam. Úgy döntöttem, hogy így jó leszek. Szóval elindultam, remegő lábakkal a megadott cím felé. Amikor megláttam a házat, leesett az álam. Ekkora házat életemben nem láttam még.
-Hű-nyögtem fel.
-Örülök, hogy tetszik-szólalt meg egy hang a hátam mögött, amit ezer közül is
megismertem volna. Megfordultam és a legszebb szempárral találtam szembe magamat, de ő csak a kezemet bámulta.
-Mit tettél a kezeddel?
-Melyikre gondolsz?
-A vágásokra. Miért van más is?
Megmutattam neki a szemet, amitől nagyott nézett.
-Miért bántod magadat?-kérdezte furcsa érzésekkel a hangjában
-Mert nem akarok élni és így ölöm meg magam szép lassan-vallottam, be miközben a cipőmet néztem.
Életemben előszőr örültem neki, hogy Lisa megzavart minkett. Gyönyörű volt mint mindig, és az a ruha. A szám is nyitva maradt tőle.
-Jé, szia Gina-köszönt nekem, undorral a hangjában-Nate beszélhetünk?
-Persze-válaszolta az érintett-Gina menyj be nyugodtan, mindjárt jövök.
-Persze, ne is zavartasd magadat-motyogtam és elindultam befelé. Hiba volt,de ezt akkor még nem tudtam.
-Nézzétek itt van a goth csaj!-üvöltött fel valaki.
-Sziasztok-motyogtam.
-Nézzétek, hogy fél-nevetett fel egy srác- gyere ide játszani velünk.
Amikor látta, hogy nem megyek, elindult felém furcsa vigyorral az arcán. Úgy gondoltam, hogy a verést már nem várom meg, így hát elkezdtem rohanni, az ajtó felé. Pont akkor szaladtam ki rajta, amikor Nate belépett. Félre löktem és csak szaladtam és szaladtam. Az egyik közeli játszótéren megálltam, leültem az egyik hintára és néztem a teliholdat és sírtam. Az összes smink elkenődött az arcomon, de nem érdekelt. Hallottam, hogy valaki jön és leül a mellettem lévő hintára, de az se izgatott.
-Bántottak?-suttogta valaki
-Mér pont Nate lát így?-kérdeztem magamtól
-Nem-válaszoltam. Eszembe jutott egy idézet, amit még régen hallottam. " Te megkérdezed mi a baj, én mosolygok és azt válaszolom semmi, majd elfordulok és azt suttogom: minden."
-Gondoltam utánad jövök és megnézem mi van veled-kezdett bele, de én félbe szakítottam.
-De minek?
-Mert nem tudom miért, de fontos vagy nekem, olyan vagy mintha a hugom lennél.
Mintha a huga lennék. Ilyenkor ordítanám azt, hogy:
-Nem akarok a hugod lenni! Azt akarom, hogy szeress! Szeretlek!
De persze nem tettem, csak néztem magam elé. Ő pedig leszállt a hintáról és elment...
és magával vitte a szívemet..
6. fejezet
A buli óta egyre csak az jár a fejemben, hogy: "mintha a hugom lennél". És ilyenkor mindig azt kérdezem a levegőtől, hogy:
-Miért csak úgy mint a hugodat? Miért nem vagyok elég jó neked.
Tegnap loptam, nem vagyok rá büszke, de hiányzott egy penge. Azótta egyfolytában vérzek és egyre mélyebbre hatol a kezemben. Az iskolában még annyira se vagyok jelen mint eddig. Nate az elején megpróbált szóbaállni velem, de amikor látta, hogy reménytelen, feladta. Mikor már egy hónapja így telt minden napom, meguntam. Összeszedtem a nem létező bátorságomat és írtam egy levelet neki történelmen, amit odaadtam neki. A levélben ez állt:
" Azt mondtad úgy szeretsz mintha a hugod lennék, de nekem ez nem elég. Mond meg tudnál-e szeretni igazán is? Vagy örökre én maradok a te "hugod"?
