3 hónapja már, h megismertem. Eleinte csak mint haver, vki akivel hülyültem, perwerzkedtem. Majd egy nap megváltozott minden.
Egyik délután azzal jött, h ő szeret engem. Akkor még nem szerettem, de nem akartam, h szomorú legyen és h miattam szenvedjen és hülyeséget csináljon. Az első hibám ez wolt. Túlságosanis azt néztem, h neki mi a jó. Teltek a napok és elkezdtem beleszeretni. Úgy éreztem végre boldog vagyok.
Majd jöttek a gondok.
Nem jött el a talikra és hülye kifogásokkal jött.
Elnéztem neki előszőr, másodszor majd jött a szakítás. Fájt, nagyon fájt és láttam, h ő is szenved.
Gondoltam magamban legyen még egy esély. Ez volt a második hiba.
Hiába, h kínzott azzal, h átvert egyre jobban szerettem. Újból jó volt minden, de már nem volt a régi, ottvolt a szakítás veszélye.
Teltek a hetek. Majd megint többször átvert.
Megint szakítottam, de megint szenvedtem. Azt akartam, h legyünk barátok, de amikor kórházba került rájöttem még mindig szeretem, bármit is tett velem.
Újabb esély.
Azóta járunk. 3 hónapja. De megint közeledik a szakítás veszélye. Viszont most már véglegesen.
Azt mondja szeret, de vhogy nem bizonyítja be.
Egyetlen esélyt kapott, h mindent helyre hozzon. Nincs több.
3 hónapja kínoz. 3 hónapnyi remény, hiábavaló szerelem és küzdelem. Azt mondja nem tudna bántani, de mégha fizikailag nemis, lelkileg megteszi.
Barátnőimmel beszéltünk erről. Azt mondták átlátszók a kifogásai. Énis egyet értettem, de elgondolkodtam. Mi van ha igazat mond? Ha nem vert át..
Barátnőm mondta: az a baj, h nem lehet tudni mikor hazudik mikor mond igazat
Remélem vége lesz a drámának, így vagy úgy.
Új év, új élet, új álmok, új remény. Netán új szerelem?=/
2009. december 28., hétfő
2009. december 26., szombat
Minden álmom úgy hullt szét...
Mért én? mért engem szivatnak ott fen? Én hiszek Istenben valamenyire, de kezdem úgy érezni vagy nincs vagy rohadtul pikkel rám...
Tudom, h az élet nehéz. Tudom, h senki nem ússza meg a fájdalmat, de könyörgöm őt ne vedd el tőlem. Nagyon szépen kérlek. Ha létezel őt hagyd meg nekem.. Nélküle meghalok..ha nem önszántamból a fájdalom végez velem, vagy ha túl élem akk se élek tovább igazán. Nem gyakran imádkozom, de szüleimmel eljárok néha.... a böjtöt is betartom és szerintem nem vagyok olyan rossz ember. Vegyél el tőlem mindent...eleget kínoztál...kínozhatsz tovább, de ezt az egyet teljesítsd. Ne vedd el tőlem. Végre boldog vagyok..úgy érzem egyszer az életben végre újra boldog vagyok. Az arcomra a szín visszatért má nem wok olyan mint 1 hulla aki most kellt a koporsóból.
Szeretem:'(
Mindennél jobban!
Az egész lelkem, a testem mindenem őt akarja...HAGYD MEG NEKEM:'(

2009. december 24., csütörtök
Amikor hirtelen minden szar lesz
Én vagyok a rossz barátnő...A hülye aki arra se képes, h a barátnője örüljön, h van inkább a hibáit keresi reggeltől estig. Kedves.. Ha csak ez lenne a baj..Hogy egy rövid de jó barátság a végére kezd érni...
A másik baj..ami nagyobb..hisz őt 14 éve ismerem.. Beteg...nagyon:'( és kitudja, h meggyógyul-e=/ Egyre rosszabbul van... Kórházban is volt..most épp otthon..=/ nem tom mi lesz vele=/ Szeretem...bármi is történik

2009. december 22., kedd
Mért mindig én?Q_Q
Mért mindig engem kell bántani? Brámit teszek én vagyok a hülye, engem kell eltaposni, összetörni. Elegem van..... 7 éves korom óta a folyamatosan csak összetörik a szívem. 7 év szenvedés, 7 év küzdelem és 7 év remény, hogy végre jobb lesz.
Azt mondják a remény hal meg utoljára. Bennem kezd meghalni. Annyit küzdöttem. A viszonzatlan szerelemért. De ha viszonozzák és boldognak kéne lennem mért nem vagyok az? Mért érzem úgy, hogy nem is szeret igazán? Mért vagyok én az összetörhető tárgy? Ahelyett, h vigyázna rám, ledob és még rám is tapos. Nehogy jó legyen. Hadd fájjon.
El akar felejteni? Hajrá.... Minden jobb mint ez. Bármi. El kéne tűnni, hogy érezze nekem milyen, lekéne szarni, h tudja mennyire fáj.
De én nem tudom bántani. Neki viszont megy.. Nem is rosszul. Feladtam a depit, de érzem, hogy ássa a gödrömet és bele akar lökni. És félek nem tehetek sm-t.

2009. december 20., vasárnap
A pasyk minek is vannak?
Azért, h fájdalmat okozzanak? Hogy mindig csak csalódni kelljen bennük? Vagy akkor miért? Hiába, h 1 ideig örömet okoznak végül úgyis csak csalódunk bennük. Akkor minek vannak? Mert addig az ideig jó. Jó tudni, h magadon kívűl van akinek fontos vagy.
Ja hogy vannak barátaid is? Amíg cserben nem hagynak..
Ne bízz és számíts másra túlságosan mert a végén mindig kiderül, h csak magadra számíthatsz.
Ja hogy vannak barátaid is? Amíg cserben nem hagynak..
Ne bízz és számíts másra túlságosan mert a végén mindig kiderül, h csak magadra számíthatsz.
2009. december 19., szombat
Verseny^^
Hát a mai verseny érdekesen indult. Előszőr is a 10 perces gyaloglásból fél órás séta lett hóviharbanxD Kicsit fáztunk csakxD. Aztán 10 perc baszakodás után elkezdtükxD Az elején jól ment majd jött egy kevés rossz játék majd a vége egész jó wolt. Volt 1 srác akivel végig basztattuk egymástxD. Ő kezdtexD. És megvertem^^. Viszon hugomtól kikaptam:( Végeredményben 8-at nyertem és 10-et vesztettem. De jó wolt és voltak furcsa dolgok isxD. Pl ahogy az a srác rám nézettxD Egyszer mint 1 idiótára egyszer meg nemtom:$
Jóvolt^^
Jóvolt^^
A barátok ilyet nem tesznek....
Én hányszor parodizáltam számodra fontos dolgokat? Én hányszor űztem viccet a vallásodból? Kurwára nem vicces hiába hiszed azt.... És ha tudni akarod nálam ilyenért nincs bocsánat. Még 1 és megnézheted magad, pl ha a fejed egy üvegajtóban landol:@
A népemből és a vallásomból senki nem csinálhat viccet mert akkor a dühömmel nézhet szembe és ha kell kilométereket utazok csakhogy elverjem:@
És ha vki azt mondja magáról, h barát akkor nézzen már magába, amikor poénkodik mert lehet, h másnak az fáj..

2009. december 16., szerda
Itt se vagyok, nemis élek
Persze nem kell észre venni, nem kell látni, h nekem is vannak érzéseim és azokban taposol. H csak fájdalmat okozol. Hogy miattad sírok és haldoklom. De én vok a hülye. Nekem nem kell elmondani sm-t, nekem csak fájdalmat kell okozni. Hadd sírjak. A buta naiv kislány. Kit érdekel. Tök beteg, ma majdnem meghalt, akit szeret annyira se méltatja, h betartsa az ígéreteit. Neki sm-t nem kell elmesélni hisz minek? Ő csak úgy van. Dísznek. Vki akit ellehet tiporni, bántani lehet, megtörni és gyötörni. De egyszer a kislány majd kitör és küzdeni fog és akk mindenki megbánja aki azt hiszi büntetlenül bánthatja.
Engedd közel magadhoz felebarátaid de mégközelebb az ellenségeid
Ma fura volt a délután. 2 emberrel töltöttem. 1 olyannal aki fontos nekem és egy olyannal akit utálok. Azt, h mér utálom megtartom a saját titkomnak. De fura mert egész jól elvoltunk, de ez semmin nem változtat, utálni fogom ezután is.
-Jé neked begöndörödött a hajad.
- Mondjuk mert esik a hó. Nem tűnt fel?
Voltak hasonló érdekes beszélgetéseink. Meg durvábbak is, de azokból nem idézek.
Fura, h miket mondott el magáról nekem pedig szerintem ő is utál. Vagy lehet, h tévedek?

az ígéret
Rég írtam a barátságról. Ideje újra megemlítenem.
Most megint Tibiről írnék. Fura lett a barátságunk, de megoldjuk. Tudom, h csak azért veszekedtünk mert mindkettőnknek szar napjai vannak és fáradtak vagyunk már.
De tudom, h a jó barátság mindent legyőz. Igaz van egy ígéretem, amit beis fogok tartani csak még nem tudom hogyan.
Nem szeretem megszegni az ígéreteimet, hazudni, átvágni másokat ezért még ha néha fáj is megtartom őket.
Vannak olyanok akik nem szoktál és velem is előfordult már ilyen.
Nem tudom megfogalmazni, valahogy nem megy. Zavaros lett bennem minden.

2009. december 13., vasárnap
Amit megkell tenned 15 éves korod elött
Ezt egy oldalon találtam, érdekes.
Amit meg kell tenned 15 éves korod előtt
1. Találj egy igaz barátot, akinek mindent elmondhatsz és akiben igazán megbízol!
2. Tedd el a gyerekkori játékaidat! Lehet, hogy már csak ott díszeleg a szobádban és a gyerek énedre emlékeztet, de te mér nem vagy gyerek!
3. Rendezz házibulit! Ez lehet csak egy kisebb szülinapi buli vagy pizsamaparti, de mégis átérzed a felelõsséget, mivel te vagy a házigazda!
4. Flörtölj legalább egyszer, hogy tapasztaltabb legyél ezen a téren!
5. Legyen határozott aláírásod!
6. Ismerd a hibáidat!
7. Mondd ki: bocsánat! 15 éves korodig legalább egyszer mondd valakinek, hogy bocsánat. Egyszer legalább vállalnod kell, hogy te voltál a hibás!
8. Legyen plátói szerelmed! Mindenkinek az életében van egy elérhetetlen szerelme, akiért teljesen odavan, mégsem lesz belõle semmi. Ebbõl felnõttkorodra tanulhatsz is!
9. Írd össze, hová szeretnél egyszer elutazni.
Én már van amit megtettem van amit mégnemxD

2009. december 12., szombat
Ami van( meg ami nincs)
Rég írtam már. Nem mintha olyan elfoglalt lettem wolna, csak egyszerűen nem wolt miről. Unalmas tengetem napjaimat már szinte sm nem történik. Vannak jó pillanatok, vidámság, kiakadás, ordibálás. Soha sm sem tökéletes, de a boldogságnak nem is az a lényege. Boldog vagyok a saját kis világomban, amibe van akit beengedek és van akit nem. Vannak olyanok, akik haragszanak mert nem engedem be őket. Ez van. Ki kell érdemelni a bizalmamat. Van aki még nem kapta meg és van aki eljátszotta. Azzal, h mindig mindent tudni akart, vagy átvert.
A bizalom és az, hogy megosztunk másokkal dolgokat idő dolga. Meg, h kiérdemeljék. Csak úgy magától nincs.
A barátság 2 test 1 lélek.
A jó kapcsolat alapja a bizalom, a bizalmat eljátszhatod, de a szerelmet nehéz "megölni".

2009. december 9., szerda
Interjú Nikivel(ő kezdtexD)
Nikikémnek támadt egy ötletexD Interjút készít velem a pasykrólxD És most ő jönxD. Visszakapodx"D*gonosz kacaj*.
Én: Hmm hogy is kezdjünk hozzáxD Hiszel az Eclipses bevésődésben?
Ő: öööm..jah.. me velem egyszer úgy elvileg megtörtént hasonló
Én: leírást a pasyrólxD
Ő: kapd be.. helyes, imádom, helyes, nagyon cuki srác, Brigi szerint(bátyja csaja) összeillenek és már alig várja, h a Nemes Nagy Ágnesbe kerüljön *angyali arc*
Megzavart minket apám aki felhívott azzal, h hol vagyokx"D
Én: milyen az ideális pasy?
Ő: nincs különösebben ideálom, az a lényeg, h megfogjonxD
Én: mivel lehet megfogni?
Ő: nemtom.. ránézek és látom, h úú nekem ő kell, a szemével vagy azzal, h egyszerűen megszólal. mindig mássalxD
Én: Mi a véleményed a szuperhősőkről és a mikulásról?
Ő: a mikulásban már bölcsis korom óta nem hiszek, bírom a szuperhősőket, olyan cukik és sexysek, bár Superman annyira nem jön be, Batman nemrossz, de Robin nagyon helyesxD
Én: és mi a véleményed a Duracell nyusziról?
Ő: Olyan kis aranyos a rózsaszín bunda, rózsaszín farok( a hátsóra gondoltxD)
Én: Mekkora korkülönbség elfogadható?
Ő: fitalabakkal nem szeretek kikezdeni, pisisek, idősebbek pedig max annyi idősek mint a bátyám(19 évesekxD) igaz bátyám lecsapna, de nem bajxD
Én: Szóval 60 fölötti pasykkal nem járnál még a pénzükért sem?
Ő: dehogyis nem vagyok én bitch( gyengébbek kedvéért kurvaxD) mér te igen?
Én: höhö perszexD
Szerintem mára elég ennyixDD
Köszi a válaszokatxD Karácsonyra megkapod Robintx"DD vagy a Duracell nyuszitxD
Pusz-puszxD

2009. december 7., hétfő
Az élőhalott
Filmekben sokszor látni, élőben még sose találkoztam ilyennel, h van egy betegség. Amikor az agyad egy része működik, tehét lélegzel, gondolkodsz, dobog a szíved, de nem tudsz mozogni, beszélni stb. Az ilyen betegségben szenvedő embereket hívják agyhalottnak.
És vannak a zombik. Az élőhalottak. A filmekben mindig zöldszörnyként mutatják, akik leveszik a testrészeiket, embert esznek és ijesztők.
Énis élőhalott vagyok, de nem a filmekben látott zöld, ilyesztő, leveszem a fejem fajta. Élek. Csak úgymond mégse. Dobog a szívem, lélegzem, beszélek stb. De nem mosolygok, nem vagyok vidám. Tengődőm a mindennapokban, próbálom a normális álcámat hordani, tartom az átlagom a suliban. Mégis aki ismer látja a változást. Ha a kórház, halál szavakat említik, elsápadok, a szemem könnyes lesz.
Hogy miért? Igaz lezártam a kapcsolatunkat, de mégis mint már annyiszor, rájövök, hogy nem tudok nélküle élni. És most úgy tűnik elveszítem. Örökre.
Megígértem 2 embernek, hogy nem leszek depis, megígértem, hogy nem akarok öngyilkos lenni ha meghal. Mégis mégha tudni fogom tartani az álcát, ha elveszítem, soha többet nem leszek az az ember aki voltam. Hiába lesz mosoly az arcomon, a szívem vérezni fog, hiába nevetek, belül sírok.
A szívem, a lelkem a boldogságom és minden szeretetem, az életem jobbik fele nála van. És rajta múlik, hogy él, velem marad és boldogok leszünk vagy meghal és magával viszi a sírba.
Félek, hogy eljött a vég. A pillanat és már késő, hogy elmondjam neki mennyire szeretem, hogy megmondjam neki bármi is történjen a szerelmem nem hal ki belőlem. El tudom nyomni, de megszűntetni nem. Mert ő a legfontosabb nekem az életben. Sőt ő az életem. De félek, hogy ezt már soha nem tudja meg.
Ha a halottak látják az élőket, remélem látni fogja, hogy elvette tőlem a legfontosabbat. Nem a boldogságot, az nem kell, őt magát vette el tőlem, és hiába az élet minden öröme, ha ő nincs velem.
Nem tudom igaz-e a gondolatátvitel. Egyszer már sikerült. De ha kell elordítom, ha kell ordítva, a gondolataimmal is elmondom ezerszer, hogy szeretem és nem akarom, hogy elhagyjon. Újra akarom kezdeni, újra szeretni és csak őt és örökre.
SZERETLEK:'(!!

2009. december 6., vasárnap
Félelem ami kínoz, nem hagy, majd megöl
Amikor fáj gyakran lefekszem a földre, összegömbölyödöm és csak fekszem, vagy esetleg sírok. Ez nem fizikai fájdalom. Olyan mintha a szívemet darabokra tépnék.
Ilyenkor azt kívánom bár ne éreznék. Bár lenne vki velem aki segít, aki a szeretetével tartja bennem a lelket.
Most miért fáj? Mert félek. Egy számomra nagyon fontos ember kómában van. Lehet fel se ébred. Miattam van minden. Mert elhagytam.
Küzdj könyörögöm ne hagyj itt. Nem hagyhatsz magamra.
Valaki segítsen. Elnyel a mélység és egyedül nem tudok szabadulni.

2009. december 5., szombat
Elveszítlek
Azt hittem a barátaim megtarthatom,
de elveszítlek ezt tudom.
Sokszor küzdöttem a szereteimért
de érted hiába és senki meg nem ért.
Hogy szükségem van rád
hogy segíts átvészelni a sok nehéz éjjszakát
hogy erőt adj, hogy küzdjek
ne adjam fel és el ne szökjek.
De eltűnsz előlem a messzeségben
nincs happy end a barátságunk meséjében
nem leszünk örökké barátok
mert súlyt minket egy átok.
Te voltál testvéreim helyett a bátyám
te voltál mosolygás helyett a vidám éjjszakám
te voltál a támaszom sötét éjjel
de vége és egyedül maradtam tépjenek széjjel.
Kicsit zavaros lett. Nem tudom megfogalmazni mit érzek.
Elveszítem a barátom, a testvérem.
Ki marad meg ezentúl nekem?
Úgy szeretném hinni, h van miért küzdenem
de nincs más csak a kétségbeesés nekem.
Ignorance is your new best friend.

Csak barátok..=/
Amikor valakit szeretsz, de csak barátok vagytok az szörnyű. Nekem sokszor volt már ilyen, de ez más. Mert most ő is szeret. Akk mér vagyunk csak barátok? Mert megpróbáltuk, h járjunk mégse ment. De nem akarom elveszíteni. Ha más nem legalább barátok legyünk.
Így vigyázhatok rá, felvidíthatom és ugyanúgy szerethetem. Max nem lesz az, h ő a pasym én a csaja felosztás.
Hosszú távon mindketőnknek jobb lesz így.
És talán, évek múltával, ha még mindig barátok leszünk és még mindig szeretjük egymást. Az is lehet, h megint megpróbáljuk.
Sose tudni, h mit hozz a jövő.

Számomra fontos ember elvesztése
Meséltem már a számomra fontos emberről Tibiről. Hát a csaja kitalálta, h miattam fognak szakítani és ezért töröljem őt msn-ről megminden.
Nem megy. Megígértem neki és megis fogom tartani azthiiszem. De nagyon fog fájni. Ő nem érti mért fontos nekem, de Tibi már szinte a bátyám.
És a legdurvább, h eltűnt.
Senki se tudja, hogy hol van, telefon nincs nála. Nem tudom minek tűnt el és, h hova lett.
Van aki szerint hnapra meglesz.
De mi van hanem?
Bár nekem már mindegy.
Így is úgyis elveszítem.

Epilepszia
Ez a betegség az amit senkinek se kívánok. H mi is ez? Hirtelen tudatvesztés, idegrángás. Ha bevered a fejed, esetleg megfuladsz halált is okozhat. Bármikor rádjöhet egy roham. Általában stresztől, villodzó fénytől.
A pénteki napom nagyon durvavolt. Egyik ismerősőm, bár nem vagyunk baráti viszonyban, epilepsziás rohamot kapott. És énis láttam. Senkinek nem kívánom azt a látványt.
Amikor elmeséltem anyámnak nagyon durva dolgot mesélt. Azt, h kiskoromban úgy tűnt én is az leszek. Voltak pillanatnyi kihagyásaim. De végűl kinőttem.
Nagyon boldog vagyok, h nem vagyok az.
Ne ítálj el másokat, betegségük származásuk, gondolkodásuk miatt.

2009. december 3., csütörtök
Minden ami bennem van
Vasárnap óta érzem, h egyre betegebb vagyok. Most fizikailag. Ma beteget jelentettem és ha nem leszek jobban valószínű, hogy holnap is. Az a leggázabb, h mára van megbeszélve tale Kristóffal. De nem baj mert én ott leszek, ha kell belehalok.
És most egy nagyobb probléma mint az, h beteg vagyok-e vagy sem. Tibi a baj=/. Én nem tom mi a baja, néha olyan jó lenne tudni mire gondol, mit érez. Ha tudnám, h most miwan köztünk, és tudnám hogy mit érez irántam. Azt hittem ismerem. De vagy nagyon megváltozott, vagy soha nem is ismertem eléggé. Niki szerint szerelmes leszek belé, én nem tudom. A múltból megmaradt bennem, h szerettem. És most nem tudom. Fáj érezni, h egyre furább velem. Mintha megint el akarna tűnni. Vagy egyszerűen nem akar velem beszélni? Engem is letilt? Olyan rossz érzés, hogy nemtudom.

2009. december 1., kedd
Miért csináljátok ezt?
2 ember aki fontos nekem. Az egyikük a pasym a másikuk egy régi jó barát és történetesen ismerik egymást.
Na és itt kezdődik a dráma. Tibivel( a jóbarát szerepében) régebb óta ismerjük egymást és elég fontos nekem. Régen volt egy kis dráma, aminek a lényege, hogy kitalálta, hogy ő szeret engem majd végül énis belészerettem. De nem lett semmi. Neki csaja volt. És hát ott is volt 1 kis féltékenykedési jelenet, de rendbe hozták.
Majd Tibi eltűnt.
És pár napja, 2 hónap után megjelent msn-en. Halál boldog voltam mert nagyon hiányzott már.
De a pasym, Kristóf hát nem nagyon nézi ezt jó szemmel, h mi ennyire jóban vagyunk és elkezdett féltékenykedni, amihez az is hozzá járult, h Tibi kitalálta, h ő megint belém szeretett.
Jelenleg vmi nagyon durva dráma folyik és kezdek kiakadni rajtuk. Tibinek még mindig csaja van, sőt ugyanaz mint 2 hónapja. Szal igazából nem tom, h akk miért csinálják. Még ha szakítunk is Kristóffal, Tibivel esélytelen, h összejöjjünk mer CSAJA VANO_O.
Szóval esélyem se lenne nála.
Akkor minek a cirkusz?
Nem igazán tudom, de be lehetne fejezni.