Gina
Remegő térdekkel vártam a választ, amit nagyban körmölt. Amikor odaadta majdnem elájultam miközben kihajtogattam.
"Találkozzunk az iskola után a játszótéren ahol a buli után beszéltünk és megmondom"
Nem tudom, hogy hogyan sikerül kibírnom a nap végéig, de egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a hintán ülök és Nate-et várom. Pár perccel később amikor megláttam, olyan boldog voltam mint még soha, de türtőztettem magamat. Odaállt elém és elég idegesnek tűnt, de belekezdett:
-Figyelj Gina, el nem tudod képzelni, hogy milyen nehéz ez nekem. Jobb lenne neked, hogy ha csak barátok lennénk. Sajnálom.
Majd amikor már összeomlottam volna attól amit mondott odajött és megcsókolt.
-Szeretlek, gyönyörűséges, szomorú kislány, de tényleg jobb neked nélkülem.
-Én nem akarok nélküled élni.
-Tudom-mondta szomorúan mosolyogva.
-Akkor ne kényszeríts rá-kérleltem.
-Sajnálom-mondta és újra megcsókolt, majd elment.
Ezután a beszélgetés után egy hónapig nem jött iskolába. A végén kezdtem úgy érezni,
hogy megőrülök nélküle. Majd amikor egynap újra feltűnt, elképzelhetetlen boldogság
lett úrrám rajtam. Pedig mi van köztünk? Semmi. De azt mondta szeret! Mégse jár veled, Gina ne felejtsd el. De akkor is szeret!
-Hagyd már abba-szólt rám Leila.
Észre se vettem, de egyre többet hanyagoltam őt mostanában.
-Sajnálom-mondtam neki.
-Te kivel beszélgetsz Gina?-szólalt meg a legszebb hang hirtelen
-Nateeee!-kiáltottam és a nyakába ugrottam, de azonnal meg is bántam. Ez nem én vagyok. Mi lett velem?
-Én is örülök neked-mondta és megcsókolt.
-Azt..hit...hittem..neee..eeem..járunk..-nyögtem ki.
-Hát volt időm gondolkozni és nem bírom nélküled, bár ahogy látom te se nagyon-
mondta és rám kacsintott.
-Hát..az úgy volt...-mondtam pirulva
-Énis szeretlek-mondta nevetve majd megcsókolt.
Ezzel kezdetét vedte egy új Gina kialakulása és egy boldogabb élet.
7. fejezet
Ma reggel, hetek óta előszőr napfényre keltem, de már ez se zavart. Két szó járt a fejemben egy ideje. Boldogság. Szerelem. Két szó, ami egyetlen nevet juttat az eszembe. Nate! Reggeli rutinná vált, hogy vele együtt mentem iskolába. Ott már kezdték elfogadni a tényt, hogy járunk, de őt is kiközösítették, de fizikailag viszont nem merték bántani. Engem ugyanúgy szekáltak tovább, de már ez se érdekelt.
Boldog voltam, de lehet ez nem látszott. Nálam ez se ugyanolyan. Nem ugrálok, nem
sikitozom se semmi hasonló, belül vagyok boldog és ez meglátszik a kezemen, hisz a vágások száma egy ideje nem nő. És azt se vettem észre, hogy Leilával egy ideje nem beszéltünk, csak amikor már késő volt.
Nagyon késő..
Mostanában egyfolytában agyalok, pedig lehet nem kéne, hisz most örülni kell. Szóval ott tartottam, hogy minden reggel együtt megyünk iskolába. egésznap együtt vagyunk, csak este kell elbúcsúzni. Kezdek megváltozni, hisz már egy ideje nem sírtam, a pengére pedig már rá se nézek. A pszichológus sem értette, hogy mi ez a hirtelen javulás... Én sok mindent nem tudok: azt, hogy ki mentett meg, hogy mi ez a furcsa boldogság hullám és hogy hogyan érdemeltem ki ezt a boldogságot. Egynap beszéltem Nate-el arról a napról, amikor majdnem meghaltam. Elmeséltem, hogy mi történt aznap, ő pedig csak mosolygott. Nem értettem, hogy ebben mi a vicces, ezért rákérdeztem. Azt mondta ő volt az aki megmentett, a szem pedig amit láttam, az az, hogy sírt. Miután más magyarázat nem volt, gondoltam elhiszem neki. Talán nem kellett volna.