Még 1 esély
Kaptam még egy esélyt, h jó barát legyek. Ez az utolsó és nagyon küzdök majd, hogy ne rontsam el. Hiányoztál Evim és tudod, h Szeretlek^^
Szal most ezerrel hajtok, h én legyek a minta barátnő^^
Hát hajrá nekem!
Szal most ezerrel hajtok, h én legyek a minta barátnő^^
Hát hajrá nekem!
2009. november 30., hétfő
Egy rég látott jó barát^^
Van 1 barátom akivel nagyon régen beszéltünk. Körübelül 2 hónapja. Majd tegnap végre megint fenvolt msn-en^^. Abban a pillanatban eltűnt minden bánatom és megint boldog vagyok. Mindig így hat rám, nem tom miért, de felpörgök tőle. Vannak közös emlékeink, pl amikor belészerettem, amikor majdnem miattam szakított vele a csaja.
Hátigen.. szerelmes voltam belé, igaz ő is azt állította, h szeret. De nem lett köztünk sm. Talán jobb is így? Nem tudom, de nagyon jó barátom, és nagyon szeretem^^. Igaz nem tom túlvagyok-e rajta, de remélem igen. Hátmajd kiderül. Annak, h mi összejöjjünk vhogy sose volt túl nagy esélye. Szóval lehet megmaradunk jóbarátoknak és ennyi lesz^^.

2009. november 29., vasárnap
Küzdelem a gödör ellen
Megint a gödör legalján vagyok..De eldöntöttem bármi is lesz saját akaratomból fogok kimászni. Rendbe teszem az érzéseimet, másnéven kitörlöm a szívemből azt akinek az ott léte csak fájdalommal jár. Majd rendbeteszem a barátságomat és soha többé nem fogok a gödör aljáig jutni. Ez lesz az én életem sötét oldala amit soha többé nem engedek, h átvegye az irányítást. Elégszer keserítette meg már az életemet.
Hajrá nekem.
Everybody in love put your hands up.^^
Dream as if you will live for ever, live as you will die today.
Sometimes when I say "oh I'm fine", I want someone to look into my eyes and say: "tell the truth"!

Messze szökni..
Ha lehetne egyszerűen elszöknék innen. Messze. Egy másik helyre ahol újra kezdhetném, tiszta lappal indíthanék. Mert én ezt már nem bírom. Tudom, hogy nem szabad feladni és elszökni, de olyan jó lenne. Valahol máshol, új emberekkel, új élet. Lennének emberek akik hiányoznának, de mindent összevetve nem lennék szomorú.
Szeretnék elmenni. Ez minden vágyam=/.
Szeretnék elmenni. Ez minden vágyam=/.
Cserbenhagyni másokat?
Ma versenyem van, de jelenleg alig álok a lábamon. Fejfájás, hányinger:S Gondolkoztam rajta, hogy beteget jelentek, de nem tehetem meg a csapattal, hogy csak úgy cserbenhagyjam őket. Velem már többször ilyen olyan dolgokban előfordult. Ők mondhatnám már szinte a családom és velük jól érzem magam. Nem hagyom cserben őket és ha kell félig betegen is végig csinálom a versenyt és jól. Azt, hogy nyerünk-e nemtudom, de én soha nem adom fel és egy kis rosszullét se tarthat vissza attól amit akarok. Szóval hajrá nekünk^^!!
2009. november 28., szombat
Fájdalom, ami mindig újra rámtalál...
Van egy ember akinek mindig szeretem elolvasni a bejegyzéseit. Ma is elolvastam, de lehet, hogy nem kellett volna. Nem sok közöm van a dologhoz, de a lényeg az, h a legjobb barátja és az exe még most is szeretik egymást. És, hogy a srác már egy éve szereti a barátját. Amikor olvastam eszembe jutottak az emlékek. Olyan képek a múltamból amiket el akartam nyomni magamban és mostanáig sikerült is. Többször voltam hiába szerelmes, a végére már hozzá is szoktam. Volt egyszer még nagyon régen, h viszont szerettek és évekig szerettük egymást. Majd el kellett válnunk. Nem volt komoly kapcsolat hisz még csak óvodás voltam, de nagyon letört. 3 évig sírtam utána és mindig reméltem, hogy viszontláthatom. Egyszer kaptam tőle egy képet amin kutyák woltak. A kép eltört, sőt anyám egyszer kidobta, amin úgy kiakadtam, hogy egy egész estét végig bőgtem. Anyám látta, hogy mennyire szenvedek és visszaszerezte nekem. Azóta is a szekrényemen van. Már nem emlékszem az arcára, a hangjára se és több mint 7 éve láttam utoljára. De ez mindig is kínzott. Az első szenvedésem amit követett a többi.
Amikor úgy éreztem mást is tudok szeretni, megint szerelmes lettem. Az osztálytársamba és az egyik legjobb barátomba. Évekig szerettem, hiába. Soha nem szeretett viszont. Mégis jó barátok voltunk és kibírta az egészett a barátságunk. Majd 3 év kemény szenvedés után kiszerettem belőle. Azt hittem minden rendben lesz, de nem úgy volt. Egy baleset miatt(hanyagoljuk) iskolát kellett váltanom. Azt reméltem ha eddig kitartott a barátságunk most is kifog. Nagyon nagyot tévedtem. szinte az összes barátom elveszítettem, volt akit hamarabb volt akit később. Vannak akiket nagyon szerettem és manapság már szóba se állnak velem. Van aki köszön és van akivel még ha ritkán is látjuk egymást úgy ahogy jó barátok maradtunk. Tudom, hogy nem olvassák ezt és tudom, hogy nincs időm rájuk, de volt köztük akit testvéremként szerettem és olyan sebet hagyott bennem ami még most is vérzik..
És az utolsó egy frissen szerzett seb. Most nem az, hogy a legjobb barátaim kezdenek cserben hagyni.. Nem. Tudom, hogy nem ismerjük egymást. De rájöttem hiába is hajtanék, hogy megismerjük. Olyan dologra vágyom ami már foglalt. Nem a szívére, nemis a legjobb barát címére. Ez egy megfogalmazhatatlan hely lenne a szívében. Egy olyan ember akarok lenni számára akinek néha segít, máskor csak hülyülnek. Valaki kell aki elfeledteti velem, hogy a már szinte testérem utál, ha meglát keresztül néz rajtam. A másik akit testvéremként szeretek, meg próbál jó barátom "testvérem" lenni, de mégis mindig én szorulok háttérbe. Valaki kell aki a magányból kihúz. De hiába, tudom, hogy ez a hely a szívében foglalt. Nem fogok hiába küzdeni, de fel se adom. Keresek valakit aki "befogad" és elvisel. És egyszer megtalálom.

2009. november 26., csütörtök
A töri óra rejtelmei
Mai törin elkezdtük Hitlert és a nácizmust. Aki ismer tudja, h gyűlőlöm Hitlert. Hát, h mért az most maradjon titok, de akiben van 1 kis érzés és tudja mit tett az nem szereti.
Vettük, a fajelméletét ami a Holocausthoz vezetet. Szép dolog volt az tuti..
Hát igazából ennyit vagyok képes írni róla mert félő, h beverem a monitort..
Vettük, a fajelméletét ami a Holocausthoz vezetet. Szép dolog volt az tuti..
Hát igazából ennyit vagyok képes írni róla mert félő, h beverem a monitort..
2009. november 25., szerda
jegyzetek
Meséltem, h néha néha írok a telefonomba a jegyzetekhez. Eldöntöttem, hogy most fogom magam és leírom ide az összeset. Így ha ellopják a telefonom vagy bármi történik megmarad.
"Kicsúszik a lábam alól a talaj, de erős leszek és mindent megoldok. Könnycseppek nélkül..."
"Végre megint járunk. Érzem amint a szívem újra épségben a helyére kerül. Nála(L) És tudom, hogy az ő szíve az enyém.^^Remélem ezentúl csak szebb és jobb lesz a kapcsolatunk és jobban egymásra érünk majd. I love you manóm(nyuszi)."
"I need a friend. 1 fiú barát. Nem leszek türelmetlen. Kivárom amíg jóban leszünk és jobban megismerjük egymást. Tudom, hogy ő lesz az aki az űrt kitölti bennem.Remélem nem tévedek. Nagyon remélem, hogy nem. Peace, love, friends for ever. Karcsikax"D."
"New Moon. Holnap nézem meg. Alíg várom. Tuti jó lesz. Délelött meg majd msn meg blog. Egyre jobban megy a blogolás. Sztem. Néha már magától mozog az ujjam. Már tiszta gépfüggő vok."
"Megígértem, h fen maradok, de mindjárt elalszom. Rá gondolok hátha az segít. De álmos vok. Már az ujjam is alig mozog....."
"Utál. Hogy mért azt nem tudom.Azt hittem, hogy ő segíthet, hogy egy picit hasonlítunk De tévedtem. Csalódni valakiben fájdalmas. Minden reményem benne volt. Megint fájdalmat okoztak az álmaim. Mikor találom meg azt akire szükségem van?"
"Evi maga alatt van. Hogy miért? Nem tom.. Nem mondja el. Hát igen jól esik, hogy így megoszt velem dolgokat.Már mindenki utál? Legalább tudnám miért...:'( "
" "Mi az amitől több mint én, mi az ami neked úgy fájt..." Nemtom miért de hirtelen ez jutott eszembe. "Come back, I need you now..." "I tried to be perfect..." De nem sikerült...Q_Q"
"Érzem, hogy végül rendbe hozzuk. Evi anyja mér fogja rám, hogy a lánya depis? Igen én is az vok... De Evi nem miattam, vagy talán Somogyi Szabolcs a nevem?"
"Sosincs olyan, hogy minden tökéletes. Valami mindig elromlik. Most nem a szerelem. Nem. Most a barátság. Rendbe tettem a még csak most kezdődő barátságomat, majd a legjobb barátaim rajtam verik le a hülyeségeiket. Megint egyedül maradtam. Azok akik segíthetnének nincsenek itt. De nekem tökéletes az életem mi?"
Egy kevés darab volt. Aki elolvasta annak köszönöm, de csak magam miatt írtam..
Ma véletlen boldog vagyok. Valamennyire.. Tönkre ment egy barátságom, de már igazán semmi nem érdekel.( Vagy ezt mondom)
Don't worry. Be happy!

2009. november 24., kedd
Kezd minden a helyére kerülni..
Végre kezdem úgy érezni minden a helyére kerül. Szerelmes vagyok és viszont szeretnek, vannak barátaim akiket bár ki kell rángatni a depiből mégis a barátaim. És akire azt hittem nem fog összejönni a barátság lehet, hogy mégis. Bízom benne. Csak ne értené félre a szándékaimat. Én nem a legjobb barátja akarok lenni, egyszerűen kell egy fiú aki néha megmondja mit teszek. Csak szeretném ha elrugdosna a helyes irányba, aztán, h mennyire leszünk haverok kialakul. De elöbb meg akarok ismerni alaposan, mert nem akarok megint csalódni.
Új mániámmá vált, h éjjszakánként elalvás elött a telefonomba a jegyzetekhez írok egy kevesett. Már elég sok van, de ami elalvás elött foglalkoztat megmarad. Csak senki ne találja meg és olvassa el.
Van aki szerint rámenős vagyok. Nem. Nem vagyok az max kurwa perverz. Msn-en vagy amikor írok szabadabb vagyok... Letudom írni amit érzek. Szóban nem állok oda és sírom el a bánatom..Inkább magamba fojtom. Azt mondják ez nem jó. De van aki szerint a magadban tartott köny nélküli fájdalom nagyobb mint amit elsírsz.
Hát nem tudom. Van amikor és van akinek kedvem van elsírni mert megért, de van akinek nincs köze hozzá van amikor nem akarom és van akinél félek elmondani mert félek, h elrontom a nagyon kezdeti barátságunkat.

2009. november 23., hétfő
Miért vagy ennyire ellenséges velem?
Ma végre feljöttél és azt hittem, h végre helyre tesszük ami a nem létező barátságunkban tönkre ment. De megint pofára estem.. Azt mondtad, még rég, ismerjük meg egymást..De te meg se akarsz ismerni.. Vmiért és bár tudnám miért egyszerűen elítélsz és ellenséges vagy velem. Hol marad a tolerancia amit úgy szeretsz. Ha nem akarsz megismerni mond a szemembe.. Én értem ha nincs kedved msn-ezni.. akk ne gyere fel.. ha meg már fenvagy, miért löksz még jobban a gödör aljára? Mért kínzol? Ez neked jó?
2009. november 22., vasárnap
Csalódás
Szörnyű érzés csalódni valakiben. Főleg ha azt hitted ő lesz az aki aki segít és amikor már csak pár méter választ el attól, h kimász a gödörből, kihúz. De nem.. Ismeretlen okokból hirtelen megutál, amikor sm-t nem tettél és hagy visszazuhanni. Megint hiába kergettem az álmaimat. Azt hittem megtaláltam azt aki az utolsó darabka lesz ami hiányzik belőlem és végre megint a régi, boldog énem lehetek. De kiderült, hogy megint az álmaim fognak összetörni. Megint elkezdtem hiába hajszolni egy álmot.
Lehet, hogy nem ő az? De akkor ki? Ki lesz az aki végre megment és végre segít?
Sírva könyörgöm az égnek, hogy hozza el nekem azt az embert!!
Lehet, hogy nem ő az? De akkor ki? Ki lesz az aki végre megment és végre segít?
Sírva könyörgöm az égnek, hogy hozza el nekem azt az embert!!
A szerelem..
A szerelem csodája( vagy esetleg fekete felhője) mindenki körül ott lebeg. Életében legalább egyszer nem kerülheted el ezt a varázslatos, megrázó, vágyakkal teli érzést.
De mi is a szerelem? szerintem a szerelmet nem lehet meghatározni. A szerelem lehet csoda, boldogság ha visszonozzák, viszont ha nem kínlódás, szenvedés. Olyan emberbe beleszeretni saját akaratodból aki szeret szinte lehetetlen. A szerelmet nem lehet irányítani max megpróbálni elnyomni magadban. Vannak olyanok akiknek ez sikerül de van aki egyszerűen beleőrül. Ha szereted mond meg neki, kivéve ha tudod sm esélyed nincs. Vannak akik az álmodozásba menekülnek. Elképzelik, h összejön a dolog, de sajnos ha túlságosan beleéled magad, ez balul sülhet el. Az álmokkal vigyázni kell mert hiába, h olykor ezek tartják az emberben a lelket néha mégis ezek törnek össze.
Ha minden összejön, amíg tart ez lesz az életedben a legszebb dolog. De sajnos sok a szakítás, a csalódás. Szörnyű érzés észrevenni, h vége. Ilyenkor támaszkodj a barátaidra.
A szerelem múlandó, a barátság örökk.

Inna-Love
Come back and set me free
Now from infinity
Love is a mistery
Distance is killing me
Come back I need you now
You are the love I found
I feel above the ground
You take me round and round
Am I dreaming?
What I feel tonight about you and I.
Am I dreaming?
I can feel your love when I hold you tight.
I just wanna love you
And you're the one
I need you.
And I just wanna give all my love I have.
With my lips I'm feeling
And then I say I mean it
Cause you're the only one that I feel tonight.
Refren:
Come back and set me free
Now from infinity
Love is a mistery
Distance is killïng me
Come back I need you now
You are the love I found
I feel above the ground
You take me round and round
Ezt a számot előszőr depisen az éjjszaka közepén hallottam és nem tom mért de megfogott. Azóta szeretem.

New Moon^^(L)
Ma nézem meg New MoontxD hát igen már alig várom^^ igaz nem wok olyan nagy fan, de azért érdekel, h milyen lett^^ rem jó^^
2009. november 21., szombat
SzeretleeekxD(L)
Mennyi volt? 2 nap? sokáig bírtuk egymás nélkül mi? De nem baj^^ szeretemxD visszakaptam azt a fura de annál jobb érzést a gyomromba és a boldogságom^^. Mégis igaz, h soha se szabad feladni^^
Muszály volt ezt leírnomxD
Nem lett vmi hoszzúxD
But I'm happy and I'm in love^^(L)
Muszály volt ezt leírnomxD
Nem lett vmi hoszzúxD
But I'm happy and I'm in love^^(L)
Feladjam?
Sok emberben megfordul ez a kérdés egy nehézség, egy akadály miatt. Mindig úgy éltem és azt hallottam, h nem szabad feladni, hanem küzdeni kell. Talán a nép múltja amihez tartozom vagy a családom miatt? De ez mindig megmaradt bennem. Küzdeni! A mai napig, amikor rájöttem, h már csak a semmiért küzdök. Egy életért ami mindig csak szenvedés lesz és sose lesz jobb. Én rontottam el a boldogságom, az én döntésem wolt minden. Most el kell viselnem a következményeket. De úgy érzem nem megy. Úgy érzem életemben előszőr fel fogom adni, és ez lesz az utolsó amit teszek. Feladom és vége mindennek. Jobb lesz így? elhagyni ezt a fájdalommal teli mégis néha boldog életet? Az ismeretlen semmiért?
Nem tudom..
Nem tudom..
Miért?Q_Q By: én
És most jöjjön egy saját vers...
Kérdőn nézek az égre
mért van máris vége?
Nem volt még elég
szeretném még enni a boldogság kenyerét.
Szeretnék szeretni,de nem merek,
az érzelmek közt elveszek.
Szeretném hinni, hogy lehet még folytatás
de egyre csak halványodik a remény
a boldogság szivárványos egén.
Félek, a holnap sötét felhőjétől
az elmúlás ködös levegőjétől
nem bírom kimondani, hogy vége
minden este csak sírva nézek az égre
és kérdem magamtól, a csendtől a magánytól
hogy romolhatott meg valami ami boldog és bátor
mi nem érzett szomorúságott
csak a szerelemtől teljes boldogságot.
Kívánom neked teljes szívemből
még ha nem is velem,
legyél boldog újra a szerelemtől.
Találd meg azt a lányt
aki feloldozza a magányt
ki meg teszi azt amit én nem tudtam
jobban szeret mint én, boldoggá tesz
és egy elszakíthatatlan lánc mi köztetek lesz.
Ha nem látjuk egymást, szerelemtől csillogó szemmel
a szívem tiéd és magába zárt sok sok könnyel.
Kiabálja neked örökké, hogy szeretlek
és kérdi, hogy mért lett vége ennek.

Szeress, hogy szerethesselek
Ez egy haverom dalszövege. Szerintem nagyon szép és kifejezi a hangulatomat. Megkereshetitek myvipen és kérhettek tőle még;)
Szeress,hogy szerethesselek:
Kiköpött szív,
küzdelmekbe torkolt,bánatos álszavak..
hazug törekvések,
mik az arcodon látszanak
csak egy könnycsepp,
ami kicsordult,
csak egy kés,
ami kicsorbult,
te is döfjél hátba,
már megszoktam,
törjél össze,
hisz rád nem szóltam..
mert neked engedtem,
kérlek csókolj újra,
nélküled napokat szenvedtem,
órákat sírtam
heteket vártam,
perceket bírtam,
éveket bántam...
Csak nekem fáj,egy szó,
mit kimondtál sokszor.
egy dallamba égett,
arcon vert ostor,
kértelek,ne csapj be,
de nem csak te..
én maradni szeretnék,
de menj csak te..
elbujok,
ahol senki nem lát,
sírni akarok,
hisz engem is bánt.
mert én is vérzek!
mikor te vérzel,
én is nézlek,
mikor te nézel!
szívedbe én érkeznék,
de belőlem te mész el..
Refr.:
Homályba torkolt,
végtelen álmok,
a ködben is látom
nem gyullad fel lángod
elszállsz tőlem,
messzire menekülsz,
meg fulladok benned,
addj levegőt ha lemerülsz.
Elvágott sorsban
te vagy a mennyben,
én ott a porban.
szavakba formált,
szív dobbanások
érzéstelen lelkek,
láng torzulások..
elcsábított végzet,
még szeretni késztet
egy angyali mosoly,
őrdögbe bújva,
szánalmas próbák,
csalásba súlytva.
talán ha átkarolnál,
úgy mint egy kés,
szívemen is áthatolnál.
kérlek a szemeddel láss!
mondd én kellek neked
vagy talán más?
a döntés a tied,
inkább meghalni akarok,
ha nem engem szeretsz
darabokra szakadok.
szeretném,
ha szeretnél,
nem találtam szebbet,
a szemednél.
By: Faceless Mc (Gaeben) /Tokár Gábor/
Szeress,hogy szerethesselek:
Kiköpött szív,
küzdelmekbe torkolt,bánatos álszavak..
hazug törekvések,
mik az arcodon látszanak
csak egy könnycsepp,
ami kicsordult,
csak egy kés,
ami kicsorbult,
te is döfjél hátba,
már megszoktam,
törjél össze,
hisz rád nem szóltam..
mert neked engedtem,
kérlek csókolj újra,
nélküled napokat szenvedtem,
órákat sírtam
heteket vártam,
perceket bírtam,
éveket bántam...
Csak nekem fáj,egy szó,
mit kimondtál sokszor.
egy dallamba égett,
arcon vert ostor,
kértelek,ne csapj be,
de nem csak te..
én maradni szeretnék,
de menj csak te..
elbujok,
ahol senki nem lát,
sírni akarok,
hisz engem is bánt.
mert én is vérzek!
mikor te vérzel,
én is nézlek,
mikor te nézel!
szívedbe én érkeznék,
de belőlem te mész el..
Refr.:
Homályba torkolt,
végtelen álmok,
a ködben is látom
nem gyullad fel lángod
elszállsz tőlem,
messzire menekülsz,
meg fulladok benned,
addj levegőt ha lemerülsz.
Elvágott sorsban
te vagy a mennyben,
én ott a porban.
szavakba formált,
szív dobbanások
érzéstelen lelkek,
láng torzulások..
elcsábított végzet,
még szeretni késztet
egy angyali mosoly,
őrdögbe bújva,
szánalmas próbák,
csalásba súlytva.
talán ha átkarolnál,
úgy mint egy kés,
szívemen is áthatolnál.
kérlek a szemeddel láss!
mondd én kellek neked
vagy talán más?
a döntés a tied,
inkább meghalni akarok,
ha nem engem szeretsz
darabokra szakadok.
szeretném,
ha szeretnél,
nem találtam szebbet,
a szemednél.
By: Faceless Mc (Gaeben) /Tokár Gábor/
A barátság.. azonos vagy ellentétes neműek között?
Olvastam egy bejegyzést arról, h a barátság ellentétes neműek között működik igazán.
Vannak bizonyos dolgok amiket 1 fiú nem érthet meg. Azt, hogy elhagytad valamiért a pasydat mégse száguldasz tovább hanem gondolkozol azon, hogy adsz neki még egy esélyt. De van előnye is ha fiúkkal barátkozol. A fiúk el tudják mondani, azt amit a lányok nem. A dolgokat az ő szemszögükből. 1 lány csak találgat, hogy mit érezhet egy srác, de a fiúk tudnak pasy módon is gondolkozni. Megismerheted a "működésüket".
Azonban egy lánnyal tudsz bohóckodni( pl egy kádban fürdeni), ha felhívod magadhoz a szüleid rosszra se gondolnak;).
Az, hogy nincs érzelem pl lány-lány között? Fiúknál nem tudom, hogy van de nálam( és én lány wok;) ) úgy működik, hogy ha valaki igazán megérdemli a barátságomat, akkor azt szívből szeretem( nem félreérteni). Testvéremként tekintek rá és mindent megosztok vele(majdnem).
Én azon a véleményen vagyok, h kellenek azonos és ellentétes nemű barátok is, max más lesz a véleményük az adott témáról.
Vigyázzat! A fiúk többséget nem szeret az érzéseiről beszélni.. Szal ne nagyon erőltesd me lehet megromlik a barátság.
Ha viszont beszél róluk, akkor hajrá^^
Nem olyan rég felmerült a lélektestvér, lelkitárs, alterego téma is. Ez a dolog általában ellentétes neműek között alakul ki és ilyenből csak 1 van. Nincs olyan, h jaj nekem 300 alteregom van. Nem. Miután belőled is egy van, valószínűleg a fiú változatodból is. Vannak akik nem hisznek benne, én wiszont igen. Sőt van egy gyanúm, hogy megtaláltam. Van olyan (igen Niki te) aki ezt az alterego dolgot az Eclipse bevésődéséhez hasonlítja. Szerintem nem ugyanolyan. Attól mert olyanok vagytok egymásnak mint pl a Jin Jang fekete és fehér oldala. Teljesen egyformák csak más színűek(azaz neműek) attól még nem biztos, h ő lesz életed szerelme. Elégszer mondták fizikán, hogy az ellentétek vonzák egymást szóval ha nagyon hasonlítotok valószínűleg megmaradtok egymás barátainak, alteregojának, támaszának, de semmi több.
Ha valaki boldog kapcsolatban él örökké az alteregojával annak gratulálok! Kivételek mindig vannak.