Nate szemszöge
Eddig minden jól halad, büszke lehet rám. Megszereztem magamnak őt így a feladatom felét teljesítettem. Szegény, kis naív kislány, azt hiszi szeretem. Hah. Én olyat nem tudok, hogy szerelem, egyszerűen csak egy feladat, mint ahogy a többiek voltak. Igaz, ő más mint ez előző lányok, vele könnyebb lesz elbánni. Túl könnyű. De mi az érzés? Csak nem sajnálom? Dehogyis. Soha senkit nem szerettem, őt se fogom. Nate nyugodj meg! Ott jön, ideje felölteni azt a szokásos mosolyomat, amitől mindig elpirul. Olyankor olyan szép. Miket gondolok??!! Teljesen elvette az eszemet az a gyönyörű szempár? Nem engedhetem, nem tehetem meg. Aki olyan mint én, nem lehet szerelmes. Akkor miért érzem mindig azt, hogy vigyáznom kell rá és miért vagyok szomorú, hogy ha elbúcsúzunk? Mi történik velem? Ideért. Megint azzal az ártatlan tekintetével néz rám, megint érzem, hogy zuhanok, zuhanok bele a feketeségbe. Kénytelen leszek megcsókolni, nehogy gyanút fogjon. Kénytelen? Ezt most úgy mondom mintha sajnálnám. Sajnálom is! Nate hiába áltatod magadat, már elvesztetted ezt a csatát. Vele nem tudod megtenni. Dehogynem! Én sose veszítek! Kicsit pihentetem az egészet. Azt mondom, hogy megbetegedtem és kipihenem magam. Igen! Ez lesz a legjobb megoldás.
Másnap
Ma nem mentem be az iskolába, ezért úgy döntöttem, hogy meglátogatom Lilit, a nővéremet. Ő mindig tud segíteni nekem, hisz ő még nálam is kegyetlenebb.
Ahogy ajtót nyitott, tudtam, hogy minden rendben lesz. Intett, hogy bemehetek és én így is tettem. Leültem egy karosszékbe és kifújtam magamat.
-Hello, öcsi! Mi szél hozott erre?-kérdezte.
-Segítségre lenne szükségem.
-Na mi a probléma? Az áldozat nem úgy viselkedik, ahogyan kéne?-mosolygott gúnyosan.
-Dehogynem-kacsintottam rá.
-Akkor?
-Kezdek furán érezni, sajnálom, hogy ő a következő és meg akarom védeni...magamtól- mondtam kertelés nélkül, szomorúan mosolyogva.
-Óóó öcsi szerelmes lett-nevetett rajtam a nővérem.
-Dehogy lettem!-tiltakoztam.
-Figyelj másnak be tudod adni, hogy nem, de ne felejtsd el, hogy rokonok vagyunk. Igaz, velem ilyen még sosem volt, vagyis de, ha meggondolom egyszer, de őt gyorsan elintéztem, mielött komolyabban elkezdtem volna érezni valamit iránta.
Órákig beszéltünk, hogy mit kéne tenni és úgy döntöttünk, hogy befejezem. Nem nagyon volt ez a döntés kedvemre való, de belementem. Tudtam, hogy nemsokára vissza kéne menni az iskolába, de pár napig még otthon maradtam és sokat aludtam.
Izzadtan és zihálva ébredtem, megint róla álmodtam. Minden álmomban benne volt és mindig láttam, hogy mit tett a kezével. Azok a vágások, egyre mélyebbek és mélyebbek. Amikor azokat láttam egyre jobban elfogott a bűntudat. Miket beszélek? Hisz már rég kiöltek belőlem minden érzést. Akkor mégis mivan most? Bárcsak tudnám.. De akkor is végig csinálom.
Végig...

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)