Az ellentétes érzések, amik kavarognak bennem
Volt egy kapcsolatom, amit lezártam..vagyis látszólag. Mégis ha beszélünk úgy érzem szükségem van rá még mindig, nélküle nem vagyok teljes. Van aki azt mondja nézzem a jó oldalát, h "megszabadultam" tőle, de nem megy.
Amikor tegnap beszéltünk és mondta, h az apja megint vissza akarja baszni az árvaházba és emiatt el akar menni az igazi uncsijához 1 vagy másfél évre vmi mégjobban összetört bennem. H mi wolt ez? a remény. A remény utolsó kis darabja, ami még hitte, h rendbe tudjuk hozni, de ha elmegy nem fog menni. Ígérte, h tartjuk vhogy a kapcsolatot, de nem ért meg. Ebben nem. Nem azért szakítottam mert átvert( ez volt az utolsó lökés) hanem mert nem wolt időnk egymásra, pedig nekem(és azt állítja, hogy neki is) szükségünk van a másikra és nem csak úgy, h van és néha beszélünk. Nem azt mondom, h naponta találkozzunk, mert abba már mindketten beleőrülnénk.. Nem. Nekem csak az kell, h kicsit több időnk legyen egymásra. Hisz ahogy Anne Frank is megjegyezte a szerelem fizikai vágy is. Nem csak az, hogy érzed, hogy szereted és nélküle egy üres héj vagy. Nem. Az is, hogy ha találkozol vele és esetleg nem csak dumáltok;) akkor érzed, h lelkileg és fizikailag is szereted és ő is téged.
Nekem ez kell és nem azért, h minél elöbb megszabaduljak a szüzességemtől, hanem mert kell valaki aki biztonságot nyújt és erőt ad a nehéz napokon.
Mondhatjuk szabad vagyok, mondhatjuk eltűntek a korlátok és azzal csinálok azt amit akarok. De én nem vagyok ilyen.. Mindig a szabályok betartására neveltek és igaz, h az évek során mindig ezeket akartam megszegni mégis tudom, h a kapcsolatokban nem lehet, mert olyat veszítesz el amit nem lehet pótolni. A szivedet.
Mondhatjuk előnye is van ennek a dolognak. Ma annyit tanultam mint még eddig soha. Nevezhettek strébernek vagy bárminek.. Nekem fontos a jövőm és a legfontosabb évben nem akarom elrontani és jobbat nem találtam a fájdalom és a kétségbe esés enyhítésére.
Nem csak a szívemet, a támpontot veszítettem el az életemből, hanem a barátnőmet akit már testvéremként szerettem. Tudom, h mi mindig kibékülünk, mint ahogy a tesóimmal is. Szeretem és nem tudunk haragot tartani, de ez fájt. Tudom segíteni akart, de a segítség és a hajtsunk rá a másik exére 1 nappal a szakításuk után kicsit más. Már nem vagyok rá dühös. Csak szomorú. De adok neki még egy esélyt. Hogy miért? Mert miatta élek. Ha ő akkor nincs velem ma már nem élnék. Tartozom neki egy eséllyel.
Kicsit hosszúra sikerült, de valamennyit kiadtam a bennem kavargó érzésekből. És így könnyebb. Azt mondják a papír jól tudd hallgatni. Ha nem is papír, de hallgatni tud.

2009. november 19., csütörtök
Miért hiszi mindenki, h a szívem csak egy tárgy amit össze lehet törni
Köxx..törd darabokra a szívemet.. H mért élek még? Jó kérdés.. mert van aki szeret és lefogott.. Köxx Evi, h velem voltál..
Nincs több bocsánat.. szeretlek, de a szívemet nem lehet büntetlenül apró szilánkokra törni..
Végső kiáltás ütött az óra
állj meg egy szóra
várj, hasztalan az imdáság
ha nem lesz holnap hiába szóltam
mindegy már,
megfordíthatnánk
csak rajtunk áll...

2009. november 18., szerda
A barátság
Ez a téma mindenkit foglalkoztat. Hogy legyek jó barát? Kik a barátaim és kik nem?
A barátság a bizalmon, a megértésen alapul. Az a jó barát kire ha szükség van számíthatsz, aki mindig melletted áll, ha szomorú vagy felvidít. A barátságot nem éri meg eldobni magadtól, mert csak megbánod. A barátság nem nemhez kötött. Én hiszek a fiú-lány barátságban még ha néha az egyik beleszeret a másikba, de ha jó barátok megoldják. Volt és most is vannak fiú barátaim. Volt akivel nagyon szoros volt a kapcsolatunk mégis magamra hagyott és van akivel döcögősen indult és nem olyan szoros mégis megvan még. Szeretnék valakit, aki megért és segít ha baj van. Vannak barátnőim, de néha egy fiú barátra is szükség lenne, olyanra akivel nem csak örülni tudunk együtt, hanem a problémákat is megtudjuk oldani. Tudom, h a barátságot nem lehet megvásárolni mégis hiszek abban, h egyszer megtalálom azt a fiút aki betömi a bennem lévő űrt és hátha akkor végre teljes leszek.
A szerelem mulandó a jó barátság örökre megmarad.

I live in my dreams
Vannak emberek akik sose álmodnak és vannak akik már szinte az álmaikban élnek. Én kiskorom óta szeretek álmodozni. Mindig is arról álmodtam, h boldog lehessek(nem nagyon vált valóra). Vannak pillanatok amikor az álmaim tartanak életben és van amikor miattuk haldoklom.
Sokszor kergettem már hiába álmokat..és volt, h annyira hinni kezdtem benne, h amikor nem vált valóra összetörtem és majdnem belehaltam.
Sokszor kerültem gödörbe és még mindig nem kerültem ki belőle. Mászom mászom kifele, de mielött kiérnék, visszazuhanok. A boldogságom mindig elszál, végre boldog vagyok majd jön valami és tönkre teszi. Már nem remélek, már nem hiszek abban, h boldog lehetek. Mert mi az értelme? Tönkre tesznek az álmaim mégis harcolok értük. Tönkre tesz az élet mégis élek. Mi értelme van hát mindennek?
Élj az álmaidnak, valósítsd meg őket, ne add fel, küzdj amíg tudsz!

Bevésődés
A bevésődés olyan dolog amikor találkozol 1 sráccal( vagy lánnyal) és egyszerűen tudod, h ő lesz életed szerelme, bevésődik a szívedbe. Én igazából nem hiszek ebben vagy még nem találkoztam azzal az emberrel=/ Niki szerint viszont megtaláltam, csak szerinte nem a pasym az(:O) és én még nem vettem észre...Hát én nem hiszem, de majd kiderül ha igaza van..
Nem élek a múltban se a jövőben! A döntéseim hirtelenek, nem gondolok a jövőre, úgyis eljön.
Nem élek a múltban se a jövőben! A döntéseim hirtelenek, nem gondolok a jövőre, úgyis eljön.
Létezik olyan, h lélektestvér?
A lélektestvér másnéven alterego egy olyan dolog amikor 1 fiú és 1 lány hasonlítanak(nem teljesen de nagyon sok mindenben) és nem külsőben leginkább, hanem a belsőjükben..A gondolkodásukban, a véleményükben az életről, a viselkedésükben.
Én egyszer már úgy éreztem megtaláltam ezt a srácot. Akkoriban tényleg nagyon hasonlítottunk, de hirtelen mindketten megváltoztunk majd már sm közös nem volt a múlton kívűl. Végül magamra hagyott.. Azóta is keresem azt a srácot aki az én fiú változatom^^. Tegnapelött találtam 1 blogot és olvasása közben úgy éreztem megtaláltam, de mivan ha megint tévedek? Ha megint szomorú vége lesz a kapcsolatunknak, barátságunknak és nem marad más csak a közös múlt.
Remélem most nem tévedek.
Mint a testvérek,
de nem ikrek,
szeretlek,
de nem félek
nem tartok tőle, h beléd szeretek
és megint darabokban találom a szívemet.
Nem félek álmodni, de félek csalódni. Nem félek szeretni, de félek szenvedni!

2009. november 15., vasárnap
Néha jobban örülnél, ha nem tudnál dolgokról, de mégis jobb ha tudod
Ma megtudtam egy olyan dolgot amit bár ne tudnék.. Hugom mondta el mert a drága szüleim nem voltak hajlandóak beavatni. Nincs jogom tudni? Nekem is sokat jelent. Legalább tudom és addig is jobbá teszem a kapcsolatunkat..
Remélem nem lesz sm baj=/
Nagyon félek..
Remélem nem lesz sm baj=/
Nagyon félek..
Nyílt napokxD és csak én vok olyan szerencsés, h minden helyes pasynak majdnem neki megyek?xD
2 nyílt napon woltam eddig^^ a Szent Lászlóban és a Berzsenyiben^^
A László rohadt jó volt^^ de ténylegxD nagyon teccik a suli, tök jó felszereléseik vannak és mindenki tök kedves^^. a Berzsenyi kicsit lefárasztott, de ott meg jót bámultam a focizó pasykat^^
Nem tom mért van de ha vki focizik azt nekem néznem kellxD főleg ha helyes félmeztelen pasyk;)xD
A másikxD h mindig neki akarok menni vkinekxD Berzsenyiben isxD bár rohadt helyes wolt a srácxD de nem örült wolna ha lezuhanunk a lépcsőnxD megkeresem és megerőszakolomxDD na jó nemxD
Versenyt hirdetekxD ki lesz a leghelyesebb srác akinek majdnem sikeresen neki megyek?xD
Várom a jelentkezőket;)

If i had choose between you and breathing, I would use my last breath to say: i love you
Végre elkezdtem az Eclipse-t^^ Hát igen fél éjjszaka olvastam^^.
És történt 1 furcsa dolog:O Ennél a résznél: "Aludj, drágám! Álmodj szépeket! Te vagy az egyetlen nő, aki valaha is megérintette a szívemet. És az mindig a tiéd lesz. Aludj, egyetlen szerelmem!" Nah itt fogtam magam és sírva fakadtam. Nem tudom mi történt..Így olvastam majd éles fájdalom hasított a szívembe és sírva aludtam el.
Az utolsó gondolatom( amitől még jobban sírva fakadtam) az volt, h: szeretlek Kristóf! Mindennél jobban és örökre, és szükségem van rád, minden porcikám téged akar! Majd elaludtam..=/ Érdekes hatást kellt bennem egyetlen könyv.
Megőrültem vagy mi?
Merj álmodozni! Az álmok nem fogynak el..

2009. november 7., szombat
Barátnők és más állatfajták...
Amikor az ember csalódik valakiben akire azt hitte, h fontos neki, akiben megbízott kicsit letör..de mint tudjuk az igazi barátságok megmaradnak..Ami meg nem igazi azért meg nem éri meg bánkódni.
De azért ez a találjunk ki hülye kifogásokat és rázzuk le a másikat meg ne meséljünk el neki semmyt kicsit megbántott.. és akkor az, h mindig a szememre kell hányni ha segíteni kell? az ilyen igaz barátnak hiszi magát? Mert az igaz barát önzetlenül segít és nem nyavajog miatta. Ez a véleményem..

Tehetségesnek kell lenni ahoz, hogy rajzolhass?
Szerintem rajzolni tehetség nélkül is lehet. Nekem például nincs és mégis imádok rajzolni. Szóval ha szeretsz rajzolni de úgy érzed nincs tehetséged ne add fel. Tehetség nélkül is alkothatsz szépeket csak gyakorlás kérdése. 1 kis gyakorlás sokat segít.
Ha valamit szeretsz ne add fel! Soha ne mond, h te ezt nem tudod megcsinálni! Soha ne mond, hogy soha!
Ha valamit szeretsz ne add fel! Soha ne mond, h te ezt nem tudod megcsinálni! Soha ne mond, hogy soha!
Mi a szart csináljak holnap?
Miután a kedves barátnőim cserbenhagytak van 1 rohadt nagy kérdés. Mi a szart csináljak holnap? Lehet beülök egyedül a moziba..vagy elmenyjek a Sláger koncertre anyámékkal? Nem valami csábító..vagy üljek egésznap itthon és gépezzek? Nem mintha nem msn-eznék szíwesen Kristóffal de a bezártságtól má megkattanok. Mozogni akarok. Akkor wégig sétáljam a délutánt? Nah egyre izgibb.
Segítség!! Prgi ötleteeeetO.o!!
Segítség!! Prgi ötleteeeetO.o!!
2009. november 1., vasárnap
Valami Amerika 2

Gondolom mindenkinek ismerős ez a magyar film. A második részben van 1 színdarab amiben 2 fiatal szerelméről van szó. Ebből a színdarabból az egyik dal megfogott:
Maradnék, de érzem, hogy mennem kell,
Mert vár valahol egy másik út.
Hogyha most is úgy szeretsz engedj el, ma már
Nem köt ide csak a múlt.
A kezed fogom ma is ugyanúgy, mint régen.
A képen ott vagy te is velem, és nem értem
Miért szakad el a kép, hova tűnik a sok emlék?
Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk.
A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk.
Az első és az utolsó lépés téged bánt és ez nekem is fáj.
A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Egyedül csak védtelen gyermek vagy. Ha kell
Én vigyázok rád.
Ne akard, hogy mindenre választ kapj!
Egyszer tied lehet a világ.
Ha itt maradok összetörik majd a szívem.
A képen ott leszel mindig ahogyan régen.
Soha nem fakul a kép, amíg összeköt az emlék.
Leperegnek az utolsó könnyek elfelejtjük, hogy van egy álmunk.
A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk.
Az első és az utolsó lépés neked fáj, és ez nekem is fáj.
A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Ha itt maradok összetörik majd a szívem.
A képen ott leszel mindig, ahogyan régen.
Soha nem fakul a kép, amíg összeköt az emlék.
Leperegnek az utolsó könnyek, elfelejtjük, hogy van egy álmunk.
A vonatok indulnak és jönnek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk.
Az első és az utolsó lépés neked fáj és ez nekem is fáj.
A szívünkben ott lapul az érzés: soha semmi nem lesz ugyanúgy már.
Valami Amerika 2-Leperegnek a könnyek.
Ajánlom mindenkinek.
Ábrahám emlékezete
Ezt a könyvet Marek Halter írta egy lengyelországi zsidó, aki több évig kutatta a családja történelmét. Egyik őse Ábrahám, 70 környékén élt Jeruzsálemben. Egy Titus nevű pasy leégette a második Szentélyt aminek következtében Ábrahám és a családja elhagyta Jeruzsálemet. A feleségét megerőszakolták majd meggyilkoltál és rá egy évvel ő is meghalt. Halála elött fiaira hagyott egy tekercset. Meghagyta, hogy a tekercsre minden utód( egyenesági) írja rá nevét felesége nevét majd a gyerekeiét és pár gondolatot, eseményt.
Ez a tekercs vagy 80 generáción át örökíti meg a család megpróbáltatásait harcait.
Van benne szerelem, harc és mindenegyéb. Igaz történetek.
Nekem nagyon teccik aki akarja olwassa el.
Halottak napja

Ma van november 1, halottak napja. Ilyenkor mindenki temetőbe megy..kivéve akik irtóznak a temetőktől. Nikit valamiért kirázza a hideg a temetőktől..és nem mondja meg, h miért csak annyit mondott, h elvesztett 1 számára fontos embert. Úgy látszik lesz egy titok az életében amit nem mond el nekem? Mindenkinek van titok az életében.
Én egyszerűen nem bírom a temetőket. Amikor sétálok egyben( nem gyakran teszem) olyan mintha a halotakon lépkednék..
Én nem szeretem aelfogadni a halál gondolatát.. amikor elveszítesz valakit és mindig reméled, h csak egy rossz álom volt, h mingyárt belép az ajtón. Szörnyű érzés.. Éltet a remény de hiába. Soha többet nem jön vissza.
Élj szívből mert kitudja meddig élhetsz!
2009. október 29., csütörtök
Megromlik a kapcsolatunk?
Niki azt mondta ha nem találkozunk meg fog romlani a kapcsolatunk..az a baj, h igaza van.. mit tegyek? soha egyikünk se ér rá=/ összekéne whogy hozni.
Ma partyztunk..és nikiék kitalálták, h jaj msn sex..azt igazából nem wolt bajom a dologgal de a végén má kínos wolt meg én nem wok ilyen..nem állok készen a dolgokra na.
Nem tom mi lesz velem..
Gondolom te se...

2009. október 27., kedd
Szerdaa:$ de várom
2009. október 25., vasárnap
Mi baja van mindenkinek?
Mindenki bedepizett mára vagy mi van? Bosi te nem vagy az a depis ember..akkor meg mi a bajod? tettem valami rosszat? Jóvan..
Má nekem is olyan szar kedvem lett..eldöntöttem, h Kristóffal azért is találkozom erre hülye anyám keresztbe tesz kedves vagy..Lehet azt kéne tenni amit Niki mond és megmondani neki, h menyjen a francba én köxx de a haverjaimmal akarok a szünetben lenni me suliidőben nem tudunk együtt lenni rendesen.
Jó szünetet azt gyerekek rendbe szedni magatokat:O

Nem tom miwan:O
Szeretem de mindenki azzal jön, h biztos átwer...én hiszek neki, h nem...de már egyfolytában ezt hallgatom...=( Azt múltkor eszembe jutott, h szakítani kéne..=/ de nem megy..túlságosan szeretem..egyszerűen képtelen wok kidobni..de a végén megkattanok me nem tom, h mit tegyek=/
és ha télleg átver? túl tudom én élni? Valószínűleg nem..túlságosan megszerettem=/ ez lesz a végzetem attól tartok=/ aj istenem mi legyen?
HEEELP MEEE!
és ha télleg átver? túl tudom én élni? Valószínűleg nem..túlságosan megszerettem=/ ez lesz a végzetem attól tartok=/ aj istenem mi legyen?
HEEELP MEEE!
SzüneetxDD

Végre szünet vanxD Ami jó is és rossz isxD Jó me nuku sulii^^ és rossz me anyám telepakolta programmal majd megkérdezte jah egyépként akartál wolna walamit csinálni? nah köxx kedves vagyxD.
Azt hiszem elég unalmas szünetnek nézek elébexD
Juj van új rajzomxD Igen arra fent láthatodxDD sztem jó lett^^ Majd ha lesznek újjak megmutizomxD
2009. október 24., szombat
Éld túl könyörgöm!Q_Q

Ma műtik Kristófot. És áá félnapot végig bőgtem..hangulat változások..egyszer azt mondtam anyámnak, h dögöljön meg másszor meg se szólaltam...
Legyek optimista..hajrá..életem értelmét műtik én meg vigyorogva üljek itthon? nah persze..
Niki segííts..
Ne legyen sm baj könyörgöm:'(
Él..tudom, h él..élnie kell!!!!
Csütörtök^^xD
Jó nap wolt ám^^ Evi+Niki nálam aludt és hát kijelenthetem, h mint mindig jól elvoltunkxD és nem csak a pálesz és a burni miatt^^xD
Orgizátunk, szinkronizáltunk és minden egyebetxD
Orgizátunk, szinkronizáltunk és minden egyebetxD
2009. október 20., kedd
Izgalom, harag és minden egyéb érzés

Ma Evi mint a mosott szar és amikor megkérdeztük mi a baj azt mondta sm csak 1 bizonyos személy azt mondta, h nem láccik, h barétok wagyunk..Hát ennek nemtom mit jelent a barátság de nem hiszem, h ugyanazt mint nekünk..Nyugodtan elgondolkodhatna rajta, h lehet, h nem mindenkinek a külső dolgok a barátság..a juj az egymás ölelgetése amittoménmi..hanem az, h számíthatunk egymásra a bajban, h megtudjuk nevetetni egymást..
Rémségek Cirkusza premier csütörtökönxD én sztem pénteken ha eljutok megnézemxD És megszerzem a könyvet.Darren Shan 4ewer*-*.Remélem jó leszxD. Az előzetes nagyon szupi^^. Meg remélem, h amikor nagyban hajtogatom Kristófnak, h kell wki aki elkísér a moziba leesik neki, h WELE AKAROK MENNI!xD Elvileg csütörtökön talizunkxD há majd kiderül.. Szurkoljunk nekünk, h wégre összejöjjön a dologxD Hajrá, hajrá, hajráá^^xD.
Juj kezd neki derengenixD Szerelmem menni foogxDD De jó lenne.
Szereteeeem*.*(L)
2009. október 19., hétfő
Egy szótár egy élet is kevés, hogy leírjam szívemnek mit érsz.(Ł)
Az, h tegnap megkarcoltam magam mára kicsit kiütöt..Fáj a fejem remélem nem ettől me nem akarnék wérmérgezést kapni..Tegnap sikerült összeveszni Nikiwel de mára szerencsére minden megoldódott, csak hát most meg Evi kezdet el besértődni..Jaj mit csináljak, h minden a régi legyen wégre???
Szünetben kell progi..Lehet bulizunk^^xD még nem tudniixDDD
Ma Niki veszélyes wolt a füzettelxDD Meg akartuk itatni a finom mérgező löttyöt a kisgyerekekkelx"DD De jó lenne ha hejreállna wégre a rend hármunk között..
Kristófkám ne idegelj..h utálnálak amikor te vagy mindenem..az élet a vidámság és a szomorúság az egész világ..nem csak a szerelmem de jó barátom is vagy( örökké szeretlek)

2009. október 18., vasárnap
Fáj a kezem..
Fáj a kezem.. hogy mért? hááát wolt 1 kis találkozóm a körzőwel de már minden rendben azon kívűl, h úgy érzem, h leesik a kezem.. Senkinek sem ajánlom a körzőt..eléggé fájdalmas..Egyedül wok a lakásban és utálok egyedül lenni mert egy rossz emlék jut eszembe(bocs ez titok). Szal hazajöhetne már a hugom..
Bizonytalanság=/

Mindig elfelejti..és most én nem üvöltöm le a fejét, h te hülye megbeszéltük, h talizunk:'( Azt hiszi el akarom hagyni..de nem mert szeretem és nélküle meghalok..egyszerűen azt akarom, h ha megígér wmit akkor ne az legyen, h 10 perc múlva má el is felejti..áá..lehet, h nagy kérés ez? El kéne mennem és elrángatni magammal? Vagy mit tegyek??? :'(
MeghalokQ_Q
I need you, I love you i want to kiss you
Hogy hogy adjam a tudtára, h találkozni akarok vele? Mondjam, h szija a kurwa életbe ish meghalok ha nem csókolsz meg, nem ölelsz át? Vagy hogy?? Annyira nem tom, h mit csináljak...:'( bárhogy próbálom a tudtára adni mintha kínaiul beszélnék.. Lehet, h nem is akar velem találkozni? Vagy mééért:'( belehalok..:'(
Az éneklés jótékony hatásaixD

Volt már olyan, hogy ha valamit csináltál úgy érezted, h ettől minden probléma könnyebb? H sm se lehetetlen? Nah én így vagyok az énekléssel..Ha énekelek úgy érzem nekem bármi sikerülhet..Nem kell hozzá jó hang..csak az, h leülsz és énekelsz.
Próbáld ki^^
Lásd azt amit neked szántak
és tedd azt amit tőled várnak
de én nem leszek szabad szolga
a testem megtöröd a lelkemet soha!
Szeretném ha a perc örökké tartana, ha a szerelmed sose el nem múlna
Szeretném ha a perc örökké tartana
ha a szerelmed sose el nem múlna
Veled teljes vagyok
nélküled az élet üres lapok,
lapok melyekre nincs boldogság írwa
és a depresszió szagát hordozza.
Ilyen élet kell bárkinek is?
Választanád az üres monoton életet?
Ha már egy ember szeretete éltet?
Imádj örökké szíwed teljes dobbanásáwal
mi egy dallamot jáccik teljes odaadással,
egy soha el nem múló szerelem hangjai ezek
melyet nem jáccanak le a hangszerek.
By: Én
Na igen lebuktamxD Szoktam verseket írni. De néha szükségem van rá, h leírjam mit is érzek. Szerintem ez mindenkivel így van, hogy úgy érzi megőrül a sok felgyülemlet feszültségtől, sérelmektől, szomorúságtól vagy éppen olyan boldog, hogy muszály elüvöltenie az egész világnak.
Most következzen pár vers amiket szeretek:
Egy szomorú lány,
a vonat ablakán
nézz nézz a messzeségbe
és könnyes a két szeme.
Haját fújja a szél
miközben szíve valahol földet ér,
de nem csak úgy megtér
hanem könyörög egy csókért.
"Csak egy csókot kérek,
ami felébreszt végre
csak egyszer mond, hogy szeretsz
és szárnyalunk együtt a felhők felett".
Amíg szerelmét keresi a távolban
meglátt egy családot a megállóban
látja rajtuk, hogy boldogok
mert a szeretet az ami itt lobog
olyan mint egy parfüm illatfelhője
körbe lengi azokat kiket befújtak vele.
Gondolja magában szomorúan mosolyogva
bárcsak szeretnének még valaha.
Lenne ki a könnycseppet a szemeből kitörli
kire ha rá nézek a szíwem vidáman üdvözli.
Mindig erre a fiúra várt egész testével
és közben a depresszió marcangolja szerteszéjjel
érzi nem jön el érte a megmentője
csak a halál lehet az ő szeretője.
Egynap sétál a hídon
és eltöpreng a magányon
majd rájön mi az ő végzete
és utána megy annak aki szerette
végül a boldogságra vágyó lányka
leugrik a hídról a folyó sodrásába
az ugrás pillanatában
könny folyik az arcán
és utolsó erejével
azt kiabálja szembe a széllel
hogy nem adtál szerelmet nékem
eddig csendben haldokoltam
most meghaltam, végleg.
Félek a magánytól,
a csendes haldoklástól
rettegek a holnaptól
és már semmyt nem wárok a mától.
Szeretnék boldogan élni weled
csókodat érezni
mosolyod látni
sohase feledni,
örökké szeretni
TÉGED!
Félek a naptól
a soha nem érzett fájdalomtól
ha arra gondolok,
h nem tudom meddig leszek boldog
a sírás fojtogat
de ha kimondod a varázsszavakat
h szeretsz
h soha el nem engedsz
a könnyeket elfújja a szél
és arcomon mosoly terül szét
szívem szállni, szállni kezd feléd
h elmondhassa rád gondol örökké.
Tudom, h te is félsz
te se wárod a wégét
küzdjünk ellene
legyen az élet egy gyönyörű zene
és ne a rettegés legyen a napok lételeme
hanem a szerelem gyönyörű szele. (Ł)
Szeretlek és imádlak
álmaimban is téged wárlak
de nem jössz...
Mért közeledik az az eső felhő?
mért leszünk olyanok mint minden felnőtt?
mért rontjuk el a boldogságunk?
hogy megint lehessen pár depis napunk...
Muszály elmondanom amit érzek
különben megöl mint walami méreg,
Szeretlek, szeretlek, szeretlek
kiabálja szíwem neked
és kéri imádd wiszont
és ne legyen szürke a horizont!!!
Na ennyi mára ízelítőnek belőlem..
Ha teccetek a versek örülök ha meg nem akkor így jártam.
Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak, Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak, Szeress egy napig, míg csókolni tudlak, Szeress egy életen át, és én is szeretni foglak.
Ha valami bánt üvöltsd ki a világba! Ne tartsd magadban mert felemészt!
A félelmetes angyal
Bevezetőnek egy vers:
A félelmetes angyal ma láthatatlan
és hallgat bennem, nem sikolt.
De nesz hallatszik, felfigyelsz,
csak annyi, mintha szöcske pattan,
szétnézel s nem tudod ki volt.
Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül.
Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül.
Ha vélem vagy lapul, de bátor
mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek
aljából és sikongva vádol.
Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg
s csak néha alszik. Bennem él,
de rajtam kívül is. Mikor fehér
a holdas éj, suhogó saruban
fut a réten s anyám sírjában is motoz.
Érdemes volt-e? - kérdi tőle folyton
s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón:
megszülted és belehaltál!
Rámnéz néha s előre letépi a naptár
sorjukra váró lapjait.
Már tőle függ örökre
meddig s hova. Szava
mint vízbe kő, hullott szivembe
tegnap éjszaka
gyűrűzve, lengve és pörögve.
Nyugodni készülődtem éppen,
te már aludtál. Meztelen
álltam, mikor megjött az éjben
s vitázni kezdett halkan itt velem.
Valami furcsa illat szállt s hideg
lehellet ért fülön. "Vetkezz tovább! -
így bíztatott, - ne védjen bőr sem,
nyers hús vagy úgyis és pucér ideg.
Nyúzd meg magad, hiszen bolond,
ki bőrével, mint börtönével henceg.
Csak látszat rajtad az, no itt a kés,
nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!"
S az asztalon felébredt s villogott a kés.
Ez az egyik kedvenc versem(Radnóti Miklós: Félelmetes angyal) arról szól, h mikre képes néha az őrület. Az őrület hangjaira sose halgass hanem "kergessd el"
Ha van 1 belső hangod még nem biztos, hogy skizofrén vagy.lehet, hogy egyszerűen a félelmeid a vágyaid "szólalnak" meg benned. Ha álmodsz az is ugyanúgy az érzéseid a félelmeidet vetíti ki..ha boldog vagy szépet widámat álmodsz, de ha félsz akkor jönnek a rémálmok. Néha az álmod nem világos.Lehet, h van benne üzenet. Vannak álmok amik walóra válhatnak Pl.: ha a másnapról álmodsz..előfordulhat, hogy pont ugyanúgy történik meg. Ha azt álmodod, h a pasyd megcsalt(én már álmodtam ilyet:S) akkor egyszerűen vagy félsz..vagy nem bízol magadban, vagy nem törődsz eleget vele. Attól mert az álmaidban az volt nem kell rögtön kidobni szegény srácot hiszen az álmok 90% nem igaz.
Merj álmodni merészet és merd megvalósítani az álmokat!

A reggel bizonytalansága

Ha az ember kinéz az ablakon mondhatjuk, h semmyt nem lát. Köd lepte el a várost gyerekek. Szép napnak nézzünk elébe.. Aludni semmyt nem tudtam valószínűleg sokan vannak így. Ma változik meg a Föld mágnesessége..Vigyázzat őrület veszély! ha teheted zárkózz be a szobádba, mert nagy az esélye annak, h ma megkattansz és ha nem akarsz senkiwel se összeveszni jobb ha nem adsz életjelet. Hallgass zenét, rajzolj, tanulj(gondolom eddig nem tetted, na itt az ideje), vigyél magaddal 1 kis kaját is.
Én is bezárkózom-e a szobámba? Legszívesebben azt tenném..de nem hiszem..
A reggel olyan bizonytalan nappszak.. általában tudod, h suliba mész( ha még odajársz) de utána? edzés? vagy mi legyen a program? sok dolog reggel dől el..van, hogy úgy lépsz ki az ajtón, h azt se tudod, h aznap mire számíthatsz..Idegesítő 1 kicsit nem? én nem szeretem a reggelt.. Korán kelés, általában még hideg is van..az estét jobban szeretem..éjjszaka amikor kifekhetsz a csillagok alá(ajánlot nem egyedül menni) már ha épp van csillag(ami Pesten elég ritka). A sötét olyan titkokkal teli..jelzi, hogy vége egy napnak de mégis nem sokára itt az új.. 2 eseményekkel teli napnak a határa. az idő a pihenésre a gondolkozásra.én ezért szeretem. De mindenki más nappszakot kedvel.
Élj azért amiért meghalnál! Élj a mának, a pillanatnak, a szerelem csodáinak és soha ne add fel!
Nem tudom mit miért teszek
mért kötekszem mért veszekszem.
Fáj az élet
itt benn
fáj a szíwem
s a lelkem.
Sajnálom ha gonosz wagyok és szemét
de úgy érzem magam mint akit kidobtak s eltapostak.
Sokszor előwennék egy kést
vagy vonat alá ugranék
de mi értelme menekülni?
majd úgy is jön a halál és nem tudod elkerülni,
addig is éld az életet
amit kiszabtak neked
s ne nyavajog azon
h neked mér nem jó nagyon.
Majd egyszer jó lesz neked is
vagy ha nem, akkor fájni fog majd úgyis.
De ne sajnáltasd magad
mert csak elüldözöd azokat
kiket szeretsz nagyon
s egy napon
majd leesik a tantusz
h egyedül wagyok basszus.
És akkor aztán sírhatsz
már csak magadnak rimánkodhatsz,
hogy mért is woltál hülye picsa
és hagytad kárba weszni a barátságotokat.
Fel a fejjel most már
elvesztetted már drágám
úgyhogy emeld fel a buksidat szépen
és ne búsulj az egész életedben
hanem azt a rövid időt
míg élsz és itt wagy köztünk
élvezd ki szépen
és bátran
mert ki tudja azt
h a halál
téged mikor vár.
És addig a percig is
mond azt magadnak mindig:
"Erős leszek és bátor
nem félek a holnaptól s a mától
élvezni fogom az életem míg tudom
és boldog leszek holnaptól mindig
és megtartom a barátokat
a szeretetemet
és erre mondok Áment"!
2009. október 17., szombat
Nem tom, h most miwan=/
És most nem a szerelem miatt vagyok bizonytalan.. Nem.. a barátság.. Niki,én,Evi jó kis kattant hármas vagyunk.. mégis mintha wmi kezdene megromlani. mindig egymást piszkálják..Niki alig mond el bármit is.. és kezdem úgy érezni, h a végén wálasztás elé állítanak.. de mi van ha én mind2-őnek a barátnője akarok lenni.. Múltkor a jáccón jól elwoltunk meg utána a mekiben is..de mintha valami nem lenne a régi. lehet, h a Somogyi a hibás.. lehet, h nem szereti már..de mégis..örülök, h barátkoznak..de mivan ha ez a mi barátságunk rovására megy? én nem akarom, h választania kelljen köztünk és közte..de..nem akarom, h 1 srác miatt legyen vége a barátságunknak.. főleg ne egy olyan valaki miatt aki egy bunkó állat és megse érdemli, h barátkozzanak vele.
Azt mondják a szerelem mulandó de egy jó barátság örök.. Reméljük ki állja a mi barátságunk is a próbát. Szurkolni!
Az eső fájdalma

Szereted az esőt? én nem..olyankor szomorúnak érzem magam..bármi is van az esőtől rámtör a depresszió=/.
Az eső fájdalma:
Mikor az eső esik,nem látják hogy sírsz,
a pocsolyába egy titkos nevet írsz,
de ez is eltünik,ahogy elsodorja egy hullám,
nézek az égre,ahogy az eső hull rám..
egy kérdést még feltennék,
mit kaphatnék,ha mások elvennék?
éltet egy remény,mi csalódássá változhat,
de leszek áldatlan,ki érted feláldozhat.
de te már nem jösz, ha esik az eső,
én ott várlak ha szakad ha villámlik,
a zápor dalra fakad részegen, arca vereslő.
távolodsz,ahogy a cseppek a felhőtől,
te sem nézel már vissza mikor búcsúzol,
akár egy vándor az erdőtől.
én még várok,az út közepén hogy elázzak,
hogy arcomról a könnyeimmel együtt
esőt is lerázzak..
a nap nem süt,a szívárvány is kialszik,
a memóriám tartalma,
még utoljára el viharzik..
elborult az ég,villámok röpködnek,
újra sötétség,de az angyalok még őrködnek..
benned és bennem itt valahol legmélyen,
hogy lelkünk tárháza,egymásba elférjen..
helyetted most az eső csókolja ajkamat végtelen,
szám megdermedve miattad,mosolyogni képtelen..
Refr.:
Eső a szélben,árnyék az éjben,
figyeli éppen,
hogyan nézlek téged,
egy összetört képen..
könnyek kopognak,szívem ereszében,
neved bele vésve,sorsom keresztjébe.
Fújni kezd a szél min áthatol az éjszaka,
egy megsebbzett szív,
min érződik a vér szaga..
feküdve a fájdalomtól,vérem a vízzel összeforr,
hallom hogy erre jársz,de az elmém közbe szól..
most a földön térdepelve,hangosan énekelve,
hogy érted bármit megtennék,
mert már semmi sem érdekelne!
ami fáj itt bent,arra könyekkel hivatkozok,
az esővel szemben,egy kérdéssel vitatkozok,
mondd mi lesz ha meghalok,
ha csókot tőled már nem kapok?
válasz erre egy égből jövő fény,
hangosan dörmőgő,
félénk teremtmény.
a tér közepén keringőzve egy hazugsággal forgunk,
mi elfelejtetti velünk,hogy igazán kik is voltunk...
egymás szemébe nézve,tudjuk ez mind a képzelet szüleménye,
de nem felejtelek el soha,mert te vagy az esőnek tüneménye.
reménykedtem benne hogy lesz mi bánatom elmossa,
hogy legyen értem valaki,aki létemet alkossa.
kezemben gyűjtöm,az ég nedveit
vele mosom le,szívem bánatos szemeit,
emléked rongyával,még itatom,
eltüntem a világból,de a láthatatlan életem,
az esőben még kint hagyom..
Jó kis dalszöveg^^ jóbarátom és példaképem alkotása^^ tehetséges mi? (azvagynetagadd)
neked mi jut eszedbe az esőről? Nekem a sírás..a fájdalom..a depresszió=/
ezért nem szeretem az őszt..túl sok az eső.. az eső szüli a fájdalmat..és ettől minden rosszabbnak tűnik..
Ha magadban sírsz nagyobb fájdalommal jár mintha kisírod magad egy jóbarát vállán. Ne félj sírni!
A mai nap eseményeixD
Sikerült többet aludnom mint eddig bármikor. Tegnap felmentem Evikémhez^^ aki az én feleségem( nem wok lezbi se biszex:O) majd nálaaludtamxD megnéztük a tökéletes pasyt( mégis csak lehet, h van olyan?:O) közben Evikém bealuszikált^^. Olyan érdekesen alszikxD me ki se látszik a feje a hajátólxD. Anyja mondott egy érdekes dolgot:O. H Evi csak szórakozik a pasyjáwal(RicsibácsixD)Mert, h "nem akart vele találkozni a hétvégén"...és, h sajnálja a srácot..hát nemtom=/ nekem úgytűnt nagyon szereti..majd eldől..remélem rám senki nem mondaná, h szórakozom az én drágámmal(Szöszke imáádlak:L) mert nemám..soha nem tenném.. (true lowe:L)Én olyan wok, hogyha szeretek wkit akkor azt aztán nagyon szeretem:L mint Detty pasyja..télleg ha Detty kidobja mi lesz ott=/ remélem nem depizik be szegény srác..mondjuk nem ismerem..de tom, h az szar dolog(tapasztalat:O) Reménykedjünk..
A szerelem csoda vagy átok?

Szerelmes vagy? akkor te is érzed.. hogy csoda de egyben átok..h a gondolataid nem tiszták hanem csak rajta gondolkozol.. de mégis csoda mert van aki megnevetett..ha rossz napod wan együtt érez. Megéri wégülis nem?
Én szerelmes wagyok^^. Mondhatjuk szegéény sráácxD Deénimádom nah^^ és ez a lényeg^^
De amilyen telhetetlen liba vagyok..megtalálom a tökéletes pasyt( bár azt mondják olyan nincs is:O) de nekem az nem elég..Hiába mondja, h szeret szükségem wan arra, h fizikailag is érezzem..Nem a sexre gondoltam..de azért értitek nem? H megöleljen, csókok.. Igen ezek nélkül az élet mit sem ér^^. De az enyém.. és van időm^^ szal nem siránkozunk gyerekek^^
2009. október 16., péntek
Zene

Nahát igen a zene. Az egy olyan dolog ami nélkül nem élek. Ha épp nem vagyok gépközelben akkor telefonról wagy ha épp az sincs nálam énekelgetek magamnak wagy ott a zongora. Vhogy mindig találok módot a zenélésre. Különféle stílusokat szeretek. Ha rám tör a depi.. szomorú, kicsit emo zenéket. Ha pörgök akkor wmi jó pörgőset pl.: Paramore
Zeneajánlás:
Paramore.. minden mennyiségben(Misery Bussines, Crushcrushcrush, Decode)
CoD(ismert nevén Children of Distance): tőlük bármelyik szám.. Kedvenceim: Fáj még, Pokol pora
Depresszió( nem emo a neve ellenére): Sok sok jó száma wan.(Egymás iránt..szerelmemmel közös szám)
és még hnapig sorolhatnám ám^^
2 szám ami megfogott: Inna-Love és Sum41-Pieces
és aki általában a zenét szolgáltatja: Bosi( nagy tapsot neki)
hála neki sosincs zenehiányom
Szeressd a zenét. Érezd a zenét. Élj a zenének!
És megérkeztem
Hát igen..bevallom még sose blogoztam. De hát egyszer mindent ki kell próbálni nem? Vagyis sok mindent.. azért tudok olyat amit nem..
Nahjó egy keveset rólam. Eszternek neveztek el a szüleim több mint 14 éwe. Születésem után pár éwwel megszületett az egyik hugom majd rá pár éwwel a másik. Szüleim beirattak bölcsödébe ówodába majd wégül iskolába.
Iskoláim: 6 éwig koptattam a padot a Scheiber Sándor Általános Iskolában és Gimnáziumban majd egy szerencsés ablaktörés következtében iskolát wáltottam és azóta a Herman Ottó Általános Iskola lelkes (vagy mégse annyira) tanulója wagyok(nemsokáigmár).
Ebben az éwben felwételizem..majd meglátjuk mennyire sikeresen.
Barátok: sose woltam a híwe az egy legjobb barátnőm wan dolognak.. szerintem az élet csoportban izgibb.. de akik legfontosabbak nekem az Nikikém (és még sokmillió beceneve van) és Evikém( szintúgy pármillió becenéwwel) mi hárman mégha nem is a legjobb barátnők de elég kattant társaság wagyunk^^
Kattant vagyok na meg perwerz^^. Szeretek rajzolni, sportolni( leginkább labdajátékok, meg bicikli) énekelni is bár nem rendelkezem wmi csodás hanggalxD Zongorázom és nagy álmom, h megtanuljak gitározni( tanár kerestetik). Háziállatom nincs, de én takarítom hugom papagájait(Hugó és Heni) azon kíwűl osztozunk a lakáson 2 tengerimalaccal( Manó és Mazsola) és 1 harcos hallal(Gyilkos). Szeretnék 1 macskát.. ha apám beleegyezne..anyám meg 1 kutyát szówal lehet nemsokára bőwül a "kicsi" családunk.
Kedvenc könyvem nincs.. Hangulat függő wagyok.
Zenék: szintúgy hangulatfüggő dolog
Van aki szerint emo wok de én ezt tagadom( nem wagyok az és kész).
Sztem már elég belőlemxD Ha akarsz ismerj meg..ha meg nem akkor nexD
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